Az is érdekes fejlemény, hogy az Index.hu, ami most már ki lehet jelenteni, ahogy mi ismertük, lényegében megszűnt, sorsa nem a tulajdonosváltással pecsételődött meg, mert jó ideje nagyon hasonló hátterű tulajdonosai voltak eddig is, hanem maguk a kollegák »döntöttek« úgy, hogy most szétverik: hiszen láthatjuk ez történt. Nem teljesen világos, hogy van-e B-tervük, ahogy 1999-ben volt részben azoknak, akiket most, mint kvázi fideszes megszálló hadsereget mutatnak be nekünk médiaszerte, csekély teret adva a válaszra és elhallgatva számos fontos tényt, amiket felsoroltunk. Kinek jó ez? A konkurens lapoknak? A politikai átvételt tervezőknek? Biztos nem a kollégáknak és nekünk olvasóknak.