Három szuperprodukciójának premierjét is elhalasztja a Disney

2020. július 24. 10:45
Az új Avatar- és Star Wars-filmek bemutatója egy évvel tolódik, míg az élőszereplős Mulan egyelőre teljesen lekerült a napirendről.

Három szuperprodukciójának premierjét is elhalasztja a Walt Disney: az új Avatar- és Star Wars-filmek bemutatója egy évvel tolódik, míg az élőszereplős Mulan egyelőre teljesen lekerült a napirendről. A vállalat az egyesült államokbeli koronavírusos esetek számának növekedésével és a világjárványnak a filmgyártásra gyakorolt hatásával indokolta döntését – írja a BBC News. „Egyértelművé vált, hogy a jelenlegi globális egészségügyi krízisben semmit sem lehet kőbe vésni a filmek forgalmazásával kapcsolatban” – mondta csütörtökön a Disney szóvivője.

A Mulan, amelynek bemutatóját korábban már módosítani kellett a mozik zárvatartása miatt, augusztus végén debütált volna Észak-Amerikában. A mozitulajdonosok abban bíztak, hogy az élőszereplős Disney-film iránti érdeklődés behoz valamit a veszteségeikből. Egy szakértő szerint a Mulan bemutatójának elhalasztása ugyan „rossz dolognak tűnik, de valójában áldás”, mivel az Egyesült Államok és Kína közti növekvő feszültség miatt valószínűleg egyik országban sem szerepelne jól a produkció. Az Avatar 2 lett volna a 2021-es év egyik legnagyobb produkciója. James Cameron 2009-es kasszasikerének, minden idők második legtöbb bevételt hozó filmjének folytatása azonban csak 2022 decemberében érkezik a mozikba.

A következő Star Wars-film premierjére pedig 2023 decemberéig kell várni.

A Warner Bros. stúdió már a hét elején bejelentette, hogy meghatározatlan időre elhalasztja Christopher Nolan Tenet című filmjének premierjét. A Disney a Ridley Scott által jegyzett The Last Duel című történelmi thriller bemutatódátumát is módosította. A Ben Affleck és Matt Damon főszereplésével készült mozi premierjét idén decemberről 2021 októberére tették át. Ez év karácsonyáról 2021 júliusára csúszik a nagysikerű 1986-os Tom Cruise-akciófilm, a Top Gun nagy várakozás övezte folytatásának, a Top Gun: Mavericknek a premierje is - közölte csütörtökön a Paramount Pictures filmstúdió. A nagy amerikai moziláncok, a Cineworld és az AMC ugyancsak csütörtökön jelentették be, hogy legalább augusztus közepéig elhalasztják filmszínházaik újranyitását, amelyet július végére terveztek.

(MTI)

Fotó: Rohamosztagos jelmezbe öltözött rajongók várják a Csillagok háborúja: Skywalker kora (Star Wars: Episode IX - The Rise of Skywalker) című film első vetítését Kölnben 2019. december 17-én.
MTI/EPA/Thomas Banneyer

Összesen 4 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés