Ma mintha nem látszódna

2020. július 16.

Győrffy Ákos
Húsz éve, 2000. július 16-án halt meg Petri György.
Fotó: Mandiner-Archív

Be kell vallanom, sosem volt a kedvenc költőm. Az is igaz, hogy sosem volt kedvenc költőm, sok költőt szeretek vagy nagyra tartok, nem kivételezek senkivel. És az is igaz, hogy Petri György költői életműve nem is olyan, hogy valakinek csak úgy a kedvencévé váljon. Ahhoz túlságosan érdes, illú­ziótlan és komor, olykor cinikus. Pontosan olyan, mint a korszak, amelyben a versek megszülettek. Hemingway írja valahol, hogy sokan hiszik a nagy művészeket leányiskolákban tanító széplelkeknek, azonban ideje lenne leszámolni az illúzióval. Tényleg ideje lenne, mert a legtöbb esetben ezek a nagy művészek, korszakos írók bizony gyarló embereknek bizonyultak. Nem kivétel Petri György sem, sőt. Életútját, életvitelét tekintve nem volt az a figura, akit az ember jó szívvel állítana példaként az ifjúság elé. Nem mintha József Attilát, Szabó Lőrincet vagy Ady Endrét ilyen alapon példaképnek lehetne tekinteni. 

A művészek érzékeny, az átlagosnál nagyobb fordulatszámon működő pszichéje a nagy művek megírása mellett kiszolgáltatottá, sebezhetővé is teszi őket.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés