Leimeiszter Barnabás írása a Mandiner hetilapban.
Különös helyen lakom, úgy hívják: Városmajor. Elég sokfelé laktam már Budapesten, olyasmit viszont még sehol nem tapasztaltam, mint itt, ebben a Széll Kálmán tér és a Kissvábhegy közti ficakban, azt tehát, hogy egy városrésznek, benne egy parkkal meg a környező néhány háztömbbel, saját mikroklímája van. Közelítsünk a tér felől: alig száz métert tettünk meg, a Krisztina körút végén sorakozó házak túlfelén már az Ignotus utca vidékies, zajmentes nyugalma fogad, zümmögő darazsak, padon sütkérező nyugdíjasok, zsizsegő murva – és ezt a nyugalmat a Városmajor utca fokozottabb forgalma sem töri meg. A szőlőültetvények és présházak idejéből visszamaradt, építkezésekkel és területrendezésekkel felülírhatatlan vidékiesség persze önmagában még nem lenne a Városmajor, ha nem egészítené ki, dúsítaná fel a modern urbánus polgári lét erőteljes jele, az Árkay-templom harangtoronyhasábja, a tetején négyszögek, harangok és kereszt már-már konstruktivista kompozíciójával.
A Városmajorban lakni annyit jelent, hogy valamiképpen cinkosok vagyunk ebben a városszociológiai szempontból tökéletesen rendellenes nyugalomban, s ez a cinkosság mintha nem csupán azokkal kötne össze, akik jelenleg a park körüli utcákban laknak, hanem azokkal is, akik évtizedekkel ezelőtt éltek itt.
A Maros utcában született Solti György, Városmajor utcai házában festette a Csellózó nőt Berény Róbert, nem messze tőle áll Barabás Miklós klasszicista villája, néhány méterrel odébb, a 48/B alatt pedig Mészöly Miklós és Polcz Alaine otthonát jelzi emléktábla. A mai és egykori lakosokon túl furcsán cinkosnak érezzük magunkat a Városmajor történelmével is, tudván azt, hogy nyugalma milyen baljós emlékekkel terhes. A Városmajor utcai rusnya főposta mellett ma parkoló; az annak helyén álló épületbe vették be magukat ’44-ben a nyilasok, annak pincéjében kínozták meg bestiális módon a foglyaikat. S a mostani sportpályák környékén mészárolták le a Maros utcai zsidó kórház és az Alma utcai zsidó szeretetotthon lakóit.
De nem csak Trump viselkedése érintette meg, új könyve athéni bemutatóján elárulta, előfordult, hogy sírva fakadt a görögországi gazdasági helyzet miatt.
Az erdőn akkor történhet az emberrel valami lényeges, ha felveszi a tempóját. Erről szól lényegében Végh Attila A belső őserdő című könyve.
A nyár egyik legvidámabb családi programja lehet az Árnyék nélkül című Czimra-tárlat megtekintése. Petri Lukács Ádám írása.
A több mint négyszáz olvasó kvízjátékon vehetett részt, meghallgathatta, mit gondol Schmidt Mária a világról és élvezhette Lotfi Begiék szenzációs koncertjét.
Åsa, egy harminc év körüli fiatalember édesanyja felajánlja fiának és menyének, hogy lakjanak náluk, amíg kis lakásukat felújítják. Így kezdődik el az a rettenetes családi dráma, amelyben lépésről lépésre menthetetlenül megmérgeződik mindenki viszonya mindenkivel.
Vágyik-e rá a mesterséges intelligencia, hogy hasson és gyönyörködtetni tudjon? Megtanulhatja-e, mit jelent az erőfeszítés, pláne a reménytelen küzdelem? Lesz-e saját ízlése? Akarná-e valaha is meghódítani egy nő szívét? Ha nem, akkor örökké képtelen lesz arra, hogy átvegye a művészek helyét – érvel új könyvében egy ifjú indiai gondolkodó.
A Blancók ismét jobbnak bizonyultak a sárga-feketéknél.
A kormány a brüsszeli tervekkel szemben is megvédi a magyar mezőgazdaságot és így az ország élelmiszer-biztonságát.
