Rendkívüli helyzetet vezetnek be a szerb fővárosban a koronavírus miatt

2020. július 3. 16:33
A tervezett intézkedések szerint Belgrádban a zárt térben megtartott rendezvényeken ezentúl legfeljebb 100 személy vehet részt.

Mintha kezdene visszatérni a koronavírus a szomszédos országokban. Ahogy arról csütörtökön beszámoltunk, Romániában újra berobbant a járvány, egyetlen nap alatt 450-nel nőtt az azonosított fertőzöttek száma.

Belgrádban pedig rendkívüli helyzetet vezetnek be – írja a Szabad Magyar Szó a Blic lapra hivatkozva. Az információk szerint három új korlátozást hozhat a Zoran Radojičić, a város polgármesterének vezetésével összeült válságtörzs.  A zárt térben megtartott rendezvényeken ezentúl legfeljebb 100 személy vehet részt, akik kötelesek betartani az 1,5 méteres védőtávolságot. A szabad ég alatt megtartott eseményeken maximum 500-an lehetnek, az éjszakai klubok pedig este 11-ig dolgozhatnak.

„A polgármester büntetést helyezett kilátásba azok számára, akik nem tartják be a szájmaszk viselésére hozott rendeletet” – zárja cikkét a vajdasági magyar honlap.

A baltimore-i John Hopkins Egyetem adatai szerint Szerbiában 15 195 fertőzöttet tartanak nyilván, és 287 ember halt meg eddig a betegségben. A worldometers.info grafikonja szerint az aktív esetek száma június 6-a óta folyamatosan nő, akkor 226-ot tartottak nyilván, ami július 2-ra 1996-ra nőtt. A napi új esetek száma június 24-e után emelkedett ismét 100 fölé, július 2-ra 359 főre. A kormány csütörtökön úgy döntött, hogy a nem uniós országok közül egyedül Szerbia állampolgárai utazhatnak be Magyarországra ismerteti az adatokat a hírről szintén beszámoló Index.

Összesen 2 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés