Isten éltessen, Laibach!

II. évfolyam 27. szám | Meta - Jegyzet
2020. július 2.

Prieger Zsolt
A poptörténet legzavarbaejtőbb, legokosabb és legszórakoztatóbb zenekara a napokban lett negyvenéves. A „zenekar” elnevezést máris visszavonjuk. Az írásból kiderül, miért.

Egy homokozó szélén ülök a kilencvenes évek elején, konspiratív találkozóra várva. A helyi kulturális nagyfőnökkel és 
Laibach-menedzserrel, Igor Vidmarral van randevúm műanyag játékok között egy szlovén lakótelepen. Megbeszéltük, hogy idehozza a fellelhető Laibach-információkat, amelyeket fel tudok majd használni készülő, Laibach és a Neue Slowenische Kunst (NSK) című diplomamunkámhoz. Aztán megjelenik egy szakadt lemezborítóval, ennyi van, nyújtja át, nem nagyon vannak rólunk átadható infók, ködösít.

Harminc éve tényleg azt hittem, hogy Ljubljana tele lesz a furcsán posztmodern NSK és zenei részlege, a Laibach dolgai­val és kiállításaival, de a rendszerváltás idején tényleg nem találtam ott semmit. Azóta azonban nagyot fordult a világ: mára szlovén nemzeti kinccsé vált az egykoron szégyellt, Ljubljana német nevét viselő művészegyüttes, amelynek tagjai egy teljes életet tettek fel arra, hogy minimum görbe tükröt mutassanak a politikának és a vele struktúrájában sziámi ikertársként működő szórakoztatóiparnak. Akkoriban az volt az urban legend, hogy maga az NSK és a Laibach vetett véget Jugoszláviának, és alapította meg Szlovéniát; az viszont tényleg nem vicces pletyka, hogy az NSK romjain létrehoztak maguknak egy fiktív, mégis nagyon valós, igazi útlevéllel manipuláló, álnagykövetségekkel rendelkező képződményt, az NSK-államot, amelynek akár a kedves olvasó is állampolgára lehet, mert már most több „lakosa” van, mint mondjuk a Vatikánnak. Nem zenekarról van itt szó, mondom.

A „zenekarság” pontosan negyven éve ürügy vagy eszköz, hiszen miközben a populáris kultúra agyatlanul harsány kulisszái mögé rejtik a náci és szovjet Kunst legordenárébb közhelyeit, „birodalmasítják” az osztrákgagyi Opus együttes Live is Life-ját, sőt megtalálják a harapós politikai maszlagot a Queenben vagy a Jézus Krisztus szupersztárban is. A Laibach behatárolhatatlan, definiálhatatlan akcióművészet. Bowie és Dylan szerepjátéka és metanyelve kutyafüle az övékhez képest, náluk a színpad-zene-­közönség szentháromság is csak apropó egy csavaros, speeri társadalompolitikai geghez. Csúcsra járatják az énekes, diktátor kontra közönség, befolyásolható massza párhuzamot is. Elsőként lépnek fel idió­ta kommunista apparatcsikok előtt Észak-­Koreában, a vörös Disneyland titkosszolgálatát úgy verik át, hogy Joseph Goebbels is büszkén lapogatná meg rajtuk a műszovjet vállpántot.

Címlapkép: Laibach Kunst

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés