Trianon és az igazolatlan óra

2020. június 29. 16:13

Nagy Attila Tibor
Népszava
Hibát követett el a Demokratikus Koalíció, amikor is képviselői távol maradtak a parlament Trianon-megemlékezéséről.

„Hibát követett el a Demokratikus Koalíció, amikor is képviselői távol maradtak a parlament Trianon-megemlékezéséről. Bár a Fidesz lehetett volna nagyvonalúbb, és megadhatta volna a szót az emlékülésen az ellenzék képviselőinek is, ez a távolmaradás azt üzeni kifelé, hogy a DK-t nem érdekli Trianon. Lehetővé teszi a kormányoldalnak, hogy erre a távolmaradásra hivatkozva a DK-t magyarellenes pártnak titulálja, szövetségeseit pedig erre hivatkozva hiteltelenítse.

A hiba súlyosságát aláhúzza az is, hogy ez a távolmaradás a békeszerződés századik évfordulóján következett be, amikor a magyarországi politikai napirendnek hangsúlyos pontja a Trianonról szóló diskurzus. Ezzel a párt átengedte a terepet politikai ellenfelének – azaz Orbán Viktornak –, aki viszont egyáltalán nem maradt tétlen: a kormánypárt identitáspolitikájának nagyon is hangsúlyos része Trianon. Jól mutatja ezt a kormányfő június 6-i beszéde, amely bár erősen vitatható megnyilvánulásokat is tartalmazott – mint pl. »láthatta az egész világ, hogy a magyar nemzeten nem fog se a golyó, se a kardvas«, vagy hogy »az ezeréves történelmi Magyarországot a budapesti összeesküvések hátba döfték« –, mégis tagadhatatlanul tartalmazott mozgósító elemeket. 
A Fidesz immáron évek óta - és ebben a beszédben Orbán Viktor is - pozitív érzéssé, az összetartozás élményévé igyekszik átformálni Trianon számunkra tragikus emlékét, ami ebben a narratívában úgy szól, hogy jó dolog a magyar nemzeti közösség részének lenni. A DK magatartása ezzel szemben erősen negatív üzenet, hiszen – még ha nem is ez volt a szándék – olyan látszatot kelt, hogy a párt nem vállal közösséget a Trianon-megemlékezéssel, és ezzel a magyarság számára oly sorsdöntő történelmi esemény következményei is hidegen hagyják. 

Kár tagadni persze, hogy az Európai Egyesült Államok eszméje a DK-t az ellenzék élére repítette a 2019-es európai parlamenti választáson, de a Fidesztől a párt még így is eléggé lemaradt. Másképp megfogalmazva: az Európai Egyesült Államok ideája nem eléggé versenyképes a magyar nemzeti eszmével – pontosabban a Fidesz általi értelmezésével –, mert míg az előbbi messzinek tűnik és nincs közeli realitása, Trianon következményei a mai napig itt vannak velünk.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 37 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ha Nagy István Attila szerint Trianon-megemlékezésről távolmaradás: hiba, akkor a kardlapoztatás 2006 őszén: félreértésen alapuló, jó szándékú akció volt.
Az, ha egy magát magyar adófizetők pénzén élősködő párt nem megy el a Trianon-emléknapra, olyan, mintha valaki nem megy el az édesanyja temetésére.
Ezt nevezi NIA: hibának.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés