Kovács Zoltán: Soros örökkötvényéről is várjuk a véleményeket

2020. június 24. 16:17
Soros terve egyenlő a következő generáció gazdasági, pénzügyi alapjainak felélésével az államtitkár szerint.

A Soros György által kezdeményezett úgynevezett örökkötvényről is várja a magyarok véleményét a kormány a nemzeti konzultáció keretében – erről szerdán egy online közzétett videóban számolt be a legnagyobb közösségi oldalon a nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár. Kovács Zoltán rámutatott: a koronavírus-járványnak súlyos gazdasági következményei is vannak, Brüsszelben pedig már nagyban zajlik a gondolkodás, hogy milyen gazdasági és pénzügyi csomaggal lehetne ellensúlyozni ezeket a hatásokat.

Ebben a témában Soros György is közzétette javaslatait, amelyek egy úgynevezett örökkötvény kibocsátására vonatkoznak - emlékeztetett. Ennek lényege, hogy az országok, a tagállamok, illetve Brüsszel olyan kötvényeket bocsátana ki, amelyek után a kamatot gyakorlatilag a végtelenségig kellene fizetni.

„Megszokhattuk már, hogy ha Soros György valamiért lobbizik, akkor az előbb-utóbb megjelenik a brüsszeli döntéshozók asztalán és konkrét javaslat lesz belőle” 

– fogalmazott.

Hozzátette: nemcsak az a probléma ezzel, hogy Soros Györgyöt senki nem kérte erre – főleg nem választották meg erre a témára és ebben a kérdésben –, hanem az, hogy a jövő generációk gazdasági, pénzügyi alapjait élnénk fel azzal, ha ennek a javaslatnak teret engednénk.

(MTI)

Összesen 51 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nyilvánvalóan elutasítjuk. Egyébként valamikor a "Napoleoni Háborúk" idején alkalmazták, arra alapulóan, hogy a pénz fokozatosan inflálódik. Tudomásom szerint már az Unió sem foglalkozik komolyan vele akkora volt a felzúdulás, inkább a 30 éves lejáratban gondolkodik.

Fideszes szavazóként értelmetlennek tartom a mostani konzultációt, mivel az előzőek sem befolyásolták érdemben a kormányzati munkát, a kormány külkapcsolati mozgásterét.

Ezt a pénzt vagy a kutatásokra, vagy a kis nyugdíjak emelésére kellett volna fordítani. Miért? kezdetben Orbán azzal érvelt, hogy az unokáink is fizetni fogják az örökkötvényt, majd két hete pénteken áthangolás, Orbán már enged, mégis be kell hódolnunk, s ahány pénteki megszólalás a rádióban, úgy változik a véleménye, megközelítése, a lényege, nem ugrálhatunk, le kell feküdnünk. ha ezt Orbán kimondja, akkor mi a fenének kell hülyíteni az embereket, hogy számít a véleményük.

Szóval hülyeség az egész, a pénzt értelmes dolgokra kellett volna fordítani, Orbán azt fogja tenni, amit diktálnak neki. Elég ebből a népbutításból, fiúk, kormányozzatok. tegyetek ki az utcákon, Fidesz irodákon dobozokat, ahová be lehet dobni az állampolgári észrevételeket.

A Fidesznek gondolkodó szavazókra is szüksége van, ha nem, megbukik.

A zsidók örökkötvénye az antiszemitázás.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés