Mi lesz a nagyvárosokkal a világjárvány után? 

2020. június 6. 21:14
Lassan nincs miért a nagyvárosba bemenni? A vidék vonzereje a nagyvárosi életmód rovására nő majd a Quillette cikkírói szerint.

Vágyvezérelt állítás eltagadni, hogy a világjárvány kapcsán előállít veszélyhelyzet a nagyvárosokat sújtotta leginkább – állítja Joel Kotkin és Marshall Toplansky a Quillette-en megjelent cikkében. Éppen ezért számolhatunk azzal, hogy a vidék vonzereje a nagyvárosi életmód rovására nő majd.

A koronavírus az urbanizmus újabb epizódját hozhatja el

A Covid-19 okozta világjárványt történelmi kontextusba helyezve érdekes következtetésekre juthatunk. Vegyük például Rómát: a sorozatos higiénés problémák, a vízvezetékek vagy a fűtés hiánya végül olyan nagyívű innovációkra sarkallta azt a civilizációt, amelynek eredményei máig velünk élnek. 

De ne menjünk ennyire messze: sokan hoznak párhuzamot a mostani koronavírus-járvány és a múlt század eleji spanyolnátha között, s ha utóbbi utóhatásait vizsgáljuk, ugyancsak arra a következtetésre juthatunk, hogy a járvány annak idején is maradandó reformokhoz vezetett az urbanisztika területén.

Kotkin szerint a 2020 elején beköszöntő világjárvány hasonló lehetőségeket kínál számunkra. A nagyvárosok népsűrűsége, a tömegközlekedés és a társadalmi egyenlőtlenségek olyan faktorok, amelyeket a járvány vagy így, vagy úgy, de mindenképpen befolyásol. A változás egyébként is spontán elkezdődött: az emberek természetszerűen féltik saját vagy szeretteik egészségét, de egzisztenciájukat sem áldozhatják fel az átmeneti leállás oltárán. 

Ez a kettősség pedig kreatívabbnál kreatívabb megoldásokat szült, s most talán az urbanisztikán a sor, hogy a folyamatokból levonható következtetéseket értékelve megtegye a szükséges lépéseket a változás irányába.

Közvélemény-kutatások igazolják a városból elvágyódást

A nemzetközileg elismert amerikai urbanista és demográfus, Joel Kotkin összefüggést lát a koronavírus-járvány intenzitása és a nagyvárosi népsűrűség között:

a koronavírus ugyanis világszerte kegyetlenebbül sújtotta a metropoliszokat az egyéb térségekhez képest.

Ez nem is csoda, mivel a járvány „mega-gócpontjainak” tekinthető nagyvárosokban a szociális távolságtartásra irányuló figyelmeztetések legfeljebb a jóindulatú intelem szintjén tudtak érvényesülni.

Ennek pedig azok isszák meg a levét, akiket a járvány az egzisztenciájuk és az egészségük közötti választásra kényszerít. Kotkin szerint ez a népcsoport jellemzően az alacsonyabb fizetésű munkavállalókból áll, akik a lakótelepek és a munkahelyük közötti ingázás során a tömegközlekedést is használni kényszerülnek. Épp emiatt nőtt meg a városon kívül boldogulást keresők száma egy amerikai közvélemény-kutatás szerint – támasztja alá állítását Kotkin.

Lassan nincs miért a nagyvárosba bemenni

Kotkin szerint a nagyvárosok vonzereje mindig is jól azonosítható tényezők mentén alakult. Voltak a történelemnek olyan korszakai, amikor a város a közösség spirituális központja volt, de az ipari forradalmat követően például egyértelműen a termelés centrumává is vált. Miközben az ipar – legalábbis a világ nyugati részén – fokozatosan távolodott a fogyasztói rétegtől (s mára már gyakorlatilag egyenesen egy másik kontinensre helyeződött át), a város megtelt irodákkal. 

Ezzel el is érkeztünk a jelenbe, vagyis a koronavírus-járvány kellős közepébe. A veszélyhelyzet a munkáltatókat a munkaszervezés gyökeres átalakítására kényszeríti, s logikus következtetés részükről, hogy a szociális távolságtartás a nagyvárosi lét közepette kevéssé tartható.

Mindez a „home office-kultúra” széles elterjedéséhez vezetett

(Kotkin például egy olyan tanulmányra hivatkozik, amely szerint az amerikaiak 34 százaléka gond nélkül dolgozhatna otthonról, s erre a munkáltatók is rugalmasságot mutatnak).

A hegy mehet Mohamedhez

Kotkin úgy véli, hogy mindazon munkáltatók, amelyek nem tudják megoldani a távmunkát, egyértelműen arra kényszerülnek majd, hogy a telephelyeiket a munkavállalók közelébe – praktikusan az alacsonyabb négyzetméterárak által jellemzett körzetekbe – telepítsék át. 

Ennek eredményeképpen új decentralizált városközpontok jönnének létre a külvárosokban, ahol Kotkin észrevétele szerint jellemzően az Y-generáció tagjai (vagyis az 1984 és az 1994 között születettek) élnek. Ez az átrendeződés egyébként jól passzol egy olyan korcsoport igényeihez, amelynek tagjai épp most készülnek családot alapítani, és a munkakeresés szempontjából a munka-magánélet közötti egyensúly fenntarthatósága kiemelt jelentőséggel bír.

A trend nemcsak a nagyvárosokat érinti

A jelek szerint

a járványveszély az országon belüli migrációt is ösztönzi – csak épp a megszokottól ellentétes irányban.

A nagyjából az utóbbi 5 évben észlelhető tendencia felerősödése Észak-Amerikában például egyértelműen megfigyelhető: a másod-harmadrangú vidéki kisvárosok felszívóereje megemelkedett, ahová a korábban a jórészt New York-i, chicagói vagy Los Angeles-i lakosok tömegével érkeznek. 

Kotkin meg is jegyzi, hogy ezek a folyamatok Alexis de Tocqueville 19. század eleji Amerikáját idézik, amikor a polgári lét virágkorát élte. Minden jel arra utal ugyanis, hogy a nagyvárosi léthez kötődő szolgáltatások, kicsiben ugyan, de a periférián is megjelenni látszanak.

De mi lesz a metropoliszokkal?

Az említett szuburbanizációs folyamatok nyilvánvalóan a belváros karakterét is átalakítják, s e tekintetben a világjárvány szintén szemléletformáló hatással bír. A városszervezőknek ugyanis a szociális távolságtartás szempontjait kiemelt jelentőséggel kell számba venni, s e tekintetben a tömegközlekedés optimalizálása – sőt adott esetben a csökkentés lehetősége - nem hagyható figyelmen kívül.  

Mindazonáltal Kotkin szerint a belváros megtartja vonzerejét annyiban, hogy továbbra is ez a terület szolgál a közösségi interakció elsődleges fórumaként, ugyanakkor – mivel itt sokkal költségesebb betartani a szociális távolságtartás és a járványügyi higiénia alapelveit – a belváros egyre inkább az elit szórakozóhelyévé válhat. 

Szemlézte: Dobozi Gergely

Összesen 47 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Pontosan erről van szó. Ha vidéken laksz, és néha fölmégy Pestre, erős élményed lesz, hogy egyszerre elintéztél egy sor teendőt, amin már hetek óta rágódsz.

Észtországban szinte minden elintézhető online, mi viszont attól még távol vagyunk.

Tegnap este nekiestem a netnek, mert arra emlékeztem, hogy Tarlós is beszélt bizonyos adósságokról. Nos senki nem hazudott. Kocsis Máté az önkori választások után nyilatkozott arról, hogy a kerületek vezetői komoly megtakarításokkal ( 93 mrd Ft) adták át a stafétabotot a régi/új polgiknak ( nálunk vagy 10 éve ugyanaz a jobboldali van). A Fővárosnak viszont külön kasszája van, ahogy mások a felelősségei is ( pl. a főutak a Fővárosé, amíg a mellékutak a kerületeké, és van olyan kerület amelyik 100.000-s) Tehát elképzelhető, hogy a Fővárosnak kevés pénze van ( metro felujítás, buszbeszerzés etc.), amíg a kerületeknek sok.

A Római Birodalom emlékeire gondolhattak, csak közben volt a "sötét középkor" úgy 1000-ig, így sokat felejtettek. Római vízvezetékekkel, villákkal, amfiteátrumokkal mindenütt lehet találkozni a volt birodalom területén. Felfedezték a betont is, mert egy vulkáni kőzet ( Puzzolan ?) pótolta a cementet, víz alatt is tudtak betonozni, ragyogó kupolákat építettek ( Róma) etc.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés