Europol: új egység a pénzügyi bűncselekmények felszámolására

2020. június 5. 12:57
A túlélésért küzdő építőipari, vendéglátási-turisztikai ágazatok vannak a legjobban kitéve a visszaéléseknek.

Új egység alakul az Európai Unió rendőri együttműködését koordináló szervezetén, az Europolon belül a koronavírus-járvány alatt felerősödött pénzügyi bűncselekmények felszámolására. A hágai központú szervezet pénteki tájékoztatása szerint az Európai Pénzügyi és Gazdasági Bűncselekmények Központjának nevezett, 65 fős nyomozói állománnyal működő új intézményi egység feladata, hogy megerősítse az EU-tagállamok és az uniós intézmények közötti együttműködést, továbbá a bűnügyekkel kapcsolatos információk gyűjtését és cseréjét. A központ a pénzmosás, a korrupció, és a pénzügyi visszaélések elleni harcot támogatja majd elsősorban.

Catherine de Bolle, az Europol igazgatója szerint a járvány okozta válság meggyengítette az unió gazdaságait, és sebezhetőbbé tette őket a bűnözői csoportokkal szemben. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a túlélésért küzdő építőipari, vendéglátási-turisztikai ágazatok vannak a legjobban kitéve a visszaéléseknek. Rámutatott arra is, hogy a bűnelkövetők a járvány alatt engedélyezett állami támogatásokat is felhasználhatják illegális céljaik elérésére. Az egység további célja, hogy elősegítse a bűncselekmények elkövetéséből származó jövedelmek lefoglalását.

(MTI)

Összesen 3 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés