Sorsszerű mozzanatok sorozata övezte az idei május 7-ét, a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtésének (mindeddig) utolsó napját. Mint ismeretes, ezeket az aláírásokat a kulturális sajátosságokkal bíró régiók, mint szűkebb hazám, Székelyföld európai uniós elismeréséért gyűjtöttük az európai magyarság egy tekintélyes részének mozgósításával. Hetvenöt évvel ezelőtt, 1945-ben ugyancsak május 7-én tette le a náci Németország a fegyvert a szövetséges haderő előtt. Másnap volt a szövetségesek győzelmének napja – amely az időeltolódás miatt május 9-ére esett a Szovjetunióban. Már 1950-t írtunk, amikor május 9-én aláírták a Schuman-nyilatkozatot, azóta ezen a napon van az Európai Szén- és Acélközösségként induló, de ezen a lelketlen szövetségi léten felülemelkedni azóta sem képes Európai Unió ünnepe.
Ha a földrész végzetét az európai lélekben tátongó üresség okozta a száz évvel ezelőtti vérzivataros években, akkor a feltámadására még biztosan várni kell. Vagy inkább cselekedni, mert az európai és a magyar igazság egy, hiszen a magyarokat érő történelmi igazságtalansággal az „igazi” Európa lelke is odalett. Ezért ha a magyar igazságot keressük, ahogyan ezzel az európai polgári kezdeményezéssel tettük, akkor nagy valószínűséggel az európai lelket találjuk meg.