A mai embert a kiábrándultság és a hitevesztettség jellemzi

„Pünkösdkor született meg a keresztény egyház. Az evangélium szerint Krisztus mennybemenetele után az apostolok, Jézus legközelebbi tanítványai és Mária közösen ünnepeltek, mikor kiáradt rájuk a szentlélek. Ezt követően Péter apostol, a későbbi Szent Péter, hirdette az evangéliumot, szavára pedig sokan megtértek, akikből aztán az első keresztény gyülekezetek kialakultak.
A szentlélek kiáradásakor sokan nyelveken szóltak, és más csodás eseményekről is ír a Biblia, de maga a lélek eljövetele is egy isteni csoda.

De mi is a csoda? Egy olyan esemény vagy jelenség, amelyet tapasztalataink alapján lehetetlennek tartunk, ami fittyet hány a fizika törvényeire, felettük áll. Ám a csoda több ennél, mert erre a mágia is képes az emberi fogalmak szerint. A vallásos ember terminológiájában a csoda az, ami Istentől jön, transzcendens, természetfölötti erő eredménye. Többféleképpen megnyilvánulhat. Jézus gyógyított, vízen járt, halottat támasztott fel, majd maga is feltámadt a halálból.

Van, aki mindezt szemfényvesztésnek tartja, világméretű csalásnak, néphülyítésnek. Az ilyen ember akkor sem veszi észre a csodát, ha felbukik benne, hanem racionális magyarázatot keres minden megmagyarázhatatlanra.

Mert a mai embert a kiábrándultság és a hitevesztettség jellemzi, távol áll a vallásos elrévüléstől és az önátadástól. Azt hisszük el, amit látunk, valljuk büszkén. Pedig a hit lényege pont az, hogy a nem látható jelenlétében és működésében is bízunk. Ma nem divat hinni, a csodalátás pedig egyenesen nevetségesnek tűnik sokak számára.

Ismeritek a viccet a rendőrről, aki megtanult a vízen járni, hogy csodálatot ébresszen embertársaiban saját maga iránt? Azok pedig álmélkodás helyett így reagáltak: – Nézd már a hülye rendőrt, még úszni sem tud!

Valahogy így működik ez a mindennapokban is. Hiába mondják sokan, hogy ma már nincsenek csodák. Mert vannak, de csak azoknak mutatják meg magukat, akiknek a lelke és a szíve nyitott arra, hogy észrevegye őket.

Amikor nem azt várjuk, hogy a kezünkben tartott víz borrá változzon, vagy hogy a havi keresetünk megfialjon, és a duplája lapuljon máról holnapra a zsebünkben vagy a bankszámlánkon, de akár a lottónyeremény se jönne rosszul, lehetőleg szelvény nélkül is.
A csodák manapság szeretnek a fizika korlátain belül meglepni bennünket, hogy megmérettessünk, vajon érdemesek vagyunk-e a nagyobb, a transzcendens csodára. Mert ha ezeket a kis csodákat nem vesszük észre, bizony a nagyobbakat meg sem érdemeljük.

Csoda e, hogy úgy is látjuk a másikat, hogy tízezer kilométerre vagyunk egymástól? Csoda e, hogy egy értéktelen műanyaggal autót is vehetünk? Ezek nem csodák, hanem emberi vívmányok, de volt idő, amikor bizony annak hitte volna őket bárki. Ezért ér sokkal többet a varázslattal járó csodánál a hit és a lélek csodája. Amikor a transzcendens lény bennünk nyilvánul meg, nem rajtunk kívül.

A Guinness Rekordok könyvében van sok érdekes és bizarr történet, de Vesna Vulovic esete igazi csoda. 1972-ben tévedésből kilőtte a csehszlovák légierő az akkor 22 éves légikisasszony gépét tízezer méteres magasságban, a hölgy pedig a földre zuhant. Így állította fel akaratán kívül az ejtőernyő nélküli ugrás rekordját, a légiutaskísérő ugyanis teljesen felépült súlyos sérüléseiből. A tudósok persze arra jutottak, egyedül az volt a szerencséje, hogy rögtön elájult, így elkerülte a végzetes szívrohamot. Persze arra ők sem találtak magyarázatot, hogy élhette túl a hölgy az óriási zuhanást. Hatalmas rejtélynek és szerencsének bélyegezték az esetet, a csoda szó hivatalosan az eszükbe sem juthatott a szocialista Csehszlovákiában. A »peches« stewardess egyébként tévedésből szállt fel a szerencsétlenül járt gépre.

Jézus azt mondta a római katonának, legyen neked a te hited szerint, és meggyógyította a távolból annak a szolgáját. Mert a százados tudta, hogy Jézus úgy is meggyógyíthatja a beteget, ha a közelébe sem megy.”