Botrány a XVIII. kerületben: „Önök most 3000 gyermek jövőjével mutyiznak”

2020. május 25. 17:20
A különleges jogrend örve alatt, érdemi társadalmi párbeszéd nélkül, pár hét alatt nyomná át a XVIII. kerület óvodahálózatának teljes átszervezését Pestszentlőrinc és Pestszentimre DK-s vezetése. Megfosztanák szakmai és gazdasági önállóságuktól az intézményeket, ezeket augusztus elsejétől egy vízfejként létrehozott igazgatóság irányítaná, amelynek csúcsvezetője információink szerint a polgármester élettársának barátnője. A helyi ellenzék attól tart, hogy a megvalósítás helyett a kukába mennének az öt évre megválasztott, jelenleg az elbocsátástól tartó óvodavezetők fejlesztési tervei. A felháborodott szülők csoportösszevonásoktól, a sokszínű nevelési program sérülésétől, az óvónőik elvesztésétől tartanak ,és korrupciógyanút emlegetnek. Az előző ciklus alpolgármestere az előterjesztés azonnali visszavonására szólítja fel az önkormányzat vezetését. Riport.

„Önök most 3000 gyerek jövőjével mutyiznak” „Dagadjanak a tokák tovább a haveri körben is” – ilyen, és ehhez hasonló kommentek olvashatók Ferencz István, a XVIII. kerület DK-s alpolgármesterének hivatalos Facebook-oldalán az alatt a poszt alatt, ami azt taglalja, miért van szükség a kerület óvodáinak – ahogy ők nevezik – „egyesítésére”.

Pestszentlőrinc-Pestszentimre alpolgármestere ugyanis – kihasználva a koronavírus miatti különleges jogrendet – előterjesztést nyújtott be Szaniszló Sándor MSZP-színekben megválasztott, majd a DK-hoz igazolt polgármesternek az önkormányzati fenntartású óvodák „átszervezéséről”. Tervei szerint a kerület jelenleg 20 önálló intézményként működő óvodája és 9 tagóvodája idén augusztus elsejétől központosítva, egy jogutód óvoda alá rendelve, tagóvodaként működne tovább. Vagyis a gyerekek iskolai előkészítését és óvodai nevelését most még sokszínűen megvalósító intézmények – megfosztva nemcsak szakmai, de gazdasági önállóságuktól is – egyetlen csúcsvezető által irányított, a pénzügyi irányítást is magának fenntartó „főóvoda” alá tartoznának. 

Dráguló fenntartás, megszűnő csoportok?

„A költséghatékonyságra hivatkozik az előterjesztő, miközben

kapásból négy teljesen új státusszal járó vízfejet hozna létre

az intézményt irányító csúcsvezető és három helyettese személyében. Csak az ő bérköltségük több száz millió forintra rúg a ciklusból hátralévő négy és fél év alatt” – mondja a Mandinernek Galgóczy Zoltán, a kerület fideszes önkormányzati képviselője, aki az előző testület alpolgármestereként öt évig felügyelte Pestszentlőrinc-Pestszentimre óvodáit. Hozzáteszi: ráadásul úgy értesült, ez az igazgatóság külön, új épületben működne, ami azt jelenti, hogy nemcsak az új dolgozók – és az őket kiszolgáló személyzet, titkárnők – bérköltségével, hanem ennek fenntartási költségével is drágulna az óvodák fenntartása.

Mindegyik intézményben volt udvari játszóeszköz fejlesztés tavaly 40 millió forint értékben, ez a kerület Vándor óvodája

Még ennél is megdöbbentőbb Galgóczy szerint, hogy a tervezet rögzíti: a kerületben jelenleg 134 óvodai csoport helyett 117 is elegendő. A volt alpolgármester szerint ez arra utal, hogy „ezzel a csoportszámmal kívánja tovább működtetni az óvodai ellátórendszert a XVIII. kerületben, ez pedig azt jelenti, hogy körülbelül 17 – vagyis háromóvodányi – csoporttól szabadulnának meg”

A több igazából kevesebb

A csoportok megszűnésére lehet következtetni abból is, hogy az átszervezést a „költséghatékonyságon” túl a DK-s alpolgármester a jelenlegi „törvénysértő állapot” megszüntetésével is indokolja. A kerület ugyanis eddig úgy oldotta meg az országosan is jellemző, égető pedagógushiányt, hogy néhány intézményben pedagógiai asszisztensek látták el az óvodapedagógus szakemberek feladatát – amivel egyébként a Mandinernek nyilatkozó szülők szerint sem volt semmi probléma, hiszen ők is elhivatottan és szakszerűen nevelték a gyermekeket. Ha a tervezetet elfogadják, a pedagógia asszisztensek nem láthatják már el korábbi feladataikat, amiből egyenesen következik, hogy a megmaradt kevesebb pedagógusra hárulna a megugrott létszámú csoportok nevelése. A lapunknak nyilatkozó szülők azért aggódnak, mert attól félnek, hogy a nagyobb csoportlétszám mellett nem lesz tartható az eddigi kiváló színvonal.

Galgóczy emellett arra is rámutatott, hogy bár „a 17 csoport beszántásával 34 óvodapedagógust nyer a kerület”, a pedagógus asszisztensek kiesése miatt „a megmaradt munkát – hiába tagadja több fórumon is az előterjesztő – csak humánerőforrás-átcsoportosítással tudja majd elláttatni”. Vagyis előfordulhat, hogy egy adott óvónő ugyanaznap délelőtt az egyik óvoda Pillangó csoportjában van, délután pedig egy másik óvoda Csiga csoportjában. Ettől pedig már előre borsódzik a szülők háta, hiszen, mint lapunknak elmondták, már a nyári szabadságolások idején is kihívás más nevelő csoportjába szuszakolni a saját óvónőjükhöz erősen ragaszkodó gyerekeket. Galgóczy szerint

a döntés nemcsak szakmaiatlan, hanem pedagógiailag is káros,

hiszen tudomása szerint a tervezet belengetése óta kettő óvodavezető és több óvodapedagógus is beadta a felmondását. Ráadásul augusztus elsejéig biztosan nem vesznek fel új munkaerőt, ugyanis információink szerint a jelenlegi óvodavezetőknek az önkormányzat jelenlegi vezetése megtiltotta, hogy álláshirdetést adjanak fel, sőt, az óvodák mindennapjaira rálátó forrásaink szerint az óvodavezetők költségkeretét havonta alig százezer forintban maximalizálták. 

„Rólunk, de nélkülünk”

Mindemellett a volt alpolgármester szerint az is nagyon aggályos, hogy a kerület vezetése, ugyancsak a különleges jogrend örve alatt, minden párbeszédet mellőzve akarja átnyomni a nagy horderejű döntést, akkor, amikor nem tud ülésezni a képviselőtestület. „Méltánytalan, inkorrekt, és finoman szólva sem demokratikus, hogy az érintettek megkérdezése nélkül – a klasszikus rólunk, de nélkülünk elvet vallva – dönt a jelenlegi balliberális vezetés erről a húsba vágó kérdésről” – szögezi le Galgóczy. Ferencz István azzal indokolja az átszervezés gyorsaságát, hogy minden évben május 31-ig van módja az önkormányzatnak átalakítani a rendszert, ha most nem lépnek, „egy évig még fennmarad a törvénysértő állapot”. 

A Lurkó liget óvoda 150 millió forintból újult meg: megszépültek a csoportszobák, tornaterem létesült, 2018. novemberében adták át

Nemcsak a helyi jobboldali ellenzék nem fejtheti ki személyesen aggályait, hanem az ügyben leginkább érintettekkel,

a szülőkkel sem egyeztetnek.

Ráadásul az aggódó anyák-apák hiába tesznek fel több fórumon is kérdéseket, csupán ellentmondó, általános lózungokkal szerelik le őket a döntéshozók. Egy neve elhallgatását kérő szülő arról számolt be nekünk, hogy a szülői Facebook-csoportból lekerültek az átszervezéssel kapcsolatos aggodalmakat megfogalmazó kommentek is. 

Mutyigyanú és összeférhetetlenség?

Vannak olyan felháborodott szülők is, akik egyenesen korrupciógyanút emlegetnek. Szerintük összeférhetetlen ugyanis, hogy a döntést követően egy kézbe kerül az óvodák vezetése és felügyelete. Mint mondják, jelenleg az óvodavezetők az intézmények pénzügyi gazdái, a gazdálkodást pedig az önkormányzat tudta ellenőrizni. Ez most megszűnne, hiszen az intézményvezetőket ezentúl nem köti elszámolási kötelezettség az önkormányzat felé. 

Az elmúlt években egyébként feszes gazdálkodás mellett többmilliárdos fejlesztések valósultak meg a kerület óvodáiban: több helyütt megújult a tornaterem, napkollektorokkal bővültek az intézmények. Galgóczy is értetlenül áll az átszervezés előtt, nem érti, miért szükséges egy jól működő rendszer szétbombázása, „lehetséges, hogy a polgármesterhez közeli cégek állnak készenlétben, és ezért szüntetik meg az óvodák önállóságát?” – teszi fel a költői kérdést a politikus. 

Damoklész kardja az elbocsátástól félő óvodavezetők felett

Ne feledkezzünk meg azokról a tapasztalt óvodavezetőkről sem, akikkel a volt fideszes alpolgármester elmondása szerint „az elmúlt ciklusban is remek volt az együttműködés, jól gazdálkodtak, mindig kijöttek a költségvetésükből, amit a képviselőtestület elfogadott számukra”. Most ezeket az óvodavezetőket – ha az átszervezést a kerület vezetése meglépi – tagintézmény-vezetőkké minősítik vissza, vagyis nem dönthetnek önállóan sem szakmai, sem gazdálkodási, sem munkáltatói ügyekben. A visszalépés nyilván nem fogja motiválni a szabály szerint öt évre választott, hosszú távú tervekkel rendelkező óvodavezetőket, félő viszont, hogy motiválatlanságuk kihat majd a teljes intézményre, a gyermekeket is beleértve. 

Robogó óvoda is megszépült a Havannán az előző ciklusban

Mindemellett „még egy aggályos pontja van ennek az előterjesztésnek” – hangsúlyozza Galgóczy, nevezetesen „az augusztus elsejétől irányító csúcsvezető egy év múlva, vagyis 2021 július 31-től

indoklás nélkül elbocsáthatja a tagintézménnyé degradálódott jelenlegi óvodavezetőket”.

Hozzáteszi: az előterjesztésben is szerepel, hogy a tagintézmény-vezetők státuszára az igazgatóság feje pályázatot írhat ki, vagy megbízhat egy óvodán belüli, a jogszabályi követelményeknek megfelelő végzettséggel bíró óvodapedagógust. Galgóczy gyanúja szerint a kerület jelenlegi irányítói így akarják lefejezni a fideszes vezetés alatt alatt kinevezett, számukra nem szimpatikus óvodavezetőket. „Vagyis nem elég, hogy vízfejű igazgatóságot rendelnek feléjük, hanem még Damoklész kardja is ott lebeg felettük.”

Galgóczy Zoltán, az előző ciklus alpolgármestere, az ő felügyelete allá tartoztak az óvodák

„Bár minden fórumon azt hangoztatják, hogy nem csökken az intézményi testületek jelenlegi kompenzációja, ehhez képest az alpolgármester által beterjesztett anyagban szerepel az a mondat, hogy az augusztus 1-től a mostani intézményvezetők tagóvoda-vezető átminősítése után a jelenlegi pótlékjuk bruttó 50 százalékára csökken” – mondja a Mandinernek egy, a kerületi óvodák működésére rálátó, neve elhallgatását kérő nyilatkozónk. Bevezetnének ugyan egy bruttó 35 ezer forintos hűségprémiumot, de teljesen homályos, hogy azt a leminősített vezetők, az óvodapedagógusok vagy a kiegészítő funkcióban lévő – egyébként nagyon értékes munkát végző – dajkák is kapnák. Vagyis ezzel az egésszel 15 ezer forintot még ki is vesznek az intézményvezetők zsebéből. 

Jól járnának Szaniszló körei

Információink szerint az óvodavezetőknek május 6-án délelőtt futár hozta az előterjesztést, azzal a felszólítással, hogy tájékoztassák a szülői közösségeket a tervezett átszervezésről, és gyűjtsék össze, majd küldjék el az önkormányzatnak e-mailben a szülők véleményét. A Mandinernek nyilatkozó forrásunk szerint aznap délutánra össze is hívták az óvodavezetőket. A megbeszélésen Szaniszló Sándor elmondta, hogy pályázatot írnak ki az egyesített óvodák vezetőjének személyére, de a polgármester szájából az a mondat is elhangzott, hogy

„határozott elképzelésem van arról, hogy ki legyen ez a személy közületek”.

Információink szerint ezt a feladatot valószínűleg Szaniszló élettársának barátnője tölti majd be, legalábbis erre enged következtetni az óvodák működésére rálátó forrásunk szerint az is, hogy a javaslatterv intézménylistájában egyetlen intézmény, a Kerekerdő óvoda nincs benne, melynek vezetője a polgármester élettársának barátnője. 

„A gyerek szó nem sok helyen jelenik meg az előterjesztésben, az óvodapedagógusoknak ez fáj a leginkább” – mondja a Mandinernek az óvodák működésére rálátó forrásunk. Ráadásul a tervezet arra hivatkozik, hogy az Egyesített Bölcsődék intézménye jól működik a kerületben, ám a szociális intézményként működő bölcsődéket szakmailag nem lehet összehasonlítani a tanítási-tanulási feladatokat ellátó óvodákkal, ahol az iskolaelőkészítő pedagógiai munka is zajlik. Forrásunk szerint gazdasági és nevelési szempontból is aggályos az átszervezés, szerinte egy, helyben dolgozó, az intézmény működésével tisztában lévő döntéshozó felelősségteljesebben képes ellátni helyi szinten a feladatát, mint egy 28 másik intézményt is vezető csúcsvezető, aki nem ismeri a helyi viszonyokat, nincs tisztában az adott óvoda pedagógiai sokszínűségével. 

Sokszínűség helyett falanszter?

Jelenleg az óvodai nevelés sokszínű a XVIII. kerületben, vannak nemzetiségi, mozgásközpontú vagy a zenei nevelést középpontba helyező intézmények. Jogosan merül fel ugyanakkor a kérdés, hogy az előterjesztő ígérete ellenére mégis érdeksérelemmel járhat a humánerőforrás átmozgatása, hiszen a zenei nevelést célul tűző óvoda pedagógusa kevéssé tudja majd ellátni például egy nemzetiségi óvodában dolgozó pedagógus feladatkörét. Ebből viszont indirekt módon sok szülő számára következik az is, hogy a pedagógiai programot valamilyen szinten sztenderddé szükséges tenni ahhoz, hogy a rendszer átjárhatósága intézmény és intézmény között megvalósulhasson. Az alpolgármester azonban minden fórumon tagadja, hogy sérülne az intézmények pedagógia programja. 

Az óvodapedagógusok érdeksérelemként élik meg a kezdeményezést, hiszen őket és az intézmények jelenlegi vezetőit sem kérdezték meg a tervezetről, emellett egyetlen hatástanulmányt sem láttak az ügyben. „Az óvodapedagógusi szakmában dolgozók nemcsak nincsenek megbecsülve sem erkölcsileg, sem anyagilag, ezzel az átszervezéssel azt a jogát is elveszítik, hogy szabadon dönthessenek, melyik intézmény pedagógiai programjával tudnak azonosulni, és melyik óvodában szeretnének dolgozni” – mondja az óvodák működésére rálátó forrásunk. 

Az elkeseredett szülők Tiltakozunk a XVIII. kerületi óvodák összevonása ellen névvel Facebook-csoportot indítottak, jelenleg több mint 730-an írták alá a kezdeményezést. A helyi ellenzék arra szólítja fel az önkormányzat vezetését, hogy vonja vissza az előterjesztést. 

Kérdéseink az önkormányzat vezetéséhez

E-mailben megkerestük Szaniszló Sándort és Ferencz Istvánt. Kíváncsiak voltunk, hogy mikor és mi alapján döntenek az új vezető személyéről, valamint összesen hány új státuszt érint az átalakítás, mekkora ennek a bérköltsége havonta, és hol és mennyi pénzből kívánják ezt működtetni. Rákérdeztünk arra is, hogy várható-e, hogy csoportokat szüntetnek meg, ha igen, akkor a megszűnő csoportok óvodásait más óvodába vagy csoportba helyeznék-e. Azt is tudni szerettük volna, hogy mi lesz az érintett pedagógiai asszisztensek sorsa, és hogy hány embert érint az átalakítás. Kíváncsiak voltunk arra is, hogyan és kik fogják ellátni a kieső pedagógiai asszisztensek által elvégzett munkát, és vesznek-e fel új óvónőket. Arra is rákérdeztünk, hogy milyen változást hoz ez a jelenlegi óvodavezetők életébe státuszuk, döntési kompetenciájuk és anyagi biztonságuk terén, és hogy készült-e hatástanulmány a tervezetről.

Választ egyelőre nem kaptunk, amennyiben ez változik, frissítjük a cikket.

Összesen 107 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mit csodálkozol?
Ezért nem volt elszámoltatás meg felelősségre vonás, hogy most lehessen mutogatni, hogy a gyurcsányék is lopnak.

Egyformák ezek mind.
Csak a logójuk más.

Éhezik a slepp. Kellenek a jó fizetős állások.

A kormány jelentse ki, hivatalosan: egyetlen önkormányzati hitel visszafizetésére a kormány GARANCIÁT NEM VÁLLAL.
Ezeket az illető önkormányzatoknak kell kigazdálkodniuk, a törvények alapján.

Ezak vérszemet kaptak a veszélyhelyzet miatti különleges jogrend hatására.
Valójában az ellenzék vezetése alatt álló önkormányzatok döntéseinek semmi köze a járványhoz, vagy bármilyen hatásához.
Jogorvoslati lehetőség biztos van, ki kell használni.

Sokba fog még kerülni ez az okt. 13-ai "győzelem" az egész országnak. Remélhetőleg viszont fölnyitja a nem törzsválasztók szemét, h. mit várhatnak, ha legalább nem patás, nem Mészáros, nem Tiborcz.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés