Minden ötödik stockholmi szervezete antitestet termel

2020. május 21. 10:23
Az április végén véletlenszerűen tesztelt ezer stockholmi lakos 7,3 százalékának szervezete termelt antitesteket a koronavírus ellen.

Nagyjából minden ötödik stockholmi lakos szervezete antitestet termel az új koronavírus ellen – derült ki a svéd egészségügyi hatóságok egy még folyamatban lévő kutatásából, amelynek részeredményeit szerdán hozták nyilvánosságra. Svédországban a fővárosban a legmagasabb a fertőzöttek aránya, az összes eset egyharmadát itt regisztrálták. A vérben található antitestek segítségével tudják kimutatni, hogy a tesztelt átesett-e már koronavírus-fertőzésen. Anders Tegnell virológus abból indul ki, hogy a svéd főváros lakosságának valamivel több mint 20 százaléka fertőződhetett meg a SARS-CoV-2 nevű vírussal.

Tegnell a vizsgálatok alapján úgy véli, hogy az ország többi részén alacsonyabb lehet a vírus ellen antitesteket termelő emberek aránya. Az átszámítás során figyelembe vették, hogy a teszteket néhány héttel korábban végezték, és időbe telik az is, míg az antitestek megjelennek a szervezetben. A koronavírus elleni antitestek termelése a 20 és 64 év közöttiek körében volt a leggyakoribb (6,7 százalék), míg a 65 év fölöttieknek mindössze 2,7 százalékánál, a 19 év alattiaknak pedig 4,7 százalékánál mutattak ki antitesteket. Svédország különutas politikát követ a koronavírus-járvány kezelésében: a 16 év alatti diákok továbbra is iskolába járnak, és a kávézók, éttermek, üzletek is nyitva vannak.

A svéd megoldást sokan bírálják, mert az országban a halálos áldozatok száma jóval nagyobb, mint a szigorú korlátozásokat bevezető szomszédos államokban. Svédországban 31 532 fertőzöttje és 3831 halálos áldozata van a koronavírusnak a Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli adatai szerint.

(MTI)

Összesen 43 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mind a 7%, mind a 20% igen alacsony védettséghez, egy fővárosban pláne. Több év elérni a remélt 70%-ot.

Főleg h még Stockholman is eléggé szeparáltan élnek.

És a határaik is zárva, akadoznak a beszállító láncok.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés