Lengyelországban őrizetbe vettek egy libanoni férfit terrorcselekmények előkészítésének gyanújával

2020. április 20. 18:23
A férfi rokoni kapcsolatban állt olyan, az Iszlám Államhoz tartozó terroristákkal, akik az Egyesült Államok által vezetett nemzetközi koalíció ellen Szíriában és Irakban folytatott harcban vesztették életüket.

Őrizetbe vettek Lengyelországban egy libanoni állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy merényleteket készített elő lengyel és nyugat-európai célpontok ellen, és kapcsolatban állt az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettel – közölte hétfőn a lengyel titkosszolgálat.

Az összegyűjtött adatok arra utalnak, hogy az április 16-án őrizetbe vett férfi „reális veszélyt jelent a Lengyel Köztársaság belbiztonságára és országunk állampolgáraira” – tudatta közleményben Stanislaw Zaryn, a titkosszolgálatokért felelős miniszter szóvivője. A férfi, akinek személyazonosságát nem közölték, „Lengyelországban és más európai uniós országok területén egy hálózat megszervezését tervezte, amely terrortámadásokat követett volna el Nyugat-Európa országaiban” a közlemény szerint.

Emellett rokoni kapcsolatban állt olyan, az Iszlám Államhoz tartozó terroristákkal, akik az Egyesült Államok által vezetett nemzetközi koalíció ellen Szíriában és Irakban folytatott harcban vesztették életüket – áll még a közleményben. A szóvivő szerint a férfi lengyelországi tartózkodása alatt sűrűn kommunikált az interneten az Iszlám Állam különböző csoportjaival és az unió más országaiban élő, a szervezettel kapcsolatban álló személyekkel. A férfi anyagilag is segítette a terrorszervezet szíriai tagjait – olvasható a közleményben. „A gyanúsítottat a kelet-lengyelországi Bialystokban tartják fogva egy, a határőrség irányítása alatt álló befogadóközpontban” – közölte a szóvivő.

(MTI)

Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés