Gulyás szerint még hónapokig eltarthat a járvány, Jakab Mészáros-adót vezetne be

2020. április 6. 13:01
A Jobbik elnöke kritizálta Orbán Viktor mai bejelentéseit, mert szerinte azok nem tartalmaztak munkahelyvédelmi lépéseket.

Az Országgyűlés hétfőn az ellenzéki híresztelésekkel ellentétben folytatta munkáját. Az ülés elején  egy perces néma csenddel emlékeztek meg a közelmúltban elhunyt két képviselőről, Fazakas Szabolcsról, és Csákabonyi Balázsról. Mindketten az MSZP tagjai voltak a kilencvenes-kétezres években.

A legelső felszólaló Gulyás Gergely volt. „Az a szándékunk továbbra is, hogy az országyűlést rendszeresen tájékoztassuk. Szeretnénk ha széles összefogás jönne össze nemcsak a társadalom körében, hanem a parlamentben is” – kezdte a miniszter. „Azt jól látjuk, hogy a védekezés még hetekig, sőt hónapokig el fog tartani. Egyelőre jól tartjuk magunkat a többi országhoz képest”– folytatta. „Több ezer milliárd forintban mérhető a kár. Nyilvánvaló alapelv a közös teherviselés. Ennek jegyében hozta létre a kormány a  Járványügiyi Alapot, amely felülről nyitott, mert a védekezésnek nem lehetnek korlátai”– mondta Gulyás. Hozzátette: a kormány jó példával állt elő,1300 milliárd forintot von el a kormány a tárcáktól, ez is ide kerül.

Az önkormányzatok költségvetése 1800 milliárd forint volt 2010-ben, tavaly 1760 milliárd, úgy, hogy az adósságoktól megszabadította őket a kormány. Ennek tükrében a 3-4 százalékos elvonás a lehető legkisebb a miniszter szerint. „A legidősebb generáció is számíthat a kormányra.”– zárta felszólalását Gulyás, utalva a 13. havi nyugdíj visszavezetésére.

Ne fosszák ki az önkormányzatokat! – indította a tőle megszokott hévvel válaszát Jakab Péter, aki ezután egy történetet mesélt el, amelyen a kormánypárti többség jót derült. Eszerint Jakabot ma megállította egy dolgozó, aki azt mondta, vagy a vírus visz el minket, vagy az éhhalál. A Jobbik elnöke ezután kritizálta Orbán Viktor mai bejelentéseit, mert szerinte azok nem tartalmaztak munkahelyvédelmi lépéseket.

„Van pénz, nem kell a megszorítás” – mondta, és a kormányzati tájékoztatás költségvetését, valamint a Budapest-Belgrád vasútvonalra szánt összegeket említette. Hol marad a család megadóztatása? –utalt Mászáros Lőrincre, majd felszólította a kormányt, hogy vállalja át a bérek 80 százalékát, és vezessen be Mészáros-adót.

(Mandiner)

Összesen 82 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Első körben javasolt nekik az ablakomsás (Orbán Balázs története), hogy tisztábban lássanak:-)

Miért pont és miért csak Mészárosét?

Jákob elvtársa KariFeri októberi dekrétumai szerint narancssárga tacepaóval jelölte meg a Fidesz szavazók lakhelyeit és adót vetett ki rá. Bánk bán adó, Jákobnak Mészáros adó. Irtja a vírust.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés