Nyilvánvaló, hogy egyikük sem olvasta el a törvényt, mielőtt nyilatkozott róla

2020. április 5. 7:25

Szijjártó Péter
Facebook
Ha nem éppen egy világjárvánnyal küzdenénk, akkor azt mondanám: szánalmas.

„Vasárnap reggeli (gondolat)ébresztő.

Pénteken újra »összeültünk« mi, az EU-tagországok külügyminiszterei, hogy átbeszéljük a koronavírus miatt kialakult helyzetet. Most már csak 27-en vagyunk, de nyugodtan odatehettünk volna egy huszonnyolcadik széket is a virtuális asztal köré – a képmutatásnak.

Miközben ugyanis mantraszerűen hangzottak el az »egység«, a »Team Europe«, az »EU-t közel kell vinni az emberek szívéhez« és az »együtt erősebbek vagyunk« kifejezések, számos kolléga egész héten önfeledten terjesztette a magyar koronavírus-törvényről szóló hazugságokat, csúsztatásokat, álhíreket.

Mindezt természetesen pénteken a szemükre vetettem. Megkértem őket arra, hogy először olvassanak, aztán beszéljenek. Nyilvánvaló ugyanis, hogy egyikük sem olvasta el a törvényt, mielőtt nyilatkozott róla. Pedig az nem hosszú: három oldal, és minden »aggodalmukra« ott van benne a válasz.

Azóta több külügyminiszter-kolléga is felhívott. Jól elvitáztunk, mondtam mindegyiknek, elküldöm a törvényt, olvassák el, utána több értelme lesz beszélni, ha kell még egyáltalán.

Egy dolog viszont azóta sem fér a fejembe: Európa-szerte ezernél is többen halnak bele naponta a világjárványba, tízezrével fertőződnek meg emberek, s mindeközben finn, osztrák, görög, német, dán, luxemburgi, holland és svéd miniszterelnökök, miniszterek, pártelnökök nem ezzel foglalkoznak, hanem azért »aggódnak«, hogy ki dönt a veszélyhelyzet végéről Magyarországon. Ha nem éppen egy világjárvánnyal küzdenénk, akkor azt mondanám: szánalmas. Viszont most, hogy éppen egy világjárvánnyal küzdünk, inkább riasztónak tartom.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 193 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szavazz nyugodtan másra, demokrácia van. Ha elég sokan lesznek
azok, akik nem tudják megkülönböztatni a lényegest a lényegtelentől,
akkor megkapjuk Dobrev Klárát vagy Karácsony Gergőt a nyakunkba
azzal a céllal, hogy újratanuljuk azt a leckét, amit egyszer már
megtanultunk.

"Megkértem őket arra, hogy először olvassanak, aztán beszéljenek. Nyilvánvaló ugyanis, hogy egyikük sem olvasta el a törvényt, mielőtt nyilatkozott róla. "
Talán azért, mert arra nem voltatok képesek - nem a Külügyminisztérium, ez nem Szíjjártóék feladata, ezért fizetjük a kancellária minisztériumot!!! - hogy megküldjétek a magyar és az illető ország nyelvére lefordított törvényszöveget.
Az, hogy pénteken a külügyminiszterek megtudták az igazságot, az már halottnak a csók.
Miután egész Európának beadták, hogy sz.rok a magyarok.

Válaszok:
Berecskereki | 2020. április 5. 8:50

Már ne haragudj, de éppen te írtad az egyik hozzászólásodban, hogy megküldték a lefordított törvényt a tagországoknak. Már arra sem emlékszel, hogy három nappal ezelőtt mit írtál?

Válaszok:
OberEnnsinnen | 2020. április 5. 10:48
OberEnnsinnen | 2020. április 5. 10:49

Az EU-ban politikai harc folyik. A balliberálisok célja a Európai Néppárt frakciójának a szétverése. Ehhez használják fel Magyarországot és Lengyelországot, de már a teljes V4-et elkezdték egymással szembeállítani.
Ha el tudnák érni, hogy e négy országba baloldali kormány kerüljön hatalomra, akkor a EU Bizottságában, Tanácsában is meg lenne a kétharmados többségük.

Akkor szakadni fog az EU.

Nem tudom, miért központi kérdés ez neked pont most, mindenesetre Orbánék többek között ezzel demonstrálják, hogy nem antiszemiták, amit Sorosék amúgy mindenfelé terjesztenek róluk. Amúgy sem dolgunk, beavatkozzunk Izrael belügyeibe, az antiszemitizmus lenne.

Tényleg illik a ballibre.

Nem veszed figyelembe pl a szerbek és olaszok helyzetét. Az EU most a leggyengébb, tehát rossz lenne az időzítés. Szerintem eltaktikaztak magukat.

Ez az egész kérdéskör off-topic trollkodás részedről, mivel az EU ülésen Izrael kérdése fel sem merült, minek kevered ide?

Szerintem nyeu vissza akarja állítani a 2004 előtti állapotokat.

Az egész COVID19 ügyből leszűrhető leghasznosabb információ az az, hogy az EU-ra bármikor lehet számítani, kivéve, ha baj van, leszámítva a kritikát, mert arra baj idején is lehet számítani.

A COVID nem viselkedik túlságosan másként, mint ahogy egy ügyes vírustól elvárható lenne. A kormányok reagálnak tehetségük szerint, és az általuk követett VALÓDI stratégia természetesen titkos. Ennek nemzetbiztonsági okai vannak: itt és most az embereket saját maguktól kell megvédeni.

A stratégiák az egyes országok adottságaitól függenek, ezért nem is lehetnek egyformák. Összességében egy méretezési feladatról van szó, szép mérnöki feladat, bölcsészeknek nem való, mert azok képesek halálos sebet ejteni magukon egy logarléccel.

Megkérnék mindenkit, hogy ne okoskodjon, saját érdekénben szépen tartsa be az utasításokat, és, ha teheti az ajánlásokat is.

Öreg, az irónia volt, de talán nem kellett volna.
Az utolsó mondata így szólt:
"Ez az a hír, amely sohasem fog megjelenni"

Elnézést az Öreg-ezésért, anno, így szólítottuk egymást a cégnél, akik közel álltunk egymáshoz.

"Tudom, nehéz cégéres, megvett gazemberekkel, de ezekkel nem lehet másképpen beszélni.
Meg kell alázni őket, és rávilágítani az ostobaságukra, és éreztetni velük: tudjuk, hogy megvett bábok! Sőt, saját népük gyilkosai!"

Ez erősen áthallásos volt, figyelembe véve a lölőzét meg a kínaiak seggébe bújást!

A szélsőséges apartheid területén élő palesztin arabok jól élnek, jobban, mint azon kívül.

Ezekről írtam 6 napja végtelen végig...

"A világi történelem tulajdonsága, hogy zsákutcás"
Nagy igazság, de van folytatása:
és a zsákutcáért a pénzmaffia, - amely birtokolja a hatalmat - zsigerből, hogy önmagát kimentse - bűnbakot keres és MINDIG talál is.
Bennünket viszont nemcsak, hogy megtaláltak, de előre kitervelten MEGJELÖLTEK bűnbaknak, méghozzá olyan mértékben, ami precedens minden ország, nép számára, hogy egy életre megjegyezze:
"NE MERÉSZELD ASSZIMILÁLNI A ZSIDÓT!"
Ez történt 1914-1920-ban!
Ugyanez történik ma, azzal a kiegészítéssel, hogy az újabb gyalázkodó vádözönnel a Soros-törzsbeliek:
IGAZOLNI AKARJÁK, VISSZAMENŐLEG IS TRIANONT.

Magyarország valóban veszélyforrás az EU-nak nevezett Soros György-geldland számára. Ehhez Izraelnek nem sok köze van.
Legfeljebb annyi, hogy Soros a játék része, ha Izrael valódi veszélybe kerülne, Soros lenne az első, aki bömbölne...

Egyetértek veletek, de:
MINDENNÉL FONTOSABB A HIGGADTSÁG MEGTARTÁSA, minden körülmény között. Az érzelmek nem lehetnek meghatározók, emiatt veszítettünk hatalmasat 1945-ben.
Ezért is írtam, 3-4 napja, még melegében, nem szabad késlekedni:
Szíjjártó kéresse a Külügybe a 13 ország nagykövetét, és ajánlja fel számukra a bocsánatkérés lehetőségét, miután elolvashatták az átnyújtott törvény hiteles szövegét.
Mert ha nem teszik, akkor - világ előtt:
szimpla idióták, MIND A 13-AN, HISZEN A TÖRVÉNY MAGA VILÁGOS BIZONYÍTÉKA A TÉVES HAZUGSÁGAIKNAK.
Higgadt, nyugodt, tárgyilagos akkor lehetsz, ha analizálsz, minden fontos tényezőt és ezekkel szembesíted a tárgyalópartneredet.
Ha hanyag, lusta vagy, egyet is kihagysz, máris vesztettél.
Mert ez pont ott, mínusz számodra.
Persze, tudom, nem a Mandiner hsz-eihez igazodik a kormány.
Pedig időnként - NAGYON - nem ártana, figyelni...

Ha van a világon legnagyobb apartheid, az éppen: Soros György.
Miért?
Mert a fehérből akar szürkét csinálni, black hozzákeveréssel.
Ez aztán a valódi apartheid.
Ez az embertípus lesz ugyanis a legelkülönítőbb, ami a világ keletkezése óta létezik: a Soros-apartheid ember. A kalergik faja.

De, mert megnéztem, pontosan tudom.
A félfehér, félfekete emberek elkülönültek a fehértől, feketétől.
Azaz: apartheidek.

Kedves olvasóink!
Önök a Szabad Nép vezércikkéből olvashattak részletet arról, hogy Pártunk és Kormányunk keményen küzd a gaz népelnyomóimperialistaburzsoákokkal.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés