Győztesen fogunk kijönni ebből a sötét időszakból

2020. április 4. 15:12

Pintér Gábor
hirado.hu
Úgy szálltunk el a helikopterrel a falvak és városok felett, hogy állandó látótávolságban legyünk. Így áldottuk folyamatosan az embereket.

„A helikopterből miséztek?

Szentmisét nem tarthattunk, kivitelezhetetlen lett volna a vírus miatt. De elvittük magunkkal a helikopterre a kegyszobrot és az oltáriszentséget egy mostranciában. Ezzel adtunk áldást mindenkinek. Megható és lenyűgöző volt, egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ekkora hatást fog kiváltani országszerte. Kis csoportokban mindenhol, bármerre repültünk az emberek kint álltak a háztetőkön, és díszített zászlókat, virágfonatokból készült szentképeket terítettek le ahová csak tudtak, kendőkkel integettek.

Végig a levegőben voltak?

Így van, csak tankolni szálltunk le, kétóránként. Végig mozgásban maradtunk, ez azért volt szükséges, hogy véletlenül se alakulhassanak ki kisebb-nagyobb csoportok, rosszabb esetben: nagyobb tömegek. Úgy szálltunk el a helikopterrel a falvak és városok, városrészek felett, hogy állandó látótávolságban legyünk. Így áldottuk folyamatosan az embereket. Persze ehhez szükség volt a média közreműködésére, mert több televíziós csatorna is élőben közvetítette, és tájékoztatott mindenkit, hogy pontosan hol vagyunk, és merre tartunk. Az emberek ezért felkészülten tudtak várni ránk. Szétoszolva a házak udvarán, tetőn, erkélyeken. Rengeteg ember.

Az áldást a gyakorlatban, hogyan képzelhetjük el?

Nem szabad bonyolult hókuszpókuszokra vagy fortélyokra gondolni. Minden nagyon egyszerűen és természetesen történt. Hajnalban mielőtt fölszálltunk a helikopterrel elmondtunk egy imádságot, ami egyébként a templomokban is hallható áldásszöveg volt, majd a bíboros úr és én a kegyszobrot és az oltáriszentséget felváltva tartottuk meg a kezünkben. Amikor lakott hely fölé értünk, akkor kinyitottuk a helikopter ajtajait és az emberek felé fordultunk. Közben magunkban imádkoztunk. Az emberek pedig extatikus állapotban fogadták az áldást.

Milyen reakciókat látott?

Csak azt tudom mondani, hogy lenyűgöző volt, amit láttam. Az emberek azonnali reakciója fantasztikus volt, az a feszült várakozás és az az egyszerre kirobbanó öröm. Sokan térdre borulva összekulcsolt kézzel imádkozni kezdtek, mások az ég felé nyújtották ki a kezeiket. Az ország nagy részének ez óriási vigasztalás és erőforrás volt. Rengeteg helyről kaptunk visszajelzést, hogy a kisegyházakhoz, a szektákhoz tartozó emberek is kint voltak az erkélyeken ugyanúgy, mint a katolikusok.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 75 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A saját műveletlenségedet és nem-értésedet "röhögted" ki.

Pintér Gábor viharedzett diplomata. Például, öt évet töltött szolgálatban a világ 20 legszegényebb országa között számon tartott Haitin.

Válaszold meg a kérdésedet, s akkor adok hozzá többlet-belátást, ha kell.

Van, mikor több kell, mint a huszár csatakiáltás: "Isten, ne segíts, csak nézd!"

Ha gördeszkás pap a szimpatikus, akkor csatlakozz ahhoz. Ha szent Teréz anya szegénygondozása, akkor csatlakozz ahhoz. Ha a máltaiak konkrét programjai, akkor csatlakozz ahhoz stb. Ne a kifogásokat keresed, hanem a pozitív hitbeli-szeretetbeli lehetőségeket, Krisztussal, s akkor előre fogsz jutni.

Ilyen "szerencsére" nincs szükséged, csak gondolkodnod kellene.

Itt épp a Pintér beszámolót nem értők - köztük te is - "toporzékolnak", fölényeskedő-gúnyos semmitmondással. Tessék teológiailag hozzászólni az eredeti témához, s nem megkerülni ezt a feladatot!

Ivan válasza teológiailag tökéletes, megfelel a keresztény önértelmezésnek. Te meg halandzsázzál tovább, ha neked ez tetszik.

Nagyszerű válaszodhoz gratulálok! Jól bemutattad, hogy mi a különbség az itt levegőbe beszélő ateista amatőrök és a valódi keresztény megértés között!

Ivan válaszát tekintsd úgy, mintha én írtam volna. Ha te a helyes teológiai választ "halandzsának" minősíted, akkor az NEKED "halandzsa". Vergődj a saját nem-értésedben.

Vergődjél csak tovább.

Az a vicc, amit múltkor írtál a papokra, hogy gyávák, nem mernek bemenni a koronavírusosok közé, és mindennek elmondtad őket, most meg miután olvastad, hogy hány olasz pap halt meg, mert bement közéjük, a pápára mondasz mindenfélét, hogy miért nem ő megy be, miért kényszeríti!!! a papokat, hogy bemenjenek.
Te mindennel elégedetlen vagy, neked semmi sem jó, közben nem is vagy hívő, templomba nem jársz, misére nem jársz...

A pápa küldött lélegeztetőgépeket is 300 darabot.

„Uram, eléd hozzuk betegeinket – vigasztalásért és gyógyulásért fohászkodunk. Legyél közel a szenvedőkhöz, főleg a haldoklókhoz. Vigasztald a szomorkodókat.
Adj bölcsességet és energiát az orvosoknak, kutatóknak; erőt minden nővérnek és betegápolónak ehhez a különösen nagy terheléshez. Imádkozunk mindazokért, akik szenvednek a pániktól. Mindazokért, akiket legyőz a félelem. Imádkozunk a viharban békességért, tisztánlátásért. Imádkozunk azokért, akik nagy anyagi károkat szenvednek, vagy ettől kell tartaniuk.
Jóságos Atyánk, mindenkit eléd hozunk, akiknek karanténban kell lenniük, magányosak és senkit nem tudnak átölelni. Töltsd el szívünket békéddel. És igen, kérünk azért, hogy ez a járvány visszahúzódjon, a számok csökkenjenek, újra minden a régi lehessen. Tégy minket hálássá minden egészséges napunkért.
Ne engedd, hogy elfelejtsük, hogy az életünk ajándék. Hogy egyszer meg fogunk halni és nem tudunk mindent kontrollálni. Hogy csak Te vagy örök. Hogy az életben annyi lényegtelen dolog van, ami gyakran túl hangosnak és fontosnak tűnik. Tégy minket hálássá mindazért, amit krízisek nélkül olyan könnyen figyelmen kívül hagyunk.
Bízunk Benned. Köszönjük.”
(Johannes Hartl)

https://pray.777blog.hu/hu/

Ha már a zsoltárból is idéztél, azt tudod, hogy hányféle imádság van a zsoltárokban?

Az ima erejére vagy kíváncsi, ugye?

A közös ima.
Azt is mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” Mt 18,19-20

Az állhatatos ima.
Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek! Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak. Melyiketek ad fiának követ, amikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, ki ad neki kígyót? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, akkor mennyivel inkább ad jót mennyei Atyátok azoknak, akik kérik. Mt 7,7-11

Majd elolvasom, de hol?
Minden pap önként megy a betegekhez, mert ez a munkahelyi kötelessége.
Honnan veszed, hogy utasításra mentek a betegekhez? Kérek egy linket erről.
Nem vatikáni papok, hanem az olasz papok. Nem olvastam lebontásban, hogy melyik tartományból hány pap halt meg, vagy fertőződött meg.
Már írtam neked, hogy ha egy beteg papot hív, a pap minden körülmények között megy, mert ki fogja adni a szentségeket egy betegnek, vagy haldoklónak.

Lásd, azt a papot akit nemrégen avattak boldoggá, Brenner Jánost, akit a komcsik vertek agyon, azt üzenve neki, hogy valaki éjjel haldoklik. Tudta, hogy többször halálosan megfenyegették.

Tudod mit? Az vagyok. Úgyhogy csá! X!

Haha, most hülyén fogsz meghalni.

Még nem hallottam katolikus papot káromkodni, de csúnyán beszélni sem.
A vétkezés az más tészta persze, hogy mindannyian vétkezünk, bűnt követünk el. A papok ugyanúgy gyónnak.
Figyelmedbe ajánlom Székely János atya egyik könyvét. Címe, a Hit kapuja

A kötet középiskolás és a felnőtt fiataloknak szól. Amint címe is érzékelteti, utat nyit a hit felé, megalapozza a hívő érdeklődést és a döntést a katolikus hit elfogadása mellett. Sok szépirodalmi idézettel, filozófiai és szaktudományi hivatkozással szemlélteti és támasztja alá a hívő meggyőződést, válaszol korunk támadásaira és vádjaira, amelyek a hitet és az Egyházat érik. A kötet új színt képvisel a hitünket bemutató és erősítő hazai irodalomban. Haszonnal forgathatják hívők és nemhívők, fiatalok és idősebbek egyaránt.

És hogyan méred fel azt, amit, akit, csak te ismersz?
Akik a háború előtt voltak tizenévesek már nem is nagyon élnek.

Ez legyen a katolikusok problémája. Azon belül is a kispapoké, akiknek adva van 7 évük arra, hogy elgondolkodjanak azon, hogy mit bírnak és mit nem.

Tisztában vagy azzal, hogy hány férfi él egyedül feleség és élettárs nélkül szabad akaratukból, vagy, mert nem találták meg a párjukat?
Azok nemi hormonjaiért miért nem aggódsz?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés