BKK: Ideiglenes kerékpársávokat alakítanak ki

2020. április 3. 20:23
A fővárosi önkormányzat ezzel kívánja segíteni a budapestiek munkába járását és a biztonságos közlekedést koronavírus-járvány idején.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleménye szerint irányonként többsávos utak szélén alakítják ki a kerékpársávokat, elsőként a Bartók Béla út és a Tétényi út „átalakítása” valósulhat meg. Az ezt követő szakaszokat a fővárosi önkormányzat a kivitelezés üteméhez igazítva, a megnyitott szakaszok tanulságait elemezve nyitja majd meg. A BKK közölte azt is, hogy a közúti forgalom csökkenése következtében a gépjárműforgalom érdemi korlátozása nélkül is kialakítható egy „bringás főhálózat” a Hungária körúton belüli városrészeken.

Ezzel olyan utakon is biztosíthatóak a biztonságos kerékpározás körülményei, amelyeken eddig csak kevesen mertek biciklizni – írták. A közlemény szerint az ideiglenes forgalmi állapot várhatóan szeptemberig marad fenn, a szakemberek folyamatosan gyűjtik és elemezik majd az ezzel kapcsolatos információkat. Ha a későbbi tapasztalatok kedvezők lesznek, az ideiglenesen kialakított sávok egy része a járvány után akár véglegessé is válhat – olvasható a közleményben. Kitértek arra is, hogy az elmúlt hetekben a drasztikus forgalomcsökkenés alapjaiban változtatta meg Budapest közlekedését. A BKK egyes járatain 90 százalékkal csökkent az utasok száma, emellett a gépjárművek forgalma is megközelítőleg a felére esett vissza.

A járványügyi veszélyhelyzet miatt sokan keresnek átmenetileg olyan közlekedési módokat, amelyekkel minimalizálhatják a másokkal való érintkezést. Ennek és a MOL Bubi árának drasztikus csökkentése eredményeként az elmúlt időszakban nőtt a kerékpáros forgalom Budapesten – írták.

(MTI)

Összesen 30 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ingyen jött: Vitézytől.

Ezt pár napja Vitézy javasolta és nincs vele semmi baj, a jelenlegi lecsökkent forgalom mellett javít a biciklisek helyzetén, később ha akadályozza forgalmat, vissszaállítható.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés