Karanténfilozófia: kereszténység és liberalizmus

2020. március 29. 9:28

Harrach Péter
Vendégszerző
A kereszténységnek nincs köze sem a szélsőségesen konzervatív, sem a szélsőségesen liberális gondolkodáshoz.

A szerző a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) parlamenti frakcióvezetője

 

A kereszténységnek nincs köze sem a szélsőségesen konzervatív, sem a szélsőségesen liberális gondolkodáshoz. Távol áll tőle a léleknyomorító farizeusi megkötöttségekhez való ragaszkodás éppúgy, mint a normák határait is megszegő szabadság gondolata. Viszont

következetesen képviseli a teremtés rendjének maradandó törvényszerűségeit,

és emellett nyitott a folyamatos megújulásra. 

A konzervatív és liberális jelző a kereszténységgel kapcsolatban csak megszorítással alkalmazható, amennyiben azt jelzi, hogy az örök érvényű törvényekre vagy a megújulásra helyezi a hangsúlyt. 

A politikai értelemben vett liberalizmussal egészen más a helyzet. Akik ma ebben a közegben liberálisnak nevezik magukat, azok szinte kivétel nélkül keresztényellenesek. Ez akkor is így van, ha

az eredeti liberalizmus gyökerei részben keresztény talajból táplálkoztak.

Jó példa erre a szabadság fogalmának különböző értelmezése. 

A keresztény tanítás szerint az emberi személy méltóságának velejárója a szabadság. Bár az ember lehetőséget kapott arra is, hogy rossz döntéseket hozzon, személyes szabadsága akkor érvényesül igazán, ha szabadon választja a jót. A jó és a rossz közötti helyes választás az egyetemes érvényű erkölcsi normák mentén hozott szabad döntés. A szabadság keresztény értelmezésének fontos eleme a felelősség is, az Isten, az emberek és önmagam iránti kötelezettségek vállalása. Amikor emberi jogokról beszélünk, akkor az emberi személy méltóságából fakadó egyetemes jogokról szólunk, amelyek nem állnak meg az említett felelősség nélkül.

A liberális világ és annak ma legerőteljesebb képviselete, a nyílt társadalom ideológiája elméletben és gyakorlatban más szabadságfogalmat képvisel. Ez különösen az emberi jogok egyetemességének kérdésében szembetűnő. Ők egyes csoportok kreált jogait túlhangsúlyozva, azokat a gyakorlatban az egyetemes jogok fölé helyezik. Ezzel az emberképet torzítják el. Másrészt

a „társadalmi kényszerek alóli felszabadítás” jelszavával  támadják az identitást formáló természetes közösségeket,

elsősorban a családot, egyházat és nemzetet. Ezzel nem csak az említett közösségeket, de az ember egyik legértékesebb vonását, a kötődést gyengítik. Ha nem is mondják ki, de a gyakorlat azt mutatja, hogy érvényesül a gondolat: a személy korlátlan szabadsága mindenek felett, vagyis mindent megtehetsz. Ez pedig egy civilizáció végét jelenti.

A nyílt társadalom elméletének filozófiai alapjait Karl Popper tette le, leghűségesebb tanítványa, Soros György pedig pénzeszközeivel biztosítja a politika világában való megtelepedését. Európa történelmének utóbbi 250 évében több olyan mozgalmat találunk, amelyek a kiegyensúlyozott keresztény ember- és társadalomképet elutasítva szembefordultak azzal. Egy részük diktatórikus hatalmak ideológiájává vált (jakobinus diktatúra, kommunista uralmak, nemzetiszocializmus…) Mások a szekularizáció békésebb, de úgy is célt tévesztett útját járták.

El kell fogadnunk azt a véleményt, hogy

a versengés ma nem annyira a nemzetek, mint a kultúrák között folyik.

Azt is látjuk, hogy a nyugati kultúra bölcsője, kontinensünk ebben a küzdelemben vesztésre áll. Ha azt szeretnénk, hogy újból versenyképesek legyünk, vissza kell térnünk kultúránk erőt adó gyökereihez.

 

Összesen 48 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés