Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Az első fertőzött esettől számítva már a 7. napon kihirdetésre került a veszélyhelyzet Magyarországon. Olaszországban ez a 38. napon történt meg.
A Fidesz közösségi oldalán megosztott információk szerint az első fertőzött esettől számítva, Magyarországon már:
„Mindent, ami emberileg lehetséges, egy kicsit talán azon túl is, meg fogunk tenni a járvány megfékezése érdekében” – összegzett közösségi oldalán a párt.


Az eredeti, teljes bejegyzést ide kattintva tekintheti meg.
Címlapkép: Facebook