„Segítséget kérünk!” – Kimerült kamionosok beszélnek a járvány kihívásairól

2020. március 23. 8:50
„Mi, kamionsofőrök belepusztulunk a napokig tartó araszolásba. Egyre többen gondolják úgy közülünk, hogy nem folytatják a munkát, mert tarthatatlan a helyzet. Életben tartjuk a gazdaságot, ellátjuk a boltokat, raktárakat. Mi hozunk mindent: maszkot, fertőtlenítőt, ételt, italt, alapanyagot.” Az ellátási szektorban dolgozókat kérdeztük arról, hogy mit tapasztalnak az utakon, milyen problémákkal szembesülnek, miben van fennakadás, és mi a helyzet a határokon. Riportunk az utakról!

Az Európai Unió tagállamaiban és egyes európai országokban a járványügyi helyzet alakulásának függvényében folyamatosan vezettek és vezetnek be ellenőrzési- és a közúti áruszállítást is érintő korlátozó intézkedéseket, amik akár óráról órára változhatnak – tájékoztat a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary).

Az eddigi információk szerint Albánia, Belgium, a Cseh Köztársaság, Németország, Görögország, Spanyolország, Olaszország, Litvánia, Észak-Macedónia és Törökország egyelőre nem vezetett be olyan jelentős korlátozásokat, amik kihatással vannak a közúti fuvarozásra, ugyanakkor a helyzet ezekben az országokban is bármikor változhat. Az Olaszországból történő szállítások esetében más országok

szigorúbb vészhelyzeti intézkedéseket alkalmaznak.

A budapesti olasz nagykövetség szóbeli jegyzéke szerint „Olaszországban továbbra is biztosítva van az árufuvarozási tevékenység végzése, ugyanakkor a gépkocsivezetőknek rendelkezniük kell a hivatkozott, értelemszerűen a nevükre kitöltött öntanúsítással, melyet ellenőrzéskor – az egyébként is kötelező fuvarokmányokkal együtt – be kell mutatniuk az olasz ellenőrző hatóságnak”.

*

A legfontosabb tudnivalókról az MBM Logistics Kft. ügyvezető igazgatóját, Illés Árpádot kérdezzük. A kamionosokat az indulási és érkezési helyeken is lézeres lázmérővel ellenőrzik. „A legtöbb rakodóhely rendelkezik ilyen mérőműszerrel, a határokon is mérnek, ez a veszélyeztetettség szintjétől függően eltérő, de jellemzően egyre több helyen a 100%-os szűrés. Katonai sátrak nincsenek, de a jövőben még ezt is el tudom képzelni.”

Megkérdezzük azt is, hogy maszk, kesztyű vagy bármiféle védőfelszerelés kötelező-e a rakodáshoz, illetve, hogy a kamionsofőrök találkozhatnak-e a rakodókkal a telephelyeken.

„A veszélyeztetett térségekben sok rakodóhelyen a sofőrök még a gépkocsi fülkéjéből sem szállhatnak ki rakodás idejére, a pótkocsit a rakodóhely személyzete pakolja meg, a gépjárművezető csak megkapja a papírokat, és indulhat is. Kevésbé fertőzött helyeken szinte minden cég előírja a maszk viselését, kézfertőtlenítő használatát, valamint egyéb biztonsági óvintézkedéseket vezettek be” – hangzik a válasz.

Mi a helyzet a határokon?

István aki megkeresésünkkor éppen Hollandiában tartózkodik elmondja, hogy pár napja hajnalban indultak ki, de a megszokottól eltérően nem Hegyeshalom felé mentek, hiszen éppen akkor, több mint háromezer román állampolgár torlódott fel a határátkelőnél. „Köpcsény átkelőn mentünk át, szúrópróbaszerűen mértek, de rá voltak állva az olasz és román rendszámokra. Pozsonyig mentünk. A cseh-szlovák határon kifelé, ha mész nyugat felé, nincs semmi, csak nagyon lassan lehet haladni. Visszafelé viszont, ha Magyarországra akarsz bejönni, akkor nagyon nehéz”.

Rajkánál 93 kilométeres sor állt egyik reggel, egészen a cseh határig ért a sor.

„És ezek csak kamionosok. Vissza még nem tudom, hogyan megyünk. Mivel mi veszélyes árut (ADR) szállítunk, nálunk mindig van gázmaszk.”

A keleti végeken sem rózsás a helyzet, hiszen rengeteg román és bolgár személyautó van, akiket éjjelente engedtek csak át a humanitárius folyosón. Beszámolók szerint ötből háromszor lázat is mérnek a határátkelőkön. Jánost épp Nagylak közelében értük el: „Hat óra alatt haladtam öt kilométert a nagylaki határ felé, és még tíz kilométerre van az átkelő” – mondja, majd amikor végül megérkezik, a következő üzenetet kapjuk: „Kilenc órába került átjutnom Romániába. Mint a régi kommunista világban, amikor csempésztük át a gyógyszereket...”

Térképen követhető, mely határátkelők üzemelnek, és mennyi a várakozási idő

 

Az MBM Logistics ügyvezető igazgatója szerint minden országban (sok országban még régiónként is) eltérő a szabályozás, és még az is nap mint nap változik. Aki például Franciaországba akar árut szállítani, annak egy hivatalos dokumentumot kell kitöltenie. Több országban lazítottak az AETR szigorán, a legtöbb ország lezárta a határait, sok helyen szükségállapotot rendeltek el, de a legtöbb korlátozás nem érinti az áruforgalmat. Vannak országok, akik a tranzitforgalmat részben korlátozzák, például

csak romlandó élelmiszert, illetve humanitárius segélyszállítmányt engednek át.

„Ami például egységes, az a határellenőrzések visszaállítása és az áruforgalom szabad áramlásának elősegítése, az ellátási lánc védelme. Mivel a legtöbb ország visszaállította a határellenőrzést, így jelentős fennakadások vannak az erősebb forgalmú útvonalakon. Egyre több határon, kivétel nélkül mindenkit ellenőriznek a hatóságok. Csehország felől, hazafelé irányban a napokban emiatt alakult ki 93 kilométeres torlódás, de Ausztria irányából is volt példa 50 kilométeres kamionsorra. Aki veszélyeztetett helyről érkezik, annak alá kell vetnie magát a karantén procedúrájának”.

Melyek a legfontosabb közúti árufuvarozást érintő hazai járványügyi intézkedések?

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium Gépjármű-közlekedési és Vasút Szabályozási Főosztályának közleménye szerint magyar állampolgárságú járművezetők esetén a koronavírus fertőzés gyanújának megállapítása után a járművezető kijelölt karanténban kerül elhelyezésre. Amennyiben a sofőr veszélyeztetett területről érkezik, és a fertőzés gyanúja nem állapítható meg, úgy az áru lerakását elvégezheti, de utána a lakóhelyén vagy tartózkodási helyén

köteles hatósági házi karanténba vonulni 14 napra.

A sofőr a hatósági házi karantén kötelező 14 napos tartama alatt abban az esetben vállalhat újra gépkocsivezetői munkát, ha a biztonságos vezetésre képes állapotban lévőnek tartja magát, nem tapasztalja magán a betegség tüneteit. Csak akkor hagyhatja el a számára kijelölt karantén helyszínét, ha erről az illetékes járványügyi hatóságot értesíti, és a felrakóhelyről az országot a tranzitútvonalként kijelölt úton, legfeljebb az azon megjelölt üzemanyagtöltő állomást igénybe véve hagyja el.

Az MBM Logistics folyamatábrái

 

„Ez a gyakorlatban úgy működik, hogy a határon nyilvántartásba veszik őket, és körözési listára kerülnek, kapnak egy nagy piros tájékoztató matricát, amit kötelezően ki kell ragasszanak otthon a bejárati ajtóra. A helyi rendőrség ellenőrzi a matrica kiragasztását, és azt is, hogy a gépjárművezető otthon tartózkodik-e. Amennyiben mégis indokolatlanul elhagyja a lakhelyét, bűncselekményt követ el, és letartóztatják” – tájékoztat Árpád. Ugyanakkor az ellátási lánc biztosítása érdekében bizonyos feltételek mellett vállalhatnak új fuvarfeladatot a karantén ideje alatt is. Ha egészségesnek és vezetésre alkalmasnak tartja magát a pilóta, és a munkáltató is úgy látja a dolgot, akkor az illetékes járványügyi hatóságot értesíteni kell, és bizonyos feltételek mellett vállalhat új fuvart.

„Pár napja Letenyén 3,5 órát vártunk” – meséli Viktor. „Elkérték a CMR-t, és utasítottak, hogy lerakás után rögtön jöjjünk vissza, sehol nem állhatunk meg, még wc-re sem. Ha nem szükséges, ne érintkezzünk senkivel, rakodáshoz se szálljunk ki! A telefonszámomat is elkérték, mondták, hogy ha két órán belül nem érünk vissza, hívni fognak, hogy merre vagyunk. Ahogy a határőr fogalmazott, »az egész szerelvény karantén alatt áll«. Előttem öt kamiont fordított vissza.”

Tapasztalható-e akadozás az ellátásban?

Az európai országokban szinte mindenhol biztosítják az áruforgalom szabad áramlását, teljes lezárások nincsenek, viszont ellenőrzések miatt jelentős csúszások fordulhatnak elő.

Konkrét áruhiánytól Magyarországon nem kell tartani,

átmeneti kisebb hiányok léphetnek fel, „de ez nem főként az ellátási lánc akadozása miatt van, hanem az emberek pánikszerű vásárlásai okán” – nyugtat meg Illés Árpád, mi azonban kíváncsiak vagyunk, vannak-e esetleges hiánycikknek számító termékek.

Amiről tudunk, az az egészségügyi maszk, a kézfertőtlenítő és a tiszta alkohol. Liszt, olaj, cukor, tészta, toalettpapír és hasonlók még a felvásárlási láz ellenére is szinte mindenhol kaphatóak. A papírgyártó cégek emelt kapacitással dolgoznak, emiatt papírhiányra sem számítunk. Az, hogy a boltok polcain gyakran nincsen áru, az annak köszönhető, hogy az emberek olyan tételben vásárolnak, hogy az árufeltöltők egyszerűen nem bírják az iramot. Minden polc másnap reggel nyitáskor újra fel van töltve.”

A helyzet azonban fárasztó és embert próbáló

Sok sofőr panaszkodik a maszkok hiányára, és sürgetik, hogy

a határellenőrző pontoknál több rendőr és ellenőr legyen,

hogy gyorsuljon a forgalom; mások a járványveszély miatt több mobil wc-t szeretnének az átkelőhelyekre. Arra is érkezett panasz, hogy noha az élelmiszerraktáraknál fertőtleníteni kell a kezet a rakodáshoz, a wc-ben se szappan, se kéztörlő nincs. „Néhol úgy néznek rád, mintha te lennél a potenciális hordozó. Lezárják előled a wc-t, tusolót” – meséli Róbert.

Magyarországon sok helyen elvárják hogy legyen a sofőröknél gumikesztyű, maszk, és van, ahol egyszer használatos védőruházatot is kérnek. „Persze nem mindenhol adnak, legyen neked, mert különben nem engednek be. De úgy, ahogy az országban sok helyen, mi sem tudjuk beszerezni ezeket az eszközöket. Ha sikerül, akkor is méregdrágán. Néz rám a 60 feletti portás néni, mint gyújtogató a vizes szalmára, hogy biztos megfertőzöm” – mondja Zsolt.

Én egyedül ülök a kifertőtlenített kamionomban, senkivel nem érintkezve. Ha dokumentumot veszek át, akkor kesztyűt húzok, saját tollal írok alá, maszkot veszek fel, és naponta többször kezet mosok, fertőtlenítőt használok. Arra kérnénk az embereket, ne féljenek tőlünk, mi mindent megteszünk, hogy az áru a helyére kerüljön, és tudatosan nagyon odafigyelünk a higiéniára, hiszen mi sem szeretnénk megfertőződni” – teszi hozzá.

Többen is beszámolnak arról, hogy

számtalan kritika és negatív megjegyzés éri őket, amiért jönnek-mennek az országok között.

Ez a kamionosokat elég rosszul érinti. „Amikor hazaérünk, miért kell ránk és a családjainkra úgy tekinteni, mintha valamiféle tömeggyilkosok lennénk?” – fakad ki István.

Fáradt sofőr a kamionban

 

Mi, kamionsofőrök belepusztulunk a napokig tartó araszolásba. Egyre többen gondolják úgy közülünk, hogy nem folytatják a munkát, mert tarthatatlan a helyzet. Életben tartjuk a gazdaságot, ellátjuk a boltokat, raktárakat. Mi hozunk mindent: maszkot, fertőtlenítőt, ételt, italt, alapanyagot. Segítséget kérünk! Egyszerűsítsék a határátkelést, legyen több ember, de főleg gyors ügyintézés, vámkezelés! Szervezzék meg a szomszédos országokkal a gyors szállítmányozás megoldását! A balkáni konvojrendszer szintén katasztrofális állapotokat teremt. A 24. órában vagyunk. Képtelenség, hogy ez így tartható legyen!” foglalja össze János a közösségi oldalán.

Zsolt futárként dolgozik, és bosszantja, hogy néha értelmetlenül, de mégis muszáj ezt a – jelen helyzetben kockázatos – munkát csinálniuk. Elmondása szerint egy nap kb. száz embernek visznek csomagot. Reggel a depóban kezdenek, aztán pedig irány a túra, ami az ő esetében délig cégeket jelent, majd privátozást 2-3-ig. És miért? Na erről fogalmam sincs. A boltoknak is csak akkor engedik a nyitvatartást, ha szükséges dolgokat, élelmiszereket árulnak. A sok otthon ülő »homeoffice-os« csak rendeli a sok felesleges sz*rt ész nélkül, mintha muszáj lenne. Visszük a sok aliexpresszes kacatot, ruhákat, amik a mindennapi életben teljes mértékben hanyagolható dolgok, nekünk mégis menni kell. Nehogy már szegény kis elkényelmesedett társadalmunk ne kapjon meg azonnal mindent két kattintás után.

Menetidő és pihenő

Az Európai Bizottság rendelkezést hozott arról, hogy ideiglenesen nő az előírt maximum vezetési idő, és csökken a pihenésre kivehető idő:

- a napi vezetési idő 9 óráról 11 órára
- a heti vezetési idő 56 óráról 65 órára,
- a kétheti vezetési idő 90 óráról 105 órára,
- a 45 perces szünet kötelező kivételének gyakorisága 4,5 óráról 5,5 órára emelkedik.

Ezzel egyidejűleg:
- a napi pihenőidő 11 óráról 9 órára,
- a normál heti pihenőidő 45 óráról 24 órára csökken.

Magyarország is él a közösségi rendelet nyújtotta lehetőséggel, így március 21. és április 19. között lehetőséget ad a felmentésre.

Egy biztos a végére: mi mindannyian köszönettel tartozunk a kamionosoknak, fuvarozóknak!

Összesen 55 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mindenesetre, ha ezek a kamionácsorgások a határokon tovább fognak foytatódni, akkor ellőbb-utóbb az országok készletei kifogynak, és lassacskán a termelés is leáll, a gyáraknak sincsenek végtelen raktározási lehetőségeik, ha nem tudják majd a termékeiket továbbadni.

Nem tartalmat, kommentelőt mínuszolnak. Az utóbbi hónapokban többen vannak. Nekünk meg szívfájdalom nélkül kell x-elni.

Minden elismerésem a szállításban dolgozó embereknek. S persze mindenki másnak, aki emberségesen próbál segíteni a krízis, az emberi tragédiák leküzdésében.

Most vészhelyzet van, ezen kell túl lennünk. Majd eljön annak is az ideje, hogy feltegyük a kérdést, miért jutott ide például az agrártermékekből egykoron önellátó Magyarország. Mit köszönhetünk az EU-s tagságnak. Miért adtuk oda az ország piacait szinte a teljes termelő szektorban, a mezőgazdaságtól az iparig.

Miért van az, hogy a legkisebb faluban is az emberek a zöldségeshez járnak, ahol francia burgonyát vásárolhatnak, s minden külföldről jön, ami primőr. Itthon is volt primőr termesztés, jött a paradicsom és az uborka Szentesről, termálvízzel fűtött üvegházakból jött a sok szép zöldség a Lehel téri piacra. Ki a felelős a dél-amerikai típusú monokulturális termesztés általánossá tételéért. Cukorgyárak kivégezve, maradt egy, ami részben magyar cukorrépát dolgoz fel, no meg Afrikából érkező cukornádat. Miért számolták fel a hazai mezőgazdasági gépgyártást, miért néptelenedik a vidéki Magyarország, miért fogy a vidék megtartóereje, sok sok miért.

S miért igazodási pont a magyarországi ellenzéknek Brüsszel, amely semmilyen lényegi kérdésben nem tudott dönteni, irányt mutatni, Miért sikerült a lengyeleknek kivenni a földet az uniós tárgyalási csomagból, s miért nem sikerült ez a magyaroknak, ki a felelős? Ki adta el az MNB aranykészletét? Mely politikai pártok szolgáltatták ki legjobban az országot a nemzetközi nagytőke érdekeinek?

Szanyi Tibi, mi erről a véleményed, mit fog tenni az ISZOK? KI engedte be a multinacionális áruházláncokat, ki tette tönkre a kiskereskedelmi hálózatot, ezen családokat? Ki most a felelős az ellátási bizonytalanságokért, az egész ország élelmiszeripari kiszolgáltatottságáért? Miért Kínából várjuk a gyógyszeralapanyagokat?

S még egy kérdés, kedves Thomas L. Friedman, mikor írod meg az "És mégis lapos a Föld" cimű könyved aktuális változatát, talán óriási tévedés volt ezt megcsinálni, , a nemzetközi nagytőke profithajhászása juttatta a mai krízisbe a világot.

az aruforgalmazok athaladasat meg kell konnyiteni, mindenki mas elol pedig le kell a hatart zarni.

LEGALÁBB MOZGÓ ILLEMHELYEKET, MOSDÓKAT, 3-400 MÉTERENKÉNT RAKNAK-E LE?

A mozdonyvezető, akinek letelt a munkaideje, leállította a vonatot.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés