Vége van

2020. március 19. 21:51

Bayer Zsolt
Magyar Nemzet
Itt fekszik az EU a koporsóban, s legfeljebb kötelességből ájtatoskodunk teteme felett.

Az Európai Unió a mi nagy halottunk immár. Kilehelte lelkét, ami annál is inkább könnyen ment neki, mivel lelke az sohasem volt. Utoljára akkor hihettük, hogy van lelke, amikor álltunk a berlini fal helyén, a nagy omlás még friss teteménél, és hallgattuk a Pink Floydot, hallgattuk a The Wallt. Akkor azt hittük, kezdődik valami nagyszerű. Nem lett belőle semmi. Csak anyagi érdek, rideg számítás, ostoba ideológiák sosem látott diktatúrája, beleszólás mindenbe, ami lényegtelen, felesleges és bántó, oktrojált »liberalizmus« meg »nyitott társadalom« – minden hagyományunk, nemzeti érzésünk és büszkeségünk, szuverenitásunk és múltunk hetes cikkelyt érdemelt. A Főnéni rácsapott a kezünkre és lobotómiát helyezett kilátásba, ha önazonosak merészeltünk lenni. Lobotómiát, amin –úgy tűnik – a Nyugat nagyobb része már átesett.

De egy maszkot, egy lélegeztetőgépet, egy védőruhát, egy orvost, egy jó szót sem volt képes Brüsszel nyújtani most, igazi vész esetén. A beteg és életidegen globalizáció elhozta a járványt, de semmi válasza nincsen rá.

A sor megint és újra a nemzeteken van.

A magyar miniszterelnök tegnap adó-, hitel- és járulékfizetési moratóriumot jelentett be. Mert a járvány miatt olyan gazdasági válság jöhet, amilyet még elképzelni sem tudunk. Első körben tehát ezt kellett és lehetett lépni. Továbbá azt, hogy a most nehéz helyzetbe jutó vállalkozásokat ne lehessen kirakni bérleményeikből. Ezek az első lépések, amelyeket nyilván továbbiak fognak követni. S persze majd a Brüsszelt és a globalizációt istenítő, a gonosz szolgálatában álló propagandamédia ezt majd nyilván kevesli, az ugyanilyen ellenzék is nyilván kevesli, csak azt nem fogják megmondani, hogy akkor mégis mit tennének ők. Hiszen pont olyanok, mint szerelmük tárgya, Brüsszel és az EU: semmi komolyan vehető terv, semmi intézkedés, semmi segítség, semmi felelősség, csak hatalmas nagy pofa.

A római szín köszön vissza Az ember tragédiájából. Hippia még kilopja a pestises halott szájából az obulust, s mi várjuk Péter apostol szózatát:

»Te nyomorú faj! – gyáva nemzedék, / Míg a szerencse mosolyog feletted, / Mint napsugárban a légy, szemtelen, / Istent, erényt, gúnyolva taposó. / De hogyha a vész ajtódon kopog, / Ha Istennek hatalmas ujja érint, / Gyáván hunyász, rútul kétségb’eső. / Nem érzed-é, hogy az ég büntetése / Nehezkedik rád. Nézz csak, nézz körül, / A város pusztul, durva idegen nép / Tiporja el arany vetésidet, / Szétbomlik a rend, senki sem parancsol / S szót nem fogad.« Igen, ez a helyzet ismét. És itt fekszik az EU a koporsóban, s legfeljebb kötelességből ájtatoskodunk teteme felett. A temetésnek mindjárt vége, a nép szétszéled, maszkot húz, hazafelé siet, karanténba, és egyre nagyobb lelkesedéssel, egyre nagyobb örömmel és öntudatra ébredéssel várja azt, ami közeleg: a nemzeti reneszánszot.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 123 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Isten kegyelméből, amivel talán élni is tudott az ország (és annak vezetése) egész jól állunk a járványban. Milyen segítséget vár ez a barom olyan országoktól, amelyíek nyakig benne vannak?

Ez egy nagyon pontos és fontos írás. Köszönjük Zsolt!

"A beteg és életidegen globalizáció elhozta a járványt, de semmi válasza nincsen rá."

Ezzel szemben a "keleti nyitás" az egy jó ötlet volt, ugye? Le kell higgadni, az EU-ra szükségünk van, csak egyes részeit kell visszavagdosni. Járványügyben csődött mondott az EU, de csődöt mondtak a nemzetállamok is.

Az is valahol tragikomikus, hogy az európai országok most a világ másik végébe, Kínába kénytelenek rohangálni olyan alapvető felszerelésekért, mint védőmaszk, gumikesztyű stb., mert a kontinensen már nem maradt olyan cég, amely profiljába beletartozna ezeknek a tömeggyártása, az összes ilyen ki lett szervezve a világ végére.
Arról nem is beszélve, hogy még raktáron se volt elég, mert békeidőben minek is...
Európa olyan, mint az a már nagyon öreg nagyszülő, aki teljes mértékben a gyerekére/szociális segítőjére van utalva, mert nélküle még a WC-re se tud kimenni.

Fordítva nézted a táblázatot?

A liberalizmust söprik el.

Igen. Biztosan próbálják. Nem úgy kell érteni, hogy ma még van, holnap nincs, hanem úgy, hogy elkezdődött-folytatodott a romlás, bomlás, bizalomvesztés......
Az olaszok nem hiszem, hogy könnyen megemesztik, hogy semmiféle segítséget nem kaptak( csak egyet, atlephetik a három százalékos hiányt).

42-ért lakik ott. Neked is annyiba kerülne.

Magyarország rég csődbe megy vagy kinn lesz az EU-ból - írtad.

Egyetértek. A csődünk alternatívája az, hogy kinn leszünk.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés