Vác új vezetése szétverte a város színházi műhelyét

2020. március 14. 13:00

Írta: Joó István
Hogyan viselkedhet hatalomra jutva egy helyhatósági szivárványkoalíció? Ennek kirívó példája az, ami Vácott történt, ahol a balliberálisok és szélsőjobbosok az intézményi költségvetés felére kurtításával, kifárasztásos belső ellenőrzésekkel, lojalitásköveteléssel szétverték a város kiemelt rangú teátrumának munkatársi gárdáját.

Csehov: Ványa bácsi, Sütő András: Advent a Hargitán, Goldoni: A hazug, Feydeau: Esküvőtől válóperig – jelenleg többek között ezek a darabok futottak saját repertoárként a Váci Dunakanyar Színházban. Szerb Antal VII. Olivérjének olvasópróbái viszont már elmaradtak az új városvezetés lépései miatt.

Vácott hosszú Fidesz-KDNP-es korszak után egy 9 fős baloldali-liberális-szélsőjobb koalíció kormányoz úgy, hogy a négy Fidesz-KDNP-s ellenzéki képviselő a helyi szabályozás szerint ekkora létszámmal frakciót sem alakíthatott. A polgármester, Matkovich Ilona a Magyar Narancs újságírója volt, de nagyobb ismertséget csak tavaly decemberben szerzett, élete első polgármesteri utasításával. Ebben kategorikusan megtiltotta a hivatali dolgozókon kívül az önkormányzati cégek és azok alvállalkozóinak, hogy a sajtónak nyilatkozzanak anélkül, hogy ezt előzőleg írásban nála kérvényeznék, és engedélyt is kapnának tőle. A liberális médiamezőből érkező polgármester

a szólásszabadság nagyobb dicsőségére meghozott utasítása szájzárrendeletként híresült el a sajtóban.

Március 2-án a Váci Dunakanyar Színház állománygyűlésén hasonló szellemben nyilvánult meg Matkovich: lojalitást követelt azoktól, akiknek az a céljuk, hogy maradjanak a teátrumnál. Túllőtt ezzel igazi célján, vagy éppen elérte azt a polgármester, aki az új ügyvezetővel, Varga Katalinnal érkezett az állománygyűlésre? Nem tudni, mindenesetre három ember kivételével az összes munkatárs közölte a polgármester asszonnyal, hogy felmond, amit szemtanúk szerint a polgármester rezzenéstelen arccal fogadott. Összesen 13-an hagyták ott a hét éve alakult vidéki színházat.

Ekkorra a Jászai Mari-díjas Kis Domonkos Márk színházigazgató már több napja nem volt az intézmény élén, hiszen február végén közös megegyezéssel felbontották a szerződését. A közös megegyezéses távozás csak a felszín, mely mögött olyan elhúzódó iszapbirkózást rekonstruáltunk, amely az új önkormányzati testület munkába lépése óta egészen idén márciusig tartott. Egy neve elhallgatását kérő, felmondási idejét töltő társulati tag mondja: „Ahogy átvették a városvezetést Matkovich Ilonáék, permanens belső ellenőrzést zúdítottak ránk, megalázó módon olyan adatmennyiséget kértek be visszamenőleg, amire nekünk nem volt kapacitásunk, ez megbénította a munkánkat. Közben az is kiderült, hogy csak 23 millió forintot szánnak az idei költségvetésünkre, holott előző évben 40 milliót kaptunk. Mivel, éppen tavaly, megkaptuk a kiemelt előadóművészeti szervezet”státust, az önkormányzati támogatás arányában 50 milliós állami támogatást nyertünk. Most azonban a 23 millióhoz jóval kisebb állami támogatás jár, amivel a kitűzött céloknak már csak töredékét tudjuk megvalósítani. 

Félő, hogy ezzel el is veszítjük majd a kiemelt státusú színházi rangunkat.

Kis Domonkos Márk színházigazgatónk hiába próbált alkudozni az új városi vezetéssel, ő húzta a rövidebbet, annak ellenére, hogy sikeresen menedzselte az intézményt. A hét évvel ezelőtti alapításkor saját keze munkájával segített abban, hogy állapotba kerüljön a színház céljaira kapott romos moziépület, aminek aztán 2018-ban, 345 millió forintos kormányzati támogatással megvalósult a teljes, külső-belső felújítása…” 

Saját és társai felmondását indokolva a színházi munkatárs keserűen tette hozzá: „Minőségi teátrumot építettünk fel a semmiből, olyan együttműködési partnereink voltak, mint a Nemzeti Színház. Bebizonyítottuk, hogy lehetséges olyan színházi közeget megteremteni, amely vonzó a fővárosiak és az agglomerációban lakók számára. Mindezért arculcsapásként értük meg azt, hogy az anyagilag büntető jellegű és agresszív hozzáállással semmibe vették a munkánkat, gondolom, mert jobboldali szellemi fészeknek ítélnek minket. Ugyanakkor a lojalitást elvárnák – gondolom, a kulturális intézmények baloldalon sokat hangoztatott szakmai szabadsága jegyében…”

Maga az igazgató, Kis Domonkos Márk így tolmácsolja a kialakult helyzetet: „Nehéz, fájó szívvel kezdeményeztem a fenntartónknál a munkaviszonyom megszüntetését. Az utóbbi hónapok bizonytalan légköre, a színház jelenlegi működési formájával és kitűzött céljaival szembeni támogatatlanság, a személyem és a munkánk iránti bizalmatlanság, végül az önkormányzati dotáció drasztikus csökkentése késztetett arra, hogy meghozzam döntésem. Az önkormányzati támogatásból történt elvonás az évad programtervének újratervezését igényelte, így meghiúsult egy bemutatónk is. Ezek nemcsak a 2019/2020-as évadtervünket és a közeljövőnk terveit borították fel, hanem veszélybe sodorták a sok munkával elért kiemelt státusz és az azzal járó normatív állami támogatás megtartását, a színház jelenlegi színvonalának és működési formájának fennmaradását is.” 

Pár idevágó adat és tény a váci színházról: előző évadban 398 belföldi és 5 külföldi vendégszereplésük volt. 2019-ben 47 601 nézőt köszönthettek, a fesztiválszerepléseik összesen 7 díjat eredményeztek. Legutóbbi sikerük, a bresti Belaya Vezha Nemzetközi Színházi Fesztivál fődíját elnyerő Ványa bácsi című előadásuk meghívást kapott Olaszországtól, Ukrajnán, Oroszországon, Litvánián és Lengyelországon át egészen az Amerikai Egyesült Államokba és Japánba. A Dunakanyar Színháznak színházi nevelési programja utóbb már 110 középiskolás résztvevővel zajlott, részt vettek hátrányos helyzetű tanulók támogatását célzó pályázati programban. Otthont adtak az öt napos Kaleidoszkóp Nemzetközi VersFesztiválnak. Hét éve minden nyáron megrendezték a V4 országok összművészeti fesztiválját, 2018-ban a visegrádi országok kulturális miniszterei is itt találkoztak és írtak alá egyezményt, a fesztivál programjának keretében. 

Matkovich Ilona polgármestert többször próbáltuk elérni, de az újságíróból lett városvezető nem reagált nyilatkozatkérő megkeresésünkre. Azt is a Papageno.hu színházi weboldalról tudtuk meg, hogy a Váci Dunakanyar Színház új ügyvezető igazgatója az intézmény művészeti igazgatói feladataival Csőre Gábort, a Vígszínház tagját bízta meg.

Manninger Péter fideszes városatya így értékeli a váci önkormányzati eseményeket:

Szomorú, hogy ezt a sikeres, szervesen felépült, rangos színházi műhelyt a tavaly ősszel hivatalba lépett új városvezetés kikezdte,

holott a kampányban többek között a helyi kulturális élet további kibontakoztatását ígérték. Ehhez képest a szintén megígért takarékoskodást éppen a színházi finanszírozás megfelezésével akarták demonstrálni – miközben ősszel kettő helyett immár három alpolgármestert szavaztak meg, illetve kabinetfőnöki meg tanácsnoki állást is létesítettek.” A Fidesz várospolitikusa felidézi, hogy annak idején Matkovich Ilona – a Momentum, a DK, a Jobbik, az LMP, az MSZP-Párbeszéd által meghatározott koalíció polgármester-jelöltjeként – azzal is kecsegtette a helyi szavazópolgárokat, hogy egyfajta háziasszonya lesz a városnak, tehát egy szívélyesebb stílust honosít meg. Ez azonban nem teljesült. Vácott gyakori az agresszív ülésvezetés, ráadásul a többség a bizottsági struktúra megalkotásakor úgy döntött: a három bizottságnak mindössze két fideszes tagja lehet, és éppen a pénzügyi-ügyrendi bizottságba, ahol titkos szavazás lehetősége adott, nem engedték meg fideszes tag jelenlétét. „Elfogadhatatlan a demokratikus kontrollnak ez a hiánya a váci városvezetésben” – véli Manninger Péter váci fideszes önkormányzati képviselő.

 

Kiemelt kép: turizmusvac.hu

Összesen 96 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Patkányméreg a provokátorok védőitala.
Ezúttal, 135. nicken the help that never came patkánynak patkányméreg

"... miután több hónapos időszakról van szó, mikor be fogjuk zárni az iskolákat, ha erre sor kerül, ha bezárjuk, az a tanév végét fogja jelenteni. Akkor a tanároknak el kell menniük fizetés nélküli szabadságra, és be kell látnunk, hogy nem tudjuk két hét múlva kinyitni az iskolákat."

Orbán Viktor

Miért nem lep meg? Mert rombolásra születtek. Gratulálok a váci szavazók választásához!

Ha jól emlékszem, akkor volt valami MSZMP-s püspök a váci egyházmegye élén. Vörös pásztor, vörös nyáj.......

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés