Afrika köszöni, nem kér az EU gyámkodásából

2020. február 28. 14:23
Afrikai problémákra afrikai megoldásokat.

Szépen becsomagolt visszautasítást kapott az Ursula von der Leyen vezette bizottsági delegáció Etiópiában. Az európai politikusok egy új stratégiai megállapodás reményében érkeztek Addisz-Abebába, az 55 tagállamból álló Afrikai Unió ülésére. Mint arról korábban beszámoltunk, február elején még nagy volt az összhang az EU és az afrikaiak között, úgy látszik azonban, hogy a fekete kontinens vezetői külön utakon járnának. Ennek keretében saját stratégiát alakítanának ki az AU vezetői, akik világos üzenetet küldtek Brüsszelnek a Politico szerint: méltányolják az európaiak érdeklődését, de képesek saját maguk megoldani a problémáikat.

Az egyetlen terület, amiben az AU az EU segítségét kérte, az út-és vasúthálózat építése. Ez kulcstényező az Afrikai Szabadkereskedelmi Övezet létrehozásához. „Még tárgyalnunk kell a pénzügyi partnereinkkel, hogy józanabbul lássuk, hogyan tudnánk segíteni az infrastruktúra fejlesztésében”– mondta Adina Valean, az EU közlekedési biztosa. „Muszáj tüzetesebben megnézni, hiszen pénz nélkül csak álmokról beszélünk”– tette hozzá. Miközben a követendő irányon egyetértés mutatkozik, kevésbé világos, hogy valósul meg a konkrét együttműködés – jegyzi meg a Politico.

Az Afrikai Unió Bizottságának elnöke, Moussa Faki is számos különbséget hoz fel a két kontinens között, egyebek mellett a szexuális orientáció kérdését, és a halálbüntetés megítélését. „Ezen különbségek természetesek, a kulturális, szociológia, spirituális sokféleségünkből fakadnak. csak a különbségek elismerése és elfogadása, valamint a nyitottság segíthet bennünket a kooperáció előtti akadályok lebontásában” – mondta.

A brüsszeli lap szerint a megjegyzések rendkívül bosszantották az EU-s diplomatákat, akik szerint támogatás hiányában az AU projektje összeomlott volna. 2019-ben az EU 320 millió dollárt utalt az AU-nak, amely a szervezet költségvetésének felét adta. Afrika azonban jó pozícióban van, szükség esetén Kína felé is fordulhat támogatásokért. A Politico szerint a csütörtöki tárgyalások egyértelmű üzenete az, hogy bármiféle stratégiai partnerség csak az afrikai feltételek szerint valósulhat meg.

Összesen 27 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Miért kérne, Soros felvilágosította őket:
Európa meg van lőve, ő, Soros naponta szórja a sót a sebeire, csak idő kérdése, hogy beadja a kulcsot.
Azaz, csak várniuk kell, és közben amennyi migránst csak el tudnak üldözni, üldözzék el őket.
Soros gondoskodik róla, hogy Európa nem fogja visszaküldeni őket.
És mire az egész afrikai kontinens útra kel, addigra már a sok milliós fekete rokonság fogadja őket Európában.

Az Unió azt szeretné, ha a mérsékeltebb afrikai országok valamilyen belső szabadkereskedelmi övezetet alakítanának, mert 55 országgal szinte lehetetlen tárgyalni. Így a beruházások, esetleges segélyek is szétforgácsolódnak. Kína viszont koncessziós szerződéseket köt az egyes államokkal és az ásványkincsekért cserébe infrastrukturális beruházásokat végez, zömmel kínai munkaerővel, ráadásul árut is szállít (elad, még a törzsi mintázatú textiliák egy része is ott készül), a feketék foglalkoztatása nem nő komolyan.

Már Afrika is lenézi az EU vezetést?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés