A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság hétfő éjfélig 508 új fertőzöttről számolt be, közülük 464-et jelentettek Vuhanból, és mindössze kilencet a városnak helyet adó Hupej tartományon kívülről. A fertőzöttek száma ezzel Kínában 77 658-re emelkedett. Hétfő éjfélig további 71 ember veszítette életét a vírus okozta betegség következtében, a járvány ezzel immár 2663 életet követelt az ország szárazföldi részén. A gyógyultak száma ugyaneddig 27 ezer fölé emelkedett.
A jelenleg kezelés alatt álló fertőzöttek száma Kína-szerte 48 ezer alá csökkent, közülük 9126 páciens állapota súlyos. További 2824 fertőzésgyanús esetet tartanak számon az országban.
Sok dél-koreai katona fertőzött
Dél-Koreában a helyzet napról-napra súlyosbodik. Bár Kína nem vezetett be általános utazási korlátozásokat a járvány által érintett országokra, egyes régiókban helyi óvintézkedéseket léptettek életbe. Az Észak-Koreával szomszédos, észak-kínai Csilin tartományban található Jenpien Koreai Autonóm Prefektúra szigorította a repülőtéri ellenőrzéseket, és külön utasfelvételi szolgáltatást vezetett be a Dél-Koreából érkező utasok számára. A területen működő utazási irodák továbbá nem fogadnak dél-koreai csoportokat. A kelet-kínai Santung tartományban található Csingtao város vezetése pedig hétfőn szintén bejelentette, hogy korlátozni fogja a külföldi utazók belépését.
Mark Esper amerikai védelmi miniszter és dél-koreai kollégája, Dzsong Kjong Du hétfőn közös sajtótájékoztatót tartott Washingtonban. Esper bejelentette: egyetértettek abban, hogy a koronavírus fertőzésének veszélye miatt fontolóra veszik a közös kiképzések csökkentését. Elmondta azt is, hogy ennek részleteit a Dél-Koreában állomásozó amerikai erők főparancsnoka, Robert Abrams tábornok egyezteti majd dél-korai kollégájával. A Pentagon (amerikai védelmi minisztérium) vezetője mindazonáltal leszögezte: ettől függetlenül mindkét ország „készen áll, hogy az esetleges fenyegetésekkel együttes erővel nézzen szembe”.