Koronavírus: lezárták a Brenner-hágón a vasúti közlekedést

2020. február 24. 6:37
Örményország is az iráni határ lezárását tervezi.

Az osztrák hatóságok vasárnap felfüggesztették a vasúti átkelést az Olaszországgal közös határon, miután a Velencéből induló, Münchenbe tartó nemzetközi járaton két utasnál a fertőzés tüneteit állapították meg az új koronavírussal. Karl Nehammer osztrák belügyminiszter az ORF állami rádió szerint bejelentette: az Eurocity 86-os járat részét képező olaszországi vonatot vasárnap este még a határ olaszországi oldalán állították meg, miután két női utasnál a fertőzés jelei mutatkoztak. A szerelvény mintegy háromszáz utassal vesztegel a határon, ők a hírek szerint szabadon mozoghatnak olasz területen.

Nem ajánlják a szomszédolást

A hírügynökségi jelentések szerint maga az olasz vasúti társaság tájékoztatta a megbetegedés tüneteiről az osztrák államvasutakat (ÖBB), amely internetes honlapján azt írta, hogy a Brenner-hágó jelenleg zárva van a vasúti forgalom előtt. Ausztria legdélibb tartományának, Karintiának a helyi vezetése a nap folyamán korábban azt javasolta a lakosoknak, hogy ne utazzanak a két észak-olasz tartományba, Lombardiába és Venetóba, ahol vasárnaptól az olasz hatóságok rendkívüli korlátozó intézkedéseket vezettek be a járvány terjedése miatt.

Az olasz fegyveres erők katonái ellenőrzik a vasárnaptól kéthetes vesztegzár alá helyezett észak-olaszországi önkormányzatokból kivezető utakat, az érintett térségben leállították a vasúti és a helyi tömegközlekedést, valamint kaszárnyákat készítettek elő, ahol a fertőzés esetleges terjedésével további embereket tudnak karanténba helyezni.

Lombardiában vasárnap egy újabb koronavírusos beteg vesztette életét, aki súlyos rákbetegségben szenvedett, ezzel háromra emelkedett az olasz halálos áldozatok száma. E tartományban 90-re emelkedett az új koronavírus fertőzöttjeinek száma, az itt azonosított újabb fertőzöttekkel országosan 130 fölé emelkedett a koronavírusos esetek száma. A fertőzés másik gócpontjában, Veneto tartományban a korábbi 17-ről már 24-re nőtt a betegek száma, Emilia Romagnában 9, Piemontéban 6, Lazióban 2 fertőzött van.

Jereván szerint nincs ok a pánikra

Örményország két hétre lezárni készül Iránnal közös határát tekintettel a koronavírus-járványra – jelentette be vasárnap Jerevánban Nikol Pasinján miniszterelnök. A kormányfő Twitter-üzenetében jelezte: két hétre felfüggeszti a légi közlekedést a két ország között, és beszüntetni a szárazföldi átjárást Megri határátkelőnél. Egyúttal bejelentette, hogy hétfőn délelőtt összeül Jerevánban a koronavírus-járvány terjedésének megelőzéséért felelős bizottság, amelyen áttekintik, milyen további intézkedésekre lesz szükség. Pasinján ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az országban egyelőre  „nincs ok a pánikra”.

Vasárnap egyébként Törökország is lezárta átmenetileg Iránnal közös határát a betegség terjedése miatt.  Az iráni hatóságok vasárnap bejelentették, hogy három újabb halálos áldozata és 15 fertőzöttje van az új koronavírusnak. A halálos áldozatok száma így nyolcra nőtt, ezzel a fertőzés gócpontjának számító Kínán kívül eddig Iránban vesztették életüket a legtöbben a tüdőgyulladást okozó járványban.

(MTI)

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés