Nagy lépést tettünk a béke felé: végre kiderült, hova készül ősszel a pápa

Az ország fontos híd szerepét tölti be a béke megteremtésében XIV. Leó pápa szerint.

A Tigris folyó partján fekvő Hasankeyfet tizenkétezer éve lakják, de a mostani török kormány úgy döntött, gátat épít a folyóra.
Vízzel árasztják el Törökországban a világ egyik legrégebbi, folyamatosan lakott települését, a Tigris folyó partján fekvő Hasankeyfet – írja a Euronews. A várost tizenkétezer éve lakják, de a mostani török kormány úgy döntött, gátat épít a folyóra. A régi település víz alá merül, a várost pedig pár kilométerrel feljebb újraépítik.
A régi házakat az állam kivásárolta, a lakóknak pedig 760 egyforma házat és 200 lakást épített. Egy megkérdezett helyi boltos nem aggódik, ő örül a pénznek, és a jövőjét is biztosítva látja: ezentúl nem régiségeket árul, hanem a víztározón kínál majd hajós utazásokat.
Egy másik helyi asszony azonban borúlátóbb, ő nem kapott munkát az új városban. Ő azt mondta, három gyerekével ezentúl a város fölötti barlanglakások egyikében lakik majd, ahol elődei éltek több ezer éven át.