A Hír TV birtokába került felvételen az hallható, amint a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság vezetője azt mondja, hogy háromszor több büntetést vár el alkalmazottaitól. Handl Tamás, akit még november elején, Karácsony Gergely javaslatára tettek meg a FÖRI vezetőjének, a többi között a felvételen azt mondja, hogy szerinte az nem teljesítmény, ha a közteresek csak 3 kerékbilincset raktak fel egy nap az autókra.
„Ha felülmegyünk a kereten, amit kijelöltünk vonalnak, és megcsináljuk a dupláját, ha megcsináljuk a háromszorosát, akkor a következő évben teljesítünk egy szintet, nem akarunk még annál is feljebb menni, hanem felemeljük a szintet mondjuk a duplájára, simán meg tudjuk csinálni. Tudunk venni számítógépet, tudunk venni autót, tudunk venni egy csomó mindent, ami megkönnyíti a munkátokat. Élhetővé teszi azt a szolgálatot, amit végrehajtotok” – mondta Handl Tamás.