Volodimir Zelenszkij ukrán elnök előzetesen a Facebookra is feltett közleményében arra kérte a közvéleményt, hogy őrizzék meg emberségüket az evakuáltak iránt, ne essenek pánikba és ne dőljenek be a hisztériakeltőknek. Novi Szanzsariban ennek ellenére elszabadultak az indulatok, néhányan még a rendőrökkel is összetűzésbe keveredtek.
A helyi tanács képviselői Zelenszkijhez fordultak azzal a kéréssel, hogy szállítsák el a településről az evakuáltakat, mert szerintük az ő szanatóriumuk nem alkalmas az ellátásukra. Egyebek mellett azt a kifogást hozták fel, hogy az intézmény szennyvízcsatornája nincs elkülönítve a település csatornahálózatától, ami szerintük a koronavírus-fertőzés elterjedésével járhat. A kormányzat viszont mindenkit biztosított afelől, hogy a szanatóriumban keletkező minden hulladékot speciális eljárással semlegesítik, és abból semmi sem kerülhet a település csatornahálózatába.
Ukrajna a saját állampolgárain kívül azoknak az országoknak az állampolgárait evakuálta Vuhanból, amelyek ezt kérték. Így nyolc argentint, öt dominikait, öt ecuadorit, négy salvadorit, két Costa Rica-it, egy izraelit, egy montenegróit, egy panamait és egy kazahsztánit menekítettek ki.
Koronavírus, jelenlegi helyzet
A tüdőgyulladást okozó új koronavírus a 11 millió lakosú Vuhan városában jelent meg decemberben, és eddig a legtöbb fertőzést és halálesetet is a járvány gócpontja környékéről jelezték. A halálos áldozatok száma meghaladja a kétezret. Kínán kívül több mint 20 országban ütötte fel a fejét a koronavírus okozta tüdőgyulladás, de Kína szárazföldi részén kívül csupán hatan haltak meg a betegségben. Ukrajnában senki sem kapta el a fertőzést.