A közelmúltban számtalan beszélgetésen volt szerencsém részt venni, ahol a fő téma mindig az Európai Unió jövője volt, és természetesen tanult nemzetközi kollégáim legalább olyan tanácstalanok voltak a kérdésben, mint én. A viták során azonban egyre világosabbá vált, hogy az EU mint szervezet raison d’être-je annak belső működését is meg kell hogy határozza, és attól függően, melyik utat választjuk, a mostani viták és konfliktusok nagyobb része akár azonnal értelmét is veszítheti. Ebben a cikkben három lehetséges útról: a politikai, a gazdasági és a geopolitikai ambícióról lesz szó.
Ma egyértelműen az EU politikai megközelítése a legnépszerűbb, ennek mentén alakulnak a viták és a napirendek is. A tagállamok egymást leckéztetik a demokráciáról (kivéve persze, ha nem a liberális brüsszeli elitnek tetsző eredmény jön ki, mint a brexit esetében, mert akkor a demokrácia és a népszavazás rossz, és egyébként is populizmus), az uniós alapértékekről, a sajtószabadságról, a bírósági függetlenségről és más magasztos témákról. Ujjal mutogatunk egymásra, hogy ki a barbár, ki a civilizált, miközben ez a kérdéskör az uniós lakosságot alapvetően nem igazán érdekli.