Ismét megpályázná a CDU elnöki tisztségét Friedrich Merz

2020. február 13. 15:47
Sajtóértesülések szerint Annegret Kramp-Karrenbauer a következő napokban kezdi meg az egyeztetést a lehetséges pártelnökjelöltekkel és kancellárjelölt-aspiránsokkal.

A politikus környezetéből származó értesülésekre hivatkozó beszámolók szerint Freidrich Merz elhatározta, hogy ismét megpályázza CDU elnöki tisztségét, és úgy érzi, erős a támogatottsága a tagság körében. Az egyelőre nem ismert, hogy a pártelnöki tisztség mellett a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös kancellárjelöltjének szerepét is magának szánja-e. A CDU konzervatív szárnyához sorolt politikus a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című lap hírportáljának nyilatkozva nem kívánta megerősíteni vagy cáfolni a sajtójelentéseket. Mint mondta, a CDU-ban nyugodt körülmények között meg kell beszélni, hogyan tovább, és nem szabad elhamarkodni a döntéseket.

Friedrich Merz mellett a 2018-as elnökválasztás harmadik indulója, Jens Spahn egészségügyi miniszter is jelezte, hogy érdekelheti egyik, másik vagy mindkét feladat. Az ugyancsak a konzervatív szárnyhoz sorolt és a CDU fiatal nemzedékéhez tartozó politikus hírportálokon idézett nyilatkozatában kiemelte: mindig is azt mondta, hogy készen áll személyes hozzájárulással segíteni a CDU-t, hogy továbbra is nagy néppárt, a német politika meghatározó ereje legyen. Nem részletezte, hogy az elnöki tisztségre, a kancellárjelöltségre vagy mindkettőre gondol-e.

Friedrich Merz és Jens Spahn mellett Armin Laschet észak-rajna-vesztfáliai tartományi kormányfőt is a távozó pártelnök, Annegret Kramp-Karrenbauer lehetséges utódjelöltjeként tartják számon. A CDU liberális, leginkább Angela Merkel kancellár, volt pártelnök körül csoportosuló irányzatához sorolt politikus egyelőre közvetve sem jelezte szándékait. Így még senki sem jelentette be nyilvánosan és egyértelműen, hogy átvenné a CDU vezetését és/vagy a CDU/CSU közös kancellárjelöltje kíván lenni a következő szövetségi parlamenti (Bundetsag-) választáson.

Annegret Kramp-Karrenbauer hétfőn jelentette be, hogy nem kíván kancellárjelöltként indulni, és távozik a CDU elnöki tisztségéből, amint kiválasztották a párt következő vezetőjét. Elmondta, hogy az elnöki tisztséget és a kancellárjelölti szerepet ugyanannak a politikusnak kell betöltenie, és mindkét ügyről a párt következő, decemberre tervezett kongresszusán kell dönteni. A CDU-ban vitát váltott ki, hogy milyen eljárással és milyen ütemezéssel válasszanak vezetőt. Az egyik fő álláspont szerint minél hamarabb le kell zárni az ügyet, a másik szerint bőven elég a decemberi kongresszuson elnököt választani és kancellárjelöltet állítani, azért is, mert az „elhasználódás” veszélye fenyegetné a kancellárjelöltet, ha már másfél évvel a 2021 őszére tervezett Bundestag-választás előtt be kellene kapcsolódnia a politikai küzdelembe.

A kancellárjelöltet a CDU-val együtt állító CSU szerint nem szabad elhúzni a folyamatot, egy hosszan tartó vetélkedés, egy „szépségverseny” nem tenne jót a pártszövetségnek - fogalmazott Markus Söder CSU-elnök, bajor tartományi kormányfő. Sajtóértesülések szerint Annegret Kramp-Karrenbauer a következő napokban kezdi meg az egyeztetést a lehetséges pártelnökjelöltekkel és kancellárjelölt-aspiránsokkal, és arra törkedik majd, hogy nyílt vita nélkül, a legfelső vezetés szintjén kötendő informális megegyezéssel határozzanak a pozíciókról. Markus Söderrel a pénteken kezdődő müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferecnián találkozik, amelyen védelmi miniszterként vesz részt.

Annegret Kramp-Karrenbauert 2018 decemberében választották meg a CDU elnökének. Friedrich Merzet csupán 35 szavazattal – 517:482-es végeredmény mellett – előzte meg a szavazás döntő, harmadik fordulójában, amelyen már csak ketten indultak. Vezetésével a CDU választói támogatottsága nem erősödött. Személyes népszerűsége megválasztása óta alacsony, nem sikerült a választók számottevő részét meggyőznie arról, hogy megfelelő kancellárjelölt, illetve kancellár lehet belőle.

Távozásának közvetlen előzménye a Türingia tartomány helyi törvényhozásában (Landtag-) tartott miniszterelnök-választás, amelyen a CDU helyi, tartományi szervezetének képviselői a szövetségi vezetőség iránymutatásával ellentétesen jártak el, a választás harmadik fordulójában nem tartózkodtak ugyanúgy, mint az első két fordulóban, hanem a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) jelöltjére szavaztak. Az FDP-s jelöltre, Thomas Kemmerich-re szavaztak az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali párt képviselői is – kihátrálva saját jelöltjük mögül –, így a politikus saját pártja, valamint a CDU és az AfD együttes támogatása révén nyerte el a miniszterelnöki tisztséget. A párton belül és kívül is felháborodást okozott, hogy a CDU és az AfD együtt biztosított többséget a jelöltnek. A CDU türingiai szervezete a szövetségi vezetőség azon elképzelését sem tette magáévá, hogy a kormányfőválasztás révén keletkezett válságot előrehozott Landtag-választással kell megoldani.

(MTI)

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Így élt ennyit túl Merkel. Ennek viszont a vége, hogy sehol egy épkézláb utód.

Válaszok:
OberEnnsinnen | 2020. február 13. 16:20

Utód éppen van, lenne, de azoktól, akik nem irányítják a háttérből az EU-t, nem száll fel a sötét mocsokfüst, ha Merz szóba kerül..
Ezért valódi utód: nem lehet, csak ilyen AKK-k....


Kohl-lal, a mentorával kezdte.

Nem is erősíti meg, nem is cáfolja, azaz, a hír igaz...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés