Cselédvári Trónok harca: Ilyen német választási kampányt nem látott még a világ

Járt-e már a kedves olvasó Szász-Anhaltban? Gondolom, nem – ez a mintegy kétmillió lakost számláló keletnémet tartomány igen kevés magyarnak érdekes. Miközben a németországi magyarság az EU-belépésünk utáni gazdasági kivándorlás miatt több százezres, Szász-Anhaltban a magyarok száma nem éri el a háromezret. München városában önmagában tízszer annyi honfitársunk él, mint itt, s az érdeklődés csekély szintjén látványosan nem segít az sem, hogy Szász-Anhalt Luther Márton tartománya, a Géza fejedelem magyar-német kapcsolatokat megalapozó quedlinburgi követségének színhelye, valamint a Bauhaus szívcsakrája is.

sok értelme nincs tehát ide kivándorolni, amit Szász-Anhalt tud, annál jobbat tud Győr-Moson-Sopron megye.

Néhány hétnyi figyelmet szentelni viszont igencsak érdemes neki, nem túlzás azt állítani ugyanis, hogy szeptember 6-án Szász-Anhaltban dől el Európa közeljövője. Magdeburgban – tükörfordítással: Cselédvárott – valóságos Trónok harca zajlik, olyan német választási kampány, amilyet nem látott még a világ.

Tavalyelőtt a türingiai, szászországi, majd brandenburgi választásokat komoly veszteségekkel ugyan, de nagyjából még megúszta a német fősodor, mert ezek Kelet-Németország kevésbé szegény tartományai voltak, utóbbi két esetben az országos pártjuknál népszerűbb kereszténydemokrata szász (CDU, Michael Kretschmer), illetve szociáldemokrata brandenburgi (SPD, Dietmar Woidke) miniszterelnökökkel – így aztán csak Türingiában győzött az AfD, s az akkor épp szökőárként felbuzgó baloldali populista Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW) igen mérsékelt helyi leányvállalatának köszönhetően egy instabil CDU-vezette kormányt még ott is sikerült összetákolni; a többi két helyen a miniszterelnökök karizmája szűken átvitte a CDU-t és az SPD-t a célvonalon, mindkét esetben épp hogy sikerült megelőzniük az AfD-t, s megteremteni a továbbiakban is a kormányzás lehetőségét a német fősodor pártjai számára.

Idén már két szegényebb keletnémet tartomány választ, Szász-Anhalt szeptember 6-án és Mecklenburg-Elő-Pomeránia szeptember 20-án,

s valamelyest visszaerősödött Kelet-Németország hagyományos pártja, az NDK kommunista pártjából kinőtt Balpárt (Linke). Mecklenburg-Elő-Pomerániát azonban Manuela Schwesig személyében prominens és népszerű szociáldemokrata miniszterelnök vezeti, ott a fősodor lebőgése a szinte borítékolható AfD-s győzelem ellenére is kisebb lesz, jó eséllyel lehet majd az AfD nélkül kormányt alakítani. Nem így Szász-Anhaltban, ahol minden összeállt: a tartományt 15 éven át vezető Reiner Haseloff helyett a friss és nem túl meggyőző, idén pozíciójába ejtőernyőztetett CDU-s miniszterelnök, Sven Schulze próbál újrázni. Miniszterelnöki bónusz nincs tehát, csak az általános keletnémet affinitás az AfD iránt, valamint egy nyakig eladósodott, szinte minden mutatóban leghátul kullogó tartomány – és minden idők legmérsékeltebb, legmegnyerőbb, legkevésbé lenácizható AfD-s miniszterelnök-jelöltje Ulrich Siegmund személyében.

A szász-anhalti politikai helyzet is innen érthető meg: a DAWUM közvélemény-kutatási átlaga 42 százalékot mutat az AfD-nek, 23-at a CDU-nak, s az olló inkább csak nyílik, minthogy zárulna.

Ha pedig a bejutási küszöb környékén, 6,6 százalékon támolygó SPD végül kiesik a törvényhozásból, vagy az AfD-vel való koalíciókötésre nyitott, enyhén növekedésnek indult BSW bejut, akkor biztosra vehető, hogy az AfD történetében először valódi végrehajtó hatalomhoz jut, miniszterelnököt adhat. Onnantól kezdve pedig minden megváltozik – először Németországban, azután pedig jó eséllyel Európában is.

Eddig ugyanis valójában mindenben meg lehetett kerülni az AfD-t: a vele való koalíciókötéstől eddig minden parlamenti párt elzárkózott (a legutolsó időkig a BSW is), így aztán hiába kaptak országosan tavaly már 20,8 százalékot, hiába lettek először Kelet-Németország legnagyobb részében, majd Merz vergődése révén országszerte a legerősebb párt, Németországban 20 – de akár 30, ahogy a türingiai helyzet mutatja – százalék is egyenlő a semmivel, ha egy pártnak nincsenek koalíciós partnerei.

Egy tartományi kormány azonban óriásit csavar a helyzeten: az AfD most már nem csupán megmutathatja, milyen az, ha kormányoz (ráadásul egy üzleti életben sikeres, mérsékelt, konzervatív üzemgazdász vezetésével), s bebizonyíthatja, hogy a vele szemben terjesztett narratívákból egy szó sem igaz,

erőforrásokra tehet szert saját munkájához, a német parlament felsőházában, a tartományok delegáltjai alkotta Bundesratban is alkupozícióhoz juthat, és nevetségessé teheti mindazon pártokat, akik az elmúlt években identitásukat az AfD ellehetetlenítésére és kizárására építették. Ha az AfD kormányoz, az beszakítja a tűzfalat, megnyitja a CDU előtt a jobboldali koalíció lehetőségét mint stratégiai opciót, és véget vet az egyre népszerűtlenebb német baloldal vétójogának a német választók által egyre intenzívebben követelt migrációs, gazdaság-, energia-, oktatás-, szociál- és külpolitikai fordulat felett. (Nem utolsó sorban pedig azonnali kormányválságot idéz elő, tarthatatlanná teszi Merz kancellár pozícióját, és nagy eséllyel vezetőváltáshoz vezet a két nagy német kormánypárt élén.)

Nem csoda, hogy ezen álmatag, békeidőben teljesen jelentéktelen tartományban most minden idők legádázabb kampánya folyik: a CDU, az AfD és az összes kisebb párt is tudja, hogy ez a játék vérre megy. A keletnémet CDU-sok körében egyébként is évek óta szó van arról, hogy a szövetségi szinten meghozott döntés, mely szerint az AfD-vel minden együttműködés kizárt, helytelen; ebben a kampányban azonban a keletnémet és az országos CDU szembenállása egészen új szintre lépett.

Egyre hangosabbak azok a pletykák is, hogy a választás után, amennyiben az AfD szűken elmaradna az abszolút többségtől, bizonyos CDU-s politikusok hajlandók volnának mégis megszavazni miniszterelnöknek Ulrich Siegmundot; erről a német alternatív médiatér egyik zászlóshajója, az Apollo News adásában legutóbb a NIUS kiváló keletnémet CDU-s kapcsolatokkal rendelkező politikai rovatvezetője, Ralf Schuler beszélt.

rá azonban Schulernél mintegy 40 ezren voltak kíváncsiak, miközben a német Joe Rogan, Ben Berndt podcastjében vendégeskedő Siegmund interjúját azóta több mint 4,4 millióan (!) látták. Nem eszköztelen ugyanakkor a CDU sem: miközben eddig leginkább az AfD mögé beálló CDU-sokról volt szó, a német közmédia helyi leágazása, az MDR friss oknyomozása szerint vannak AfD-sek is, akik szükség esetén átállhatnának a CDU-hoz.

A Die Welt nemrég kiderítette: a német fősodor pártjai ott és Mecklenburg-Elő-Pomerániában is olyan rekordösszegekből kampányolnak, mintha ugyan a Fehér Házért küzdenének.

Nyitókép: Pixabay