Nem más ez, mint ótvaros félelemkeltés
Nem tudok mit mondani erre. Idő kell, míg szavakat találok.
Gabor Steingart, a Handelsblatt egykori főszerkesztője elemezte a német újságírás helyzetét, és igencsak kritikusan nyilatkozott a német lapok olvasottságáról és hitelvesztéséről.
A Der Spiegel korábbi vezetője, a Handesblatt egykori főszerkesztője szerint hiányzik a német újságírókból az önkritika. Gabor Steingart „Morning Briefing"-jében arról beszélt, hogy az Edelman bizalmi barométer mutatói szerint
illetve minden harmadik megkérdezett kételkedik a sajtóban megjelent hírek igazságtartalmában.
Steingart a hitelvesztés mellett az olvasóközönség elapadását is kiemelte: korábbi munkahelye, a Der Spiegel az utóbbi 15 évben 400.000 olvasót veszített, ahogy a Frankfurter Allgemeine Zeitung olvasottsága pedig a harmadára esett vissza. A nagy presztízsű tévécsatornák, mint az ARD és a ZDF nézettsége is csökken, és a fiatalokat is egyre kevésbé érik el a felmérések szerint.
Nobert Bolz berlini médiaprofesszor hozzátette, hogy a bizalomvesztés hátterében az is állhat, hogy
így gyakran szubjektív értelmezéseket közölnek a hírek helyett. Szerinte ez a szereptévesztés sajnos általános a német újságírószakmában.