Vajon milyen kulturális nyomot hagytunk ezekben az évtizedekben, hogyan reflektálunk korunk, a magunk problémáira?
„A nemrég elhunyt Roger Scruton filozófus azt írta a minimális szépségről – ami lehet egy bájos utca, jó cipő, gyönyörű kivitelű könyv –, hogy ezek sokkal fontosabbak a mindennapi életünkben, és bensőségesebben szövik át racionális döntéseinket, mint a nagy műalkotások. Így kellene minimális kultúráról is beszélnünk, ha azt akarjuk, hogy tíz-húsz év múlva is megértsük egymást, és ne csak egy országnyi magyar nyelvet beszélő, de legfeljebb rétegkultúrában létező vagy személyes kultúrákba visszavonuló egyének társasága legyünk.
A magyar kultúra napján nem árt eltűnődnünk a kultúra minőségén is. Nézzük meg a könyvesboltok eladási toplistáit. Mit látunk? Talán Csoóri Sándor összes verseit? Egy Németh László-regényt? Sokan olvasnak ma Magyarországon, de a legtöbben talmit, bulvárt, felejthető selejtet. A kultúrmocsok ömlik be külföldről, és megtermeljük a magunk részét is. A sok lúd egyszer csak disznót győz. Szép és becsülendő dolog, hogy 2010 óta évente több pénz jut a kulturális ágazat szinte minden részére, jó, hogy ez fontos a kormány számára, de ha csak számokban beszélünk a kultúráról, ha csak statisztikákat mutatunk fel, akkor tulajdonképpen mit állítunk ezzel?
Vajon milyen kulturális nyomot hagytunk ezekben az évtizedekben, hogyan reflektálunk korunk, a magunk problémáira? Húsz év múlva, ha visszatekintünk, mit fogunk gondolni korunk magyar kultúrájáról? Néha úgy tűnik, mintha művészeink a kordivatnak hódolnának, nem törődve azzal, ami az egész közösségük számára fontos lenne. Nemrég volt száz éve annak, hogy Apponyi Albert elmondta a huszadik századi magyar történelem egyik legfontosabb beszédét. Vajon miért nem jutott eszébe senkinek egy feszült, kemény politikai thrillert készíteni erről a történetről? A király beszéde című Oscar-díjas filmért rajongtunk, miért ne működhetne egy hasonló magyar alkotás? Témáink a lábainknál hevernek, mégsem nyúlunk értük.”
Orbánék patrióta győzelme nagy politikai vereség Friedrich Merz német kancellárnak és Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének. Véget ért az EU-csúcs. De mi következik ebből a belpolitikára nézve? Itt a Mesterterv évadzáró adása.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
A fitneszguru nem ért egyet a Tisza által tervezett SZJA-emeléssel.
Három és fél perc után le is cserélte a szövetségi kapitány.
Ha a mindennapokban megtanulunk így figyelni, akkor nem ér váratlanul az sem, „amikor majd eljön az idők teljessége”, és azok között leszünk, akiket felvesznek, nem pedig azok közt, akiket otthagynak – ez az advent valódi ajándéka.
