A német rendőrség csecsen iszlamistákat vett őrizetbe

2020. január 14. 10:51
Berlinben, valamint Brandenburg, Észak-Rajna-Vesztfália és Türingia tartományokban voltak rendőrségi rajtaütések.

A berlini ügyészség és a német főváros rendőr-főkapitányságának közös közleménye szerint házkutatásokat tartottak Berlinben hat helyszínen, Brandenburg, Észak-Rajna-Vesztfália és Türingia tartományban pedig egy-egy helyszínen. Az eljárás 23 és 28 év közötti, csecsen származású személyek ellen irányul, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kikémleltek helyszíneket „egy esetleges későbbi, iszlamista indíttatású támadáshoz”.

Felvételek vezettek nyomra

Mint írták, erre utaló felvételeket találtak az egyik gyanúsított mobiltelefonján egy rendőri ellenőrzésen. Ezért határozták el a házkutatásokat, amelyeken készpénzt, szúró- és vágófegyvereket és adathordozókat foglaltak le. A Bild című lap a hírportálján azt jelentette, hogy értesülései szerint a Brandenburg tartománybeli Ludwigsfeldében legalább egy őrizetbe vétel is történt.

Az ügyészségi-rendőrségi közös közleményben őrizetbe vételről nincs szó. Azt viszont kiemelték, hogy az eddig feltárt adatok alapján „nem fenyegetett konkrét támadás veszélye”. A kilenc helyszín átkutatásához nagyjából 180 rendőrt mozgósítottak – áll a közleményben.

A német hatóságok az utóbbi hónapokban több hasonló akciót hajtottak végre. Tavaly november 12-én Offenbachban csaknem 170 rendőr mozgósításával elfogtak három férfit – két török és egy macedón származású német állampolgárt – , akiket terrorcselekmény előkészítésével gyanúsítanak. Egy héttel később, november 19-én Berlinben egy szíriai férfit fogtak el, őt ugyancsak iszlamista indíttatású terrortámadás tervezésével gyanúsítják.

Még mindig tart a Bagdadi-effektus

A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) iszlamista terrorizmussal foglalkozó részlegének vezetője, Sven Kurenbach egy decemberi nyilatkozatában kifejtette, hogy a merénylet-előkészítési kísérletek gyakoriságának növekedése összefüggésben állhat a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet volt vezetője, Bakr al-Bagdadi halálával. A világ legveszélyesebb terroristájaként számon tartott al-Bagdadi az amerikai hadsereg egy különleges egységének októberben Szíriában végrehajtott rajtaütése közben felrobbantotta magát, mielőtt a katonák elfoghatták volna.

Halála miatt radikális iszlamista körökben egyre erőteljesebben buzdítanak a nyugati világban elkövetendő merényletekre - mondta a BKA részlegvezetője a Welt am Sonntag című lapnak. A legszélesebb nyomozati jogkörrel rendelkező német rendőrségi szerv szakembere kifejtette, hogy a trend az „egyszerű elkövetési eszközök” alkalmazása felé mutat, így például a lőfegyvereknek kevéssé volt szerepe azokban a merénylettervekben, amelyeket az utóbbi időszakban lepleztek le.

(MTI)

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A DW szerint azonban folyamatosan csökken az extrém iszlamisták- így a terrorelőkészületek száma is Németországban. Míg 2018-ban 774 ilyet tartottak megfigyelés alatt, 2019-re a számuk 679-re esett. Sőt, a DW a perverzitásban már odáig merészkedik, hogy egyenesen a szélsőjobb erőszakos cselekményeinek a növekedéséről hadovál (az újzéladi Cristchuch mészárlásnak vajon mi köze germániához...).
Hangulati elemként csak felidézném, hogy tavaly kezdődött annak a barátságos kölni házaspárnak a pere, akik iszlamista alapon házi tömegpusztító fegyvert innováltak. A klasszikus repeszbombát ricinnel turbózták volna fel, a minél nagyobb gyilkolási ráta miatt. A muszlim kocavegyészek ricinusmagból vontak ki ricint és a léptékváltásnál buktak meg: nem kellett volna majd tíz kiló ricinusmagot rendelni a netről...

https://www.dw.com/en/germany-..
https://www.dw.com/en/fewer-te..

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában