A klímaváltozás kapcsán nem fogadható el „semmilyen brüsszeli és balliberális érvelés”, hogy erre hivatkozva emeljék a rezsit, illetve az élelmiszerek árát. A kormánypártok ragaszkodnak ahhoz, hogy a Magyarországnak járó kohéziós forrásokat ne csökkentsék, hanem inkább a gazdagabb, nagyobb szennyezők járuljanak hozzá jobban a klímacélok teljesítéséhez - mondta.
Hangsúlyozta: az uniós támogatásoknál ügyelni kell arra, hogy a 2050-re közösen elfogadott klímavédelmi célok megvalósítása ne a kohéziós alapok kárára történjen, mert akkor a szegényebb térségek beruházásai elől vesznek el forrásokat lassítva a felzárkózást.
Az EU kevésbé gazdag államokat támogató rendszerének a fejlettebb gazdaságok is mind haszonélvezői, hiszen a legnagyobb tőkebefektetéseket Kelet-Közép Európába ezek az országok tették, így magas profitot visznek haza. Kérdésre válaszolva azt mondta: alapvetően jó iránynak tartják a különadók átalakítását környezetvédelmi különadókká, de erről további egyeztetések szükségesek.