Forradalmasíthatja a Google a mellrák szűrését is

2020. január 2. 9:14
Minőségi és mennyiségi ugrást hozhat az egyik leggyilkosabb rákfajta elleni küzdelemben a mesterséges intelligencia.

A techóriás és a brit egészségügyi szervezet által közösen kifejlesztett öntanuló algoritmus (azaz mesterséges intelligencia, MI) drámaian felgyorsíthatja a mellrák szűrést egy tanulmány szerint.

Ahogy azt a The Financial Times csütörtöki cikkében is olvasható, a The Nature nevű természettudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a techóriás egészségügyi részlegének (Google Health), az anyavállalatának MI-részlegének (Alphabet DeepMind), valamint brit és amerikai egyetemek kutatóinak sikerült olyan öntanuló algoritmust létrehoznia, amely nagy arányban javított a mammográfiás vizsgálatok minőségén, azaz sikerült lecsökkenteni a téves pozitív (amikor rákot jeleznek, holott nincs) és a téves negatív (amikor van rák, holott a vizsgálat nem jelzi azt) eredmények arányát.

Ez már csak azért is lehetne előrelépés, mert az Amerikai Rák Társaság szerint minden öt vizsgálaból egy nem ismeri fel a gyilkos kórt.

Sőt, a The Times nevű brit konzervatív napilap csütörtöki száma szerint ez a mesterséges rendszer képes arra is, hogy közel 90 százalékkal csökkentse a brit egészségügyi rendszerben (NHS) szűrővizsgálatokat végző radiológusokat érő terhelést.

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Lássuk be, kezdünk elavulni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés