Negyedhangokban lakik a szív

2020. január 2.
Klementisz Réka
Találkozni vele olyan, mint egy örkényi helyzetgyakorlat: színre vált a dolgok fonákja. Beszélgetni pedig olyan, mint bármely szólóját lekottázni – nehezített pálya. A címkék, a szavak leperegnek róla, de nem is velük szövetkezett – negyedhangokkal. Lajkó Félix az óév magyar világzenei sikeréről, a másik dimenzióba léptető dallamosságról és a művészi önterápiáról. 

Tele volt a média az év végén azzal, hogy ellopták Lajkó Félix hegedűjét halottak napján, a saját kocsijából. Karácsony előtt aztán meglett. Az ön hegedűjére utazhattak? 

Biztos, hogy nem. Teljes véletlenség. Nem tudták a fickók, hogy az enyém. Belenyúltak. A hír egyébként nem tőlem származott. Nem akartam ebből bulvárhírt csinálni.

Baljós jelnek vette?

Nem. A hegedű nekem elsősorban eszköz. Hangszer. Nem érzem sem az értékét, sem az eszmei súlyát. Ezért is szúrtam el, hogy ott hagytam a kocsiban.

Ha ez a hegedű ezek szerint nem is a kedvence volt, azért biztosan van olyan hangszere, amelyikhez kötődik.

A hegedűk manapság műkincsek is, mint a festmények, a szobrok, miközben továbbra is a használati értékük kellene számítson. Kár, vagy nem, de ez így van. Egy hegedűst nyilvánvalóan a hangszerei is fejlesztenek, inspirálnak. Ezt a megkerült hegedűt is szeretem.

Balzacot idézve mondta egyszer, hogy mindennek meglelhető a nevetséges oldala, és ha teheti, meg is keresi. Tud ezen az eseten is nevetni?

Persze. A nagy dolgoknak mindig nagy röhej az egyenes következményük.

Örkényi groteszk?

Szeretem Örkényt. Rajta nőttem fel. Lehet, hogy ezért vagyok ilyen.

Fotó: Muray Gábor
LAJKÓ FÉLIX
1974. december 17-én született a vajdasági Topolyán. Zenekedvelő családban nevelkedett, amelynek korábban egyetlen tagja sem választotta a zenélést élet- és szakmai hivatásul. Tízévesen kezdett citerázni, hatodikos kora óta hegedül. A szabadkai zenei középiskolát elhagyva Budapesten, a Dresch Quartet tagjaként kezdődött a karrierje a kilencvenes évek elején. Számos ismert zenésszel dolgozott együtt, olyanokkal, mint Szabados György, Boris Kovač, Alexander Bălănescu, Boban Marković, Jojo Mayer és a francia Noir Désir zenekar. Számos nagyjátékfilmben szerepelt, és róla forgatta Jancsó Miklós a Játssz Félix, játssz… című kisfilmjét. Írt zenét a velencei biennálé Új Atlantisz felé című projektjéhez 2000-ben. Főszerepet játszott Mundruczó Kornél Delta című filmjében, amelynek zenéjét is ő szerezte és játssza. 2008-ban a Magyar filmszemlén a legjobb filmzenének járó díjat is elnyerte. Alkotói munkásságát 1993-ban a Dresch Quartettel közösen a Magyar Rádió eMeRTon díjával tüntették ki először. 1999-ben megkapta a Magyar Művészetért díjat, 2000-ben a Szabadkáért díjat. 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki, 2016-ban pedig elnyerte a magyar állam által adományozható legmagasabb zenei kitüntetést, a Liszt Ferenc-díjat.
Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés