Tuzson Bence megjegyezte, hogy a kormányzati intézkedéseket az adatok is éppúgy segíthetik, mint a gazdasági döntéshozatalt. Példaként említette, hogy az építési engedélykérelmek számának változása társadalmi folyamatokat vetíthet előre, internetes keresési adatokból pedig egyes cégek az állami előrejelzéseknél is hatékonyabban mutatnak ki járványokat. A gyors és egyszerű közigazgatás az embereket, az abból keletkező adatvagyon pedig az államot segíti, a jó kormányzásnak ezért a személyes adatok védelmével a lehető leghatékonyabban kell hasznosítania a közigazgatásban keletkező adatokat – mondta az államtitkár.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára a kormány céljait fölvázolva emelte ki az együttműködés jelentőségét a szakmai szervezetekkel. Boros Anita üdvözölte, hogy a minisztérium az építésgazdaságban éppúgy számíthatott a szakmai szervezetek visszajelzéseire, mint a hulladék- vagy a vízgazdálkodásban, intézkedéseit így gyakorlati tapasztalatokra alapozhatta. Megköszönte egyúttal, hogy javaslataikkal a kamarák támogatták a jogalkotást, és hozzátette, hogy a közreműködésüktől további eredményeket remél minden területen.
Az MSZKSZ elnöke a rendezvényen kijelentette, hogy a hivatásrendi kamarák a demokratikus országok nélkülözhetetlen intézményei világszerte, hiszen jelentős feladatokat vállalnak át az államtól. Balogh Zoltán úgy látja, hogy a magyar szakmai köztestületek működése sok tekintetben hasonló, így a jövőben is érdemes rendszeresen tanácskozniuk és beszámolniuk egymásnak a tapasztalataikról.