Távozik az újbudai DK-s polgármester kabinetfőnöke

2019. december 12. 15:27
Lakos Imre munkaviszonyát közös megegyezéssel szüntették meg.

Közös megegyezéssel megszűnt László Imre újbudai DK-s polgármester kabinetfőnökének, Lakos Imrének a munkaviszonya. László Imre csütörtökön, a Facebook-oldalán azt írta: „ezen a héten arra a döntésre jutottunk (...), hogy közös munkánkat befejezzük. Lakos Imre munkaviszonyát közös megegyezéssel megszüntettük”.

Hangsúlyozta: Újbuda fejlődése érdekében elkerülhetetlen, hogy a XI. kerület vezetése az önkormányzati testületben és a hivatalban egyaránt erős politikai, szakmai, emberi egységre épüljön. „Egyetértettünk abban (...), hogy fontosabb az egységes, közös cselekvés, mint az azt esetleg akadályozó véleménykülönbség” – fogalmazott a polgármester, köszönetet mondva Lakos Imrének az eddigi munkájáért.

Novák Előd a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, újbudai önkormányzati képviselő csütörtökön sajtótájékoztatón követelte a kabinetfőnök eltávolítását. Az ellenzéki politikus azt mondta: Lakos Imre „keresztülnyomott” az önkormányzat gazdasági bizottságán „egy kisebb korrupciós ügyet”, és bejelentette, hogy pártja hivatali visszaélés miatt feljelentést tesz az ügyben.

(MTI)

Összesen 7 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés