Sargentini-jelentés: újabb EP-küldöttség érkezhet Magyarországra

2019. december 12. 18:04
A küldöttség feladata az lenne, hogy kivizsgálja a Sargentini-jelentés elfogadása óta történt politikai fejleményeket.

Az Európai Parlament küldöttséget akar Magyarországra küldeni 2020 első hónapjaiban – jelentette be Gwendoline Delbos-Corfield magyar újságíróknak Brüsszelben. A francia zöldpárti EP-képviselő hozzátette, hogy a küldöttség feladata az lenne, hogy kivizsgálja a Sargentini-jelentés elfogadása óta történt politikai fejleményeket.

A képviselő azt mondta: az EP jogi, bel- és igazságügyi (LIBE) szakbizottsága még nem hagyta jóvá a missziót, de szerinte hamarosan megszületik a döntés, és jövő év februárja és áprilisa között érkezhet majd a küldöttség Magyarországra. A tervek szerint a delegációnak nem kellene a Sargentini-féle dokumentumhoz hasonló jelentést létrehoznia, de „a tanulmányút segítene abban, hogy pontosabb képük legyen a magyar belpolitikáról”.

Portálunk információi szerint a tanulmányúton civil egyesületeket, egyházakat látogatnának meg, olyanokat is, akik az eredeti jelentésben még nem voltak megemlítve. A francia EP-képviselő azt is elmondta a találkozón, hogy nem számít plakátokra, mint elődje, Judith Sargentini esetében, de úgy érzi – utalt a keddi történésekre – hogy a hangnem megváltozott. Egy kérdésre válaszolva azt mondta: nem hiszi, hogy mindenkinek a francia jogállamiságot kellene követnie, amit amúgy is „fehér férfiak” alkottak.

(Index, Mandiner)

Összesen 68 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"A tervek szerint a delegációnak nem kellene a Sargentini-féle dokumentumhoz hasonló jelentést létrehoznia, de „a tanulmányút segítene abban, hogy pontosabb képük legyen a magyar belpolitikáról”."

Semmi közötök hozzá. Törődjetek a saját dolgotokkal, férgek.

Szórakozzanak mostmár mással! Sok ingyenélő örüljön, hogy ingyen van az ebéd - méghogy
nincs ingyen ebéd! - ne minket baszogassanak!

Kiderült nem masíroznak paramilitáris gárdák, Szargentinit megvezették.

Azt is megállapíthatnák, hogy törvénytelenül fogadták el.

Magyarország belpolitikája, belügyei kizárólag a magyar választókra tartoznak, senki másra, ameddig szabad választásokon dől el, ki lesz kormányon.
Nyugodtan jöhetnek turistaként, magánemberként.
Az EP nem írhat felül választási eredményt, tehát oka fogyott bármely tagállam belpolitikai vizsgálata.

Csak nem romlott a helyzet, miota ellenzekiek vannak a varoshazakon?
Mifelenk romlott. Havat nem takaritottak, ket hetig szemetet sem szallitottak.
Hat ezert mar megerte!

Hu, de kemeny csapat, de kemeny fiuk!
Moszerolnak minket uton- utfelen, de mi turjuk es meg bocsanatot is kerjunk!
A gyerekeiket ne neveljuk fel, a felesegeiket ne szorakoztassuk tan?
Klara Dobrev Gyurcsanyova de Apro ezenkizben mind europaibb es europaibb lesz. A vegen meg nem tudjak leallitani s ki tudja, mive valik. O lesz a farkas a Piroska es a farkasbol.

Felesleges fáradniuk az utazgatással. Ott helyben informálódhatnának, hiszen teljesen objektív képviselőink vannak ott, akik pontosan, és hitelesen beszámolnának, (be is számolnak, ha kérdezik őket, ha nem) a magyar jogállamiságról!
Tehát ajánljuk figyelmükbe a korrekt tájékoztatókat:
Gyurcsánynét Újhelyi Istvánt, Cseh Katót, és Donáth Annát! Keresve sem találhatnak jobbakat.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés