Két új országgyűlési képviselő ül be az ellenzéki padsorokba

2019. december 2. 8:41
Szakács László Tóbiás József helyét foglalhatja el, Sebián-Petrovszki László DK pártigazgató László Imrét váltja.

Két új ellenzéki képviselő foglalhat ma helyet az Országgyűlésben, amely a megszokottnál rövidebb, mindössze kétnapos ülést tart.

Az ülés hétfőn 13 órakor kezdődik, először a képviselők a közelmúltban 99 éves korában elhunyt Horváth Jánosra (Fidesz) emlékeznek, aki 1945 és 1947 között kisgazda nemzetgyűlési, majd 1998 és 2014 között fideszes országgyűlési képviselő volt. Horváth János 2003-tól 2014-ig a parlament korelnöke volt.

A napirend előtti felszólalások után két új ellenzéki képviselő teheti le esküjét. Szakács László korábban 2006-2010 és 2014-2018 között is volt már az MSZP-frakció tagja, ezúttal a családi okokból távozó Tóbiás József helyét foglalhatja el a szocialisták között. A DK padsoraiban Sebián-Petrovszki László pártigazgató az októberben a XI. kerület polgármesterévé választott László Imrét váltja.

Az interpellációkra ezúttal egy óra áll rendelkezésre, amit az azonnali kérdések követnek szintén hatvan percben, majd a kérdések hangozhatnak el fél órában.

Kedden szavazásokkal folytatódik az ülés, több nemzetközi szerződés kihirdetése mellett ekkor döntenek például a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság tavalyi zárszámadásáról és jövő évi költségvetéséről, továbbá energetikai, oktatási és pénzügyi tárgyú törvénymódosításokról is.

A parlament – a honlapján elérhető ülésterv alapján – december második hetében fejezi be őszi ülésszakát.

(MTI)

Összesen 20 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés