Khant két társával együtt azért ítélték el 2013-ban, mert a vád szerint az al-Kaida terrorhálózat szimpatizánsaiként egyebek mellett a Londoni Értéktőzsde és angliai pubok ellen terveztek robbantásos merényleteket, illetve dzsihadista kiképzőtábort akartak létesíteni Pakisztánban. A csoportot a rendőrség és a brit elhárítás (MI5) korábban hónapokig figyelte.
Miután a brit rendőrség szombatra virradóra Usman Khan néven azonosította az elkövetőt, Neil Basu, a Scotland Yard terrorelhárítási parancsnokságának vezetője így nyilatkozott az ügyről: „Ez a személy ismert volt a hatóságok előtt, mert 2012-ben terrorbűncselekmény miatt ítélték el. 2018 decemberében próbaidőre szabadulhatott a börtönből, jelen pillanatban a vizsgálat arra összpontosít, hogy kiderítsük, miként követhette el ezt a támadást”.
Boris Johnson brit miniszterelnök egyenes utalást tett arra, hogy a kormány megváltoztatja a feltételes szabadlábra helyezés büntetőjogi szabályozását.