Cowboy: az amerikai mítosz

Amerikaiak százezrei élnek azokban a városokban, amelyeket a westernfilmekből mi, magyarok is jól ismerhetünk, hiszen nem egy alkotásban hallottuk a neveiket: Tombstone, Santa Fé, El Paso, Kansas City, Laramie, Wichita.

A western, mint filmes műfaj összes motívumát és karakterét a 20. század elején virágzó cowboy-irodalomból nyerte. Nyolcvan éve hunyt el a műfaj egyik legjelentősebb, Magyarországon is ismert képviselője, Zane Grey. Ő és társai

de cserében gazdagabbak lettünk a független, individualista, ám a közösségért kiálló amerikai hős, a kaland- és akciófilmekből jól ismert kemény legény karakterével.

Az amerikai szegénylegény, a cowboy lett az amerikai népi kultúrában és köztudatban mindannak a megtestesítője, ami az amerikaiak önképének tartanak: féktelen függetlenségvágy, a határok nélküliség, a szabadság tisztelete.

Ahogyan Harry Schein kritikus jellemezte a figurát: „Amerika szentje, a polgárháborúban elesett cowboy, aki Isten jobbján ül, egy bivalybőrbe bújt, revolveres, mitológiai cserkész, aki mindig kész tisztán tartani a vértől a hívek és a közösség kezét.” (Berkes Ildikó: A western. Bp., 1986., Gondolat Kiadó. 292.)

A klasszikus amerikai filmműfaj, a road movie hősei is fölfoghatók a cowboyok leszármazottainak. Bár a műfaj sok módosuláson ment keresztül, amíg eljutott a klasszikus, William Surrey Hart- és Tom Mix-féle westernektől az 1970-es évek revizionista westernjéig, tény, hogy mindmáig ezt a műfajt azonosítják az amerikai néplélekkel. 

*

Mint minden filmes műfaj, az észak-amerikai western is rendelkezik irodalmi előképpel. Természetesen James Fenimore Cooper Bőrharisnya-történetei megkerülhetetlenek, bár ezek a történetek – a legutolsó, A préri kivételével – nem a western klasszikus korában (a 19. század) játszódnak, hanem a 18. századi angol-francia gyarmati háborúk idején, illetve két kötet az amerikai függetlenségi háború után. A regény főhőse, a vadász Natty Bumppo, akit élete különböző szakaszaiban más-más néven hívnak, hol Vadölőnek, hol Sólyomszemnek, hol Bőrharisnyának, az amerikaiság megtestesítője lett: egyenes, büszke, becsületes jellem, aki a természetben él, és békés viszonyt ápol az indiánokkal… már amelyikkel! Mondani sem kell, ez az ideálkép messze állt a fehér amerikaiak többségének életvitelétől és erkölcsétől.

az indiánok között, a civilizáción kívül élő vadászról és barátjáról, a „nemes vademberről”, Csingacsgukról. 

A következő irodalmi állomást Bret Harte neve fémjelzi. Őt tekintik az amerikai irodalomban a couleur locale-irodalom első alakjának. Harte New Yorkból költözött a Nyugatra, Kaliforniába, ahol helyi lapokban jelentek meg írásai, majd Overland Monthly címen kiadta saját újságját. Bár 1871-ben elhagyta Kaliforniát és diplomáciai szolgálatba lépett, íróként később is vissza-visszakalandozott a frontierre, a mindentől független aranyásók és csavargók világába. Harte sok derűvel, humorral és megértéssel mutatta be a kaliforniai aranyláz időszakát. Ez a New York-i születésű író, aki a kor protestáns Amerikájában félig kívülállónak számított (édesapja zsidó vallása miatt), ízig-vérig kaliforniaivá vált. Miközben megörökítette az aranyásók, farmerek, vadnyugati kisvárosiak életét, romantizálta a Vadnyugatot, de annyiban realista maradt, hogy valós, hús-vér figurákat mozgatott a westernkörnyezetben.

Cooper, Harte és Jack London realisztikus könyveihez úgy aránylanak a 19. század végi és századfordulós westernponyva-tömegtermelés darabjai, mint Petőfi és Arany népiességéhez a századforduló népies, Petőfi- és Arany-epigon költészete. Jellemző módon ezeknek az irodalmi „kismestereknek” jelentős része nem vadnyugati környezetben élt. Kivételes Andy Adams, aki valóban cowboy volt, és első kézből ismerte ezt a világot. De a többség polgári foglalkozást űzött. Zane Gray, aki több mint száz regényt és elbeszélést írt a Vadnyugatról, a cowboyok világáról, például fogorvosi praxisban dolgozott. 

*

Zane Grey

Grey 1872-ben született az Ohio állambeli Zanesville-ben. Gyermek- és ifjúkorában még hallhatott arról, milyen szerepet játszott a város a polgárháborúban. Az ifjú Zane Grey figyelme megoszlott a sportok, különösen a baseball és az úszás meg az irodalom között. A keleti parton, a Pennsylvania University-n folytatott orvosi tanulmányokat, és fogorvosként specializálódott. Feleségétől, Dollytól három gyermeke született. Békés, gondtalan amerikai kispolgári életet éltek. A család 1918-ban Kaliforniába költözött.

Talán nem volt még egy állam, amelyben az amerikai múlt, jelen és jövő ilyen mértékben egymásba fonódott volna. Egyrészt még érződött a történelmi korok, a spanyol gyarmatosítás, a mexikói forradalom, az amerikai-mexikói háború (1846-48), az 1848-as aranyláz, az indián háborúk levegője. Másrészt a hirtelen nagyvárossá duzzadó Los Angeles és San Francisco magukba sűrítették a 20. századi amerikai élet minden ellentmondásosságát. Ebben az államban, ahol a Vadnyugat öröksége még érezhető volt a levegőben, az erkölcsök, beleértve a politikai és üzleti erkölcsöket is, nyersebbek voltak, mint másutt. 

Sehol nem volt annyi törtető egyede a minden törvényt megkerülő, minden morált áthágó vadkapitalista gátlástalanságnak, mint Kaliforniában. Itt voltak a nagyvállalatok a legerőszakosabbak, a politikát és üzleti életet ezer szállal összefonta a korrupció. A Los Angeles teljes politikai vezetését és a Republikánus Párt helyi gépezetét kézben tartó, kormányzó-csináló Harrison Gray Otis tábornok és a későbbi sajtócézár, az apjától egy ezüstbányát, egy újságot, valamint mindezek tetejébe kíméletlen gátlástalanságot öröklő, kalandortermészetű William Randolph Hearst, az olcsó „sárga sajtó” megalapozójának karrierje is ebből az államból indult el. Nem véletlenül az amerikai munkásmozgalom is harci terepnek tekintette Kaliforniát, és kevés híja volt, hogy Los Angeles és San Francisco legyen az első két amerikai város, ahol a szocialista párt átvegye a hatalmat. A vízlelőhelyért még az 1900-as évek elején is kemény harcok dúltak. 

Csak a 19. század végi Chicagóban voltak véresebb sztrájkok, mint Kaliforniában. Los Angelesben a munkások szakszervezetei és a munkáltatók által toborzott fegyveresek vívták csatáikat, nemcsak botokkal, hanem pisztollyal meg dinamittal. 1910-ben két szakszervezeti aktivista, a McNamara fivérek levegőbe röpítették a szélsőségesen vadkapitalista Otis tábornok újságja, a Los Angeles Times szerkesztőségének épületét. Mindemellett

és lassan elmúlt az Otis- és Hearst-féle „konkvisztádor”-kapitalizmus időszaka, amely egy periférián szükségszerűen jelen van addig, amíg a szövetségi törvények nem tesznek rendet.

Grey ebben a kaotikus világban kezdte el írni regényeit, amelyek lovagiasságról, becsületről, tisztességről, a konfliktusok fair play alapján történő elrendezéséről szóltak. Egy napon a fiatal fogorvos elolvasta Owen Wister western-író és Ulysses S. Grant amerikai tábornok, elnök életrajzírója A virginiai című regényét, és föllelkesülve maga is elkezdett írni. Lakóhelye, az egzotikus, vadromantikus természeti környezetben fekvő Altadena, amelyet mindössze hetven évvel korábban alapítottak meg, és még éltek lakosai, akik tanúi voltak a nagy aranyláznak, ihletet nyújtott az íráshoz.

A frontier ideája

A másik ösztönzést alighanem Frederick Jackson Turner amerikai történész 1893-as előadása adta a frontier, azaz a határvidék szerepéről az amerikai jellem kiformálásában. Turner tézise, miszerint

és nem a régebbi, európai hagyományokhoz szorosabban kötődő északkeleti vagy déli államokban, a maga korában nagy feltűnést keltett. Később persze sokan és sokféle érvvel bírálták Turner tézisét, ahogyan védelmezői is vannak. Ám jelentősége aligha becsülhető le abban, ahogyan a Nyugat lakosai önmagukra tekintettek és tekintenek a mai napig. Ha össze akarjuk pár szóban foglalni, akkor az individualizmus, függetlenség, egyenlőség szavakban foglalhatjuk össze, miként látta magát a határvidék és a helyén alakult új nyugati államok lakosa, szemben az elitistának tartott keleti parttal. 

A cowboyirodalom, amelyet nagyrészt városiak írtak, és nem is annyira az egykori Nyugatról, mint inkább a keleti partról származók, populáris szépirodalmi interpretációja volt Turner tézisének. A cowboy testesítette meg Grey és írótársai műveiben a lovagiasságot, az önzetlenséget, a bátorságot és függetlenséget. Nem csoda, hogy így látták a régi cowboyvilágot, hiszen közülük csak kevesen – mint Andy Adams – volt maga is cowboy. Grey cowboyai becsületek, nyíltak, tiszta az öltözékük és jellemük, és persze tipikusan mind angolszászok. Az „igazi” cowboyok nem egészen így festettek: elég csak utalni arra, hogy a longhorn szarvasmarhákat terelő cowboyok egyharmada fekete vagy mexikói volt, és porban, esőben, homokviharban kellett dolgozniuk, sokszor távol minden településtől, így minden tisztálkodási lehetőségtől.

A vadnyugat úttörői (eredeti címe: Western Union) című kisregényben például a két cowboy, Jack Lowden és Vance Shaw minden gúnyolódás nélkül befogadja a keleti partról, Bostonból érkezett úrifiút, Wayne Cameront, aki a Harvardot cseréli fel a frontier szabad életével. Természetes, hogy az egyik cowboy, Vance Shaw pénzt ad állás nélkül tengődő sorstársának, mert, mint mondja, „minden cowboynak kötelessége segítenie a másikon”. Majd Shaw azt mondja Lowdennek a pénzével távozó cowboyról: „Megölt valakit és bujkál, de azért tiszta lehet a lelkiismerete. Rendes fickónak látszik”. Az erkölcsi szabály Grey hősei között, hogy az egyén múltját nem firtatják, csak azt, hogy megállja-e a helyét a kemény nyugati világban, és jó bajtárs-e. Később a cowboyok nemcsak az épülő távíróvonalat mentik meg az indiánok és a banditák támadásától, hanem kiszabadítják Shaw szerelmét, Ruby-t is a kegyetlen mulatótulajdonos kezéből. A távíróvonal felavatásával és Abraham Lincoln üzenetének továbbításával ér véget a kisregény, már beharangozva, hogy az amerikai civilizáció következő lépése a kontinenst átszelő vasútvonal építése lesz. Grey művei korán megjelentek magyarul (pl. A vadon leánya, A sivatag aranya, Leányrablás a vadonban). Az amerikai filmgyártás több mint 110 filmet készített Grey regényeiből vagy elbeszéléseiből.

*

Grey és más cowboy-írók művei Magyarországon is olvasottak voltak a két háború között, valószínűleg azért, mert az Egyesült Államok, és főleg a Vadnyugat egzotikus témának számított (érdekesség kedvéért jegyzem meg, hogy egy magyar fajvédő újságíró, Lendvai István is fordított Grey-műveket).

és a hazai piacot is elárasztották a vadnyugati, cowboyos-indiános ponyvák. Persze angol néven adatták ki műveiket, amely a hitelesség érzetét keltette az olvasóban.

A ponyvatermésből messze kiemelkedik írói képességeivel Rejtő Jenő, aki iróniával és a hamisítatlan fanyar pesti humorral fűszerezte az ezerszer elkoptatott sablonokra építő pisztolyhősös, banditás történeteket, inkább e történetek paródiáját nyújtva (ld. Nevada szelleme, 1939, Texas Bill, a fenegyerek, 1939, Tigrisvér, 1940), és éppen ezzel emelte valóban irodalmi szintre a hazai vadnyugati ponyvairodalmat. A szocialista rendszer nem rajongott a műfajért, és Grey műveit is, a magyar cowboy-műveket is száműzte a megvetendőnek ítélt ponyvairodalom körébe.

A cowboy-irodalom az Egyesült Államokban is kifulladt, de a vadnyugati történetek a mozgóképen lényegében ugyanazt az üzenetet közvetítették, mint az írók a regényeikben: az amerikaiak optimista hitét a jövőben, saját, határvidéken kifejlődött civilizációjuk sikerében. Az 1970-es évekig a westenfilm lényegében a cowboy-írók romantizáló stílusát idézte, és csak ekkor, a revizionista iskola és a polgárjogi mozgalmak hatására kezdődött meg a vadnyugati mítosz átértékelése.