Továbbra is magabiztos Fidesz-fölényt mér a Nézőpont

2019. november 12. 10:40
A Magyar Nemzet számára készült felmérésből az is kiderül, hogy jelenleg a Momentum lett az ellenzék legerősebb pártja.

A napilap portálján kedden megjelent cikkben azt írják: az önkormányzati választás után is őrzi jelentős előnyét a Fidesz-KDNP, a választási részvételüket biztosra ígérő szavazók 52 százaléka támogatná őket, ha most lennének a választások. Helycsere történt azonban az ellenzéki pártok háziversenyében: azt ezúttal a Momentum Mozgalom vezeti, ők 13 százalékot érnének el egy most vasárnap esedékes választáson listán, de a Demokratikus Koalíció (11 százalék) és a Jobbik (9 százalék) is szorosan ott áll mögöttük.

Kiesne a parlamentből az MSZP

Mint a Magyar Nemzet cikkéből kiderül, a kormánypártok támogatottsága az EP-választás óta változatlanul magas: minden második aktív szavazó szimpatizál velük. Ezzel szemben az ellenzéki pártokat támogatók köre kisebb változásokon ment át, bár az elmozdulások mindegyike hibahatáron belüli mértékű volt. A Momentum Mozgalom és a Demokratikus Koalíció rivalizálásából ezúttal előbbi párt tudott profitálni: ők 13, míg a Gyurcsány Ferenc vezette, most már Kálmán Olgát is soraiban tudó DK 11 százalékon áll a biztos szavazók körében – írja a napilap. A jelenleg pártelnököt kereső Jobbik politikáját az augusztusi adatokhoz képest egy százalékponttal többen, 9 százaléknyian támogatják, vagyis továbbra is egyszámjegyű a párt népszerűségi mutatója.

Kimaradna viszont egy új parlamentből az MSZP: nem változott ugyanis a P(árbeszéd)-vel való szövetségük szavazóköre (6 százalék), ami a közös listaállítás esetén bejutást jelentő 10 százalékos küszöböt tekintve a korábbi rendszerváltó párt parlamenti végét is jelentené. Hasonló gondokkal küzd a többi ellenzéki párt is a Nézőpont szerint: a Magyar Kétfarkú Kutyapárt hiába erősödött meg, ugyanakkor támogatottsággal bírnak, mint az LMP (3 százalék) a Mi Hazánk Mozgalom még ennél gyengébb, csupán 2 százalékon állnak.

Budapesten is Fidesz-Momentum-DK trió az élen

Az önkormányzati választás utáni időszakban készült felmérésből az is kiderült, hogy Budapesten – az európai parlamenti választás eredményhez hasonlóan – a Fidesz-KDNP a legnépszerűbb párt továbbra is, 39 százalékos támogatottsággal a biztos szavazók körében mérve. A legerősebb ellenzéki erő a Momentum Mozgalom lett, amely 20 százalékon áll a fővárosban, őket a DK követi 15 százalékos eredménnyel.

Az MSZP-P országos eredményéhez képest itt jobban szerepel és 9 százalékon áll. Budapesten kívül a kormánypártok eredménye és ellenzéki pártokkal szemben meglévő előnye nagyobb. A fővároson kívül 55 százalékon áll jobboldali koalíció. Vidéken – csakúgy, mint Budapesten – a Momentum volt a legerősebb ellenzéki párt (12 százalék), mögöttük ismét a DK végzett (10 százalék). Amíg a fővárosban az összevont ellenzék pártjait 60 százalék támogatja, addig a lakosság többségét adó vidéken 44 százalék.

Ahogy az önkormányzati választást megelőzően, úgy most is magas volt a politikailag aktív, de pártpreferenciával nem rendelkezők aránya országosan. A Nézőpont Intézet legutóbbi felmérésében a teljes népességen belül 17 százalék volt az aktívak aránya, 9 százalék pedig az inaktív megkérdezetteké.

Összesen 215 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

legalább 1 évig kussolnia kellene a hiteltelen Nézőpontnak

Ahogyan az is volt a valóság országos szinten.

Konzervatívként írom hogy a Nézőpont elmehet a jó k. anyukájába az októberi fiaskójuk után. Rakás szervilis barom, nekik is köszönhetjük az önkori eredményét. Vagy lesz a kormányoldalon gondolkodó, minőségi újságírás (mondjuk mint itt, a Mandin) vagy megy a fidesz a levesbe. Ne mondjátok, hogy nincs baj, mert van. Ez a sok kontra-szelektált szervilis barom a kormánymédiában meg csak nyomja az agyatlan hülyeségeit, mintha semmi nem történt volna. Ébresztő emberek, 2019-van és hamarosan itt lesz 2022.

Ezt mire alapozod? Ezt is a Nézőpont kutatta ki? Ne legyünk már ilyen naivak, emberek. Ha nagyon gyorsan nem szedjük magunkat össze, akkor 2022-ben megint sokan leszünk, de megint nem elegen. A tendencia nem nekünk kedvez, de lehet rajta fordítani. De most kell elkezdeni a dolgok újragondolását, nincs idő hátradőlni, pláne nem, arra várni hogy ezek úgyis egymásnak esnek. Nem fognak. A pénz és a hatalom erős cement.

Válaszok:
ThunderDan | 2019. november 12. 13:05

Furcsa dolog ez a "tendencia".
Már szinte elfelejtettük, hogy 2014-2015 fordulóján 3-ból 3 időközi parlamenti képviselőválasztást bukott a Fidesz - ebből 2-t erős fideszes körzetben, RÁADÁSUL ÚGY, hogy akkor még széttagoltan, egymástól külön indult az ellenzék!

Igazatok van amúgy, sokkal jobban kell kampányolnia a Fidesznek, na de azért olyan rosszul sem állnak a dolgok.

Egyetértek, a Nézőpont akkor is a Fideszt hozza ki legnépszerűbbnek, ha Jászberényben hülyére verik, romlottmoslékosok, leöntve újmoslékokkal...

Bayer és Bencsik A. jó volt, Szentesi feledhető, Huth gyenge.
Ez a műsor az utóbbi hónapokban vihogásokból, nevetésekből állt, az ellenfél lenézéséből, ami az ellenzék nívóját tekintve, érthető.
De: a szavazásokon legalább annyiszor győztek a protestszavazók, mint az őszintén szavazni vágyók.
Azaz: a szavazásokat nem a tények döntik el, főként, ha azokat Fidesz-módra elhallgatjuk, sőt: eltitkoljuk a választók elől.
A Sajtóklubban cserélni kellene a résztvevőket, lásd: Civil kör, melynek legutóbbi adása félelmetesen jó volt, Demeter Szilárddal és Dörner Györggyel.

Bencsik a teljes lakosságéról míg a Nézőpont a biztos szavazók számáról beszélt.
Nem ugyanaz.
De érthetetlen, ha Jászberényben 3500-zal nőtt két hét alatt az összefogásos ellenzékre szavazók száma, hogy jön ki ebből az 52%-os Fidesz-fölény.
Sehogy.

Tarlósnak erőltetnie kellett volna a vitát, VILÁGOSAN KÖRÜLHATÁROLT FELTÉTELEK MENTÉN, de csak páros vitát, Karácsonnyal, 1-1 moderátorral, akik felváltva kérdezhettek volna, és a két résztvevő kérte volna fel őket.

Ebből a valóság annyi: HATALOM NEM ADTA MEG A KELLŐ TISZTELETET A NÉPNEK, ARROGÁNSAN, INGERÜLTEN REAGÁLT MINDEN BÍRÁLATRA, DE MÉG A JÓ SZÁNDÉKÚ JAVASLATOKRA IS.
Ez, lehet, hogy zsidó betegség, de, hogy magyar, sajnos, az bizonyos.

Lehet, hogy nem ugyanazt az adást néztük.

Az önkormányzati választás és az országgyűlési választás egy az egyben nem hasonlítható össze. Az egyiknél települések vannak, a másik település csoportok. Ha a megyei önkormányzatnál nézed a listás szavazás eredményét hasonló eredményt kapsz a mostani felméréshez. Amennyiben egyéni mandátumra vetíted, akkor legfeljebb nem lenne a Fidesznek kétharmada.

"Ugyan már, még a sarki boltos is megért annyit, hogy nem a Fidesz lehet a legerősebb erő Budapesten, ha Karácsony nyert."

Olvasd el még egyszer a posztot és rájössz, hogy az állítás igaz, vagyis a pártok között a Fidesz a letámogatottabb. 39 %
Ha viszont összeadjuk az ellenzéki pártok támogatottságát Budapesten, akkor 60-40 % az ellenzék javára.
Ugyanezt találod a Nézőpont állításában.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés