A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora arra kért magyarázatot: miért került az utolsó helyre Magyarország a kormányprogram szomszédságpolitikával foglalkozó fejezetében. Aurescu szerint ebben semmilyen szándékosság nincs, Magyarország 2002 óta stratégiai partnere Romániának, amellyel rendkívül fontos kereskedelmi kapcsolatai vannak. Úgy vélte: ki kell egyensúlyozni a Magyarország javára billenő külkereskedelmi mérleget, és sajnálkozva beszélt a befektetések terén tapasztalható különbségekről, hozzátéve, hogy ezeket a kérdéseket „szabályozni” kell.
A külügyminiszter-jelölt egy kétoldalú kereskedelmi kamara létrehozását sürgette, és megemlítette, hogy a két országnak sok fontos közös projektje van, például a Bukarest-Budapest gyorsvasút megépítése.
„Meg kell említenem a kisebbségi vegyesbizottságot is, amely sajnos már nagyon régóta nem ült össze, az utolsó jegyzőkönyvet 2009-ben írtuk alá. Azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy jövő év június 4-én lesz a trianoni békeszerződés századik évfordulója: reméljük, hogy ez az alkalom nem hoz diplomáciai konfrontációt a kétoldalú kapcsolatokban” – mondta a román külügyminiszter-jelölt.