Fehérterror a Balaton partján: a fonyódi gyilkosságok emlékezete

2019. október 25. 11:42
„Volt köztük olyan, akit egy lóhoz kötve hajtottak a 12 kilométeres távolságon, miután össze-vissza verték.” Halálos áldozatokat szedett a fehérterror egy bájos üdülőhelyen a száz évvel ezelőtti nyárvégen. A Fonyódon történtekről a témát kutató Varga Istvánt, a helyi könyvtár munkatársát kérdeztük interjúnkban.

Milyen volt az együttélés a zsidóság és a nem zsidó lakosok között az 1918-as összeomlást megelőzően? Hogyan változtatta meg a Károlyi-forradalom és a Tanácsköztársaság ezt az együttélést?

Fonyódon jellemzően uradalmi cselédek telepedtek le az 1750-es éveket követően, kereskedő-iparos réteg inkább a szomszédos Bogláron élt, köszönhetően a balatoni révnek, a Kaposvár felől érkező postaútnak, illetve az 1861-ben megnyílt déli vasúti megállónak is.

Fonyódon hozzávetőleg ettől az időszaktól kezdődően éltek izraeliták,

de létszámuk később sem haladta meg a 20-30 főt, a boglári mintegy 130 fővel szemben. Két jelentősebb, kiterjedt családról tehetünk említést, az első az 1850-es években megtelepedett Rosenberger-família, ennek alapítója az 1890-es évek derekára a Balaton kétharmadának a halászbérletét birtokolta amellett, hogy kocsmát, kereskedőüzletet és meglehetősen nagy földbirtokot is tulajdonolt. A másik az 1870-es években érkezett Sonnenschein család, kereskedő-hentes-mészáros tevékenységet folytattak az italmérés mellett, és ők is több telekkel rendelkeztek. A fonyódiak teljes békességben éltek ezekkel a családokkal, akik többeknek munkát is adtak, például a halászat területén. Sonnenschein Lipótra jellemző volt, hogy a kis szatócsboltjában rendszeresen hitelre vásárolhattak a fonyódiak, nemrégiben került hozzám a „beíró könyve”, amiben nyilvántartotta az 1910-es években azt, hogy ki-mikor mekkora összeggel tartozik neki. Ezt a fajta segítségét a fonyódiak bizonyos fokig 1919-ben „meghálálták”. Bár a faluban is voltak olyanok, akik felültek az antiszemita propagandának, de a helyi zsidóság irányában semmiféle atrocitás nem történt az 1919 körüli esztendőkben sem, velük teljes békességben élt a helyi keresztény, túlnyomórészt római katolikus lakosság.

Varga István (fotó: Ficsor Márton)

 

Kik voltak az áldozatai a hírhedt 1919 augusztusi gyilkosságnak? Hogyan kerültek a különítményesek figyelmébe?

Legelőször le kell szögeznem:

a 7-8 halálos áldozat mindegyike zsidó származású, de egyike sem volt fonyódi.

Az egész ügy talán a feledés homályába merült volna, ha az egyik kivégzett nem egy gazdag, közismert környékbeli földbirtokos lett volna. Valószínűleg nem kapja fel az 1922. évi sajtópert sem az országos sajtó, amit még a felesége indított el újságírók ellen, akik kommunista-barátság vádjával illették őt. Tószeghy Albert szülei voltak a tulajdonosai többek között a 8 kilométer távolságra lévő pusztaberényi uradalomnak, Európa szerte ismert ménesnek, illetve részben a Badacsonyi Bazaltbánya Rt.-nek, a bővebb család birtokában volt a Kőbányai Polgári Serfőző Rt. is. Szűkebb családjának volt Fonyódon egy Balaton-parti villája, ahol 1919 nyarát is töltötte feleségével, két kisgyerekével. A pusztaberényi birtok jószágigazgatóját – a Freund család rokonát –, Gráner Albertet szintén felakasztották.

Hogyan figyeltek fel rájuk Prónayék?

Őket egy kaposvári fogtechnikus, fonyódi nyaraló, Varga Péter ajánlotta Prónay figyelmébe a megyeszékhelyen, mint olyanokat, akik fegyverrel, pénzzel és élelmiszerrel támogatták a budapesti Szovjetházat, egyszóval a vörösöket, és akik kapcsolataiknak köszönhetően elkerülték a birtok és a villa szocializálását. Mindez elég volt ahhoz, hogy a fonyódi csendőrlaktanyában találják magukat. A már említett Rosenberger család egyik tagjának a felesége Hamburger Teréz volt, az ő testvére Ede sokat tartózkodott Fonyódon, augusztus közepén egy fonyódi katonatiszt nyaralóval szóváltása volt – két hét múlva az életével fizetett ezért. Vele kapcsolatban gyanús volt a neve is, hamar elterjedt, hogy a népbiztos Hamburger Jenő rokonságába tartozik. Ez a három gyilkosság augusztus 28-án történt. Szeptember 1-én a lengyeltóti járásbíróság fogdájából hoztak át Fonyódra négy, a kommün alatti tevékenységük miatt fogvatartott férfit. Pontosabban,

volt köztük olyan, akit egy lóhoz kötve hajtottak a 12 kilométeres távolságon, miután össze-vissza verték.

Herzl Ignác és Hegedüs Ferenc lengyeltótiak voltak, előbbi szocializált vaskereskedésében dolgoztak nagy egyetértésben, hívei voltak a Tanácsköztársaságnak. Szintén itt élt Katona Ignác ügyvéd is, aki évek óta agitációs tevékenységet folytatott. Sulyok Ignác takarékszövetkezeti igazgató boglári volt. A nyolcadik áldozatot feltételesen említem: októberben a fonyódi Balaton parton találtak egy meztelen, kezénél-lábánál összekötözött férfi holttestet. Talán meg lehet kockáztatni a feltevést: ő is a fehérterror áldozata lett. Fogva tartották Hauser Manót is, ő néhány héttel korábban kötött házasságot, feltehetőleg a mézesheteiket töltötték feleségével Fonyódon. Hausert 1919 őszén Budapesten rendőrök keresték, ugyanis a kommün alatt politikai nyomozó volt a fővárosban, de felesége úgy tudta, hogy a fonyódi fogság után Siófok felé menet agyonverték. Mindenesetre ő a következő év őszén újra férjhez ment. Esetleg Hauser lehetett az októberben előkerült áldozat.

Prónay Pál

Hogyan zajlott a gyilkosság?

Prónay egy tízfős tiszti különítményt küldött Fonyódra, ők augusztus 27-én érkeztek Salm Hermann vezetésével, másnap reggelre egy népgyűlést doboltattak össze a helyi bíróval az iskola udvarára. A helyiek azt hitték, kenyeret fognak osztani, ennek is köszönhető az, hogy 200-300 fős tömeg gyűlt össze. A szónokok nemzeti, illetve antiszemita felhanggal mondták el beszédeiket, köztük egy helyi vasutas is. A főszereplő azonban egyértelműen Bibó Dénes hadnagy volt, aki miután valótlan állításokkal hangulatot keltett a fogvatartottak ellen, megkérdezte: mit érdemelnek ezek a bűnösök, akik támogatták a vörösöket? A nép közé elvegyült provokátorok kiáltozták, hogy kötelet nekik, de ez valójában nem a fonyódiak akarata volt. Bibó ezután

feltette a következő kérdést: ki nem akarja azt, hogy felakasszák a felsoroltakat?

A döbbent hallgatóság közül természetesen senki nem tartotta fel a kezét. Ezután a néhány száz méterre lévő csendőrlaktanya udvarára mentek az emberek a tisztek utasítására, és Bibó felszólítására végrehajtották az ítéletet, bár ekkor már érezték, csőbe húzták őket.

Mennyire nevezhetők ezek a gyilkosságok „népítéletnek” és mennyire „célzott kivégzésnek”?

Három fonyódi földműves vált sajnálatos módon hóhérrá, hiszen a tisztek a közelben álló civilekkel hajtatták végre a népítéletnek koránt sem nevezhető döntést. Akár lélektanilag is lehetne vizsgálni az esetet, Bibó célzott kérdésfeltevéseitől kezdve odáig, hogy a tömeg mennyire akarta, illetve nem akarta ezt az egész kivégzést, mire lett volna szükség ahhoz, hogy ellentmondjanak a tiszti szándéknak. Amikor a helyi közösségbe évtizedek óta beágyazódott Sonnenschein Lipótot is a fa alá állíttatta Bibó, akkor eszméltek igazándiból fel a fonyódiak: őt nem engedték felakasztani, megakadályozták, hogy áldozattá váljon. Igaz, feltételekkel tették mindezt: 10 ezer korona megfizetése, a tőle bérelt Csendőrlaktanya épületnek a községnek adományozása, illetve a megkeresztelkedés. Ebből aztán később további bonyodalom, mi több, per keletkezett a község és Sonnenschein között. A megrendezett népgyűlés és népítélet sajnos „sikerrel járt”, már ami a Salm és Bibó szándékát illeti:

azt a látszatot keltették, hogy az akasztások a fonyódiak akarata volt.

Minden további, általuk eszközölt publikációban ez szerepelt, hogy nem lehetett megakadályozni a feldühödött fonyódi nép elsöprő akaratát, a bűnösök kivégzését. Pedig dehogy volt ez a fonyódiak akarata, eszük ágában sem volt akasztani, csak – utólag persze könnyű okosnak lenni – nem voltak elég határozottak, hogy ellentmondjanak. A szeptember 1-i áldozatokat egy másik tiszti csapat végezte ki bestiális módon: a késő esti órákban a közeli Zichy-uradalomból ásókat, kapákat kértek, s ezekkel, illetve karddal ölték meg a négy férfit, akiket a saját maguk által ásott gödörbe dobtak a kukoricásban. Az egyik áldozat, Sulyok Ignác özvegye polgár pert indított megölt férje miatt, kártérítést követelt a tiszti különítmény vezetőitől, talán mondanom sem kell – sikertelenül. A két esetet a korabeli sajtóból és a kaposvári, valamint a fővárosi levéltár aktáiból ismerhetjük meg igazán.

Fonyód a húszas években (Fortepan; adományozó: Buzinkay Géza)

Hogyan látja Horthy Miklós felelősségét ezekben a gyilkosságokban és általában a fehérterrorban?

Amikor Tószeghyt bezárták a csendőrlaktanyába, a felesége azon nyomban Siófokra utazott, hogy Horthytól kérjen segítséget, amit egy felmentő sürgöny és egy tiszt azonnal Fonyódra szalajtása formájában meg is kapott. Tehát Horthy kegyelme időben megérkezett, csak éppen a tisztek nem foglalkoztak vele, semmibe vették.

Kellemetlen volt Horthy számára, hogy egy ismert, jó kapcsolatokkal rendelkező gazdag zsidó földbirtokost felakasztottak.

Prónay is írt naplójában arról, hogy Horthy mennyire leszidta ezek után, ugyanis az antant őt vonta mindezért felelősségre. Horthy alig egy héttel a gyilkosságok után 1919. szeptember 8-án egyébként Fonyódra látogatott, délután 4 órakor érkezett meg, s – ahogyan a megyei lap írta – „nagy lelkesedéssel fogadta őt a fonyódi nép, annak dacára, hogy csak az utolsó pillanatban értesült a fővezér érkezéséről”. A még „ott tartózkodó karhatalmi különítmény teljes díszben fölvonult és tisztelgett előtte. Imponáló látvány volt. A fonyódi hölgyek virágot nyújtottak át és hangos éljenzéssel üdvözölték a rokonszenves főparancsnokot”, aki alig több, mint egy órát tartózkodott Fonyódon, majd tovább utazott Siófokra.

Tudtommal semmiféle írásos parancs nem került elő arról, hogy Horthy utasítást adott volna a tisztek által elvégzett kínzásokhoz, gyilkosságokhoz.

Horthy úgynevezett. „szelektív antiszemitizmusa” itt is tetten érhető volt szerintem: a jómódú, nemesi címmel rendelkező, római katolikus, névmagyarításon is átesett Tószeghy Albertet nem egy lapon kezelte az úgymond „bolsevik, nem magyar-érzelmű” zsidókkal. Ahogyan a konszolidáció időszakában jó kapcsolatokat ápolt az iparbáró családokkal, úgy gondolom, hogy – ha életben maradt volna – ehhez a körhöz tartozhatott volna Tószeghy Albert is.

Salm Hermann a Bugattijában
 

Nemrég érdekes Facebook-posztot írt Nyáry Krisztián Salm Hermannról. Ki volt ez a különítményes? Tényleg zsidó származású és homoszexuális volt, vagy ezt csak rosszakarói terjesztették róla?

Érdeklődéssel olvastam Nyáry Krisztián írását, sikerült néhány adattal kiegészítenem részletes, majdnem az egész életutat átfogó dolgozatát. A korszak sajtóját átböngészve ezek az élet-események mind-mind előbányászhatók, én azért nem foglalkoztam vele ennyire részletesen, mert az én témám középpontjában nem ő állt. Prónay a naplójában több alkalommal tesz arról említést, hogy

zsidó származása miatt nem igazán kedvelte az általa is különösen brutálisnak és kegyetlennek tartott Salmot.

Annyit sikerült kiderítenem, hogy Salm anyjának a családja frankfurti származású volt: nagyapja Viktor Alexander von Erlanger, dédapja Raphael, ükapja Ludwig Moritz, akit Löb Mosesként is írtak, s akinek apja Löw Moses volt. A család 1829-ben keresztény hitre tért át. Salm egyébként a népgyűlés elején volt csak ott, aztán elment megkeresni az egyik zsidó származású bélatelepi villatulajdonost, Vámos Fülöp szén-nagykereskedőt, aki azonban időben értesült az eseményekről és el tudott menekülni. Mindenesetre azért a villáját kirabolták és elhordtak onnan minden mozdíthatót, még a zongoráját is. Vámos – érthető okokból – eladta a bélatelepi villát ezek után.

Hogyan alakult a fehérterror emlékezete Fonyódon? Hogyan tekintettek rá a két háború között, majd a múlt rendszerben, vannak-e emlékhelyei ma?

A fonyódiak közös emlékezetében nem igazán maradt fenn az 1919-es eseménysor. Az egyéni történetekben időnként előkerült, például, amikor a kétezres évektől kezdődően interjúztam fonyódi öregek körében, akik emlékeztek arra, hogy a szüleik, nagyszüleik említették, hogy ott voltak a gyűlésen, látták esetleg az akasztást is, de ennyi, semmi több. Sikerült 2002-ben beszélnem egy 90 éves rokon bácsival, aki 7 éves gyerekként ott volt a gyűlésen és az akasztáson, de utóbbiról elzavarták, tehát csak maga az esemény ténye maradt meg az emlékezetében. A Fonyód története című 1985-ben megjelent tanulmánygyűjteményben Andrássy Antal kaposvári levéltáros egy-két oldalon keresztül írt ezekről a történésekről, de a község, később a város életében nem maradt nyoma, talán azért, mert egyik áldozatot sem érezték maguk közül valónak, hiszen egyikük sem volt fonyódi. Emlékhelyük egyáltalán nincs, és nem is látok rá különösebb esélyt: valahogy

a régi fonyódiak életében ez nem hagyott olyan nyomot, hogy kezdeményezték volna.

A betelepülők pedig – hiába szeretik a várost – nem érzik szükségét ennek. Fonyód egy, a Balaton déli partján fekvő kisváros, büszke fürdőkultúrájának dicső korszakaira, gyönyörű hegyeire, az onnan látható elképesztő panorámára. Több illusztris vendég fordult meg a dombok között, őket rendszeresen emlegetjük. Ez a néhány nap nem tartozik a szép emlékek közé, ezekre nem lehetünk büszkék.

Úgy tudom, összefoglalta ezeket a fonyódi eseményeket egy könyvben. Pontosan miről van benne szó?

A könyv 2019 decemberében jelenik meg, a címe: Fonyód 1919-ben: Források Tószeghy Albert és társai meggyilkolásához. A két említett eset bírósági és sajtóforrásait gyűjtöttem össze, ezeket jegyzetekkel egészítettem ki, kronológiát, a főbb szereplőkről életrajzi adattárat állítottam össze. Ugyanakkor Fonyód egyéb 1919-es eseményeiről is írtam, példának okáért a proletárgyerekek fonyódi nyaralásáról, s arról, mit csinált Szamuely Tibor majdnem egy hetet Fonyódon, július végén.

Összesen 85 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"... felesége úgy tudta, hogy a fonyódi fogság után Siófok felé menet agyonverték. Mindenesetre ő a következő év őszén újra férjhez ment..."

Életrevaló asszony...

Ja, nem, ez eszembe sem jutott... Tényleg szórakoztató a gyors váltás. Csak ennyi.

Az itt leírtak az 1919. augusztusi gyilkosságot 100 NAPPAL MEGELŐZTÉK.
MEGELŐZTÉK.
MEGELŐZTÉK, a gyengébbek, a bal-libek, a Veszprémyk, Vargák kedvéért:

Ez a Veszprémy László Bernát, meg a Fonyódon történtekről a témát kutató Varga István hol, mikor írt a Hollán-gyilkosságról?
1919. április 23.
Idős és ifjú Hollán Sándor meggyilkolása

Mivel a listán szereplők számához képest Budapesten is kevés túszt sikerült letartóztatni, Cserny József sötétedés után útba indította a letartóztatásokat végző teherautós terrorosztagokat.

Egy-egy különítmény összetétele: egy Cserny-féle leninfiú, egy politikai nyomozó, négy vörösőr, valamint a teherautó vezetője. Eligazításkor hat-nyolc nevet és címet tartalmazó papírt adott át minden csoportbizalminak Cserny. Ilyen bizalmasa volt Lázár Andor Endre is, aki a legelszántabb különítményesek közé tartozott a Batthyány-palotában.

Lázár Andor Endre mellé Sáska Jakabot rendelték politikai nyomozónak. A négy vörösőr között volt a szintén különítményes, de a Bandi-csoporthoz tartozó Mészáros Sándor.

Budára mentek a hideg széltől, esőtől zord estében. Lázár Andor Endre eleve harciasán viselkedett, s attól, hogy a névsorban szereplő első három személyt nem találták, egyre fenyegetőbbé vált.

A Pauler utca következett, ahol a két Hollán Sándor, apa és fia lakott. Előbbi a belügyminisztérium nyugalmazott államtitkára volt, - utóbbi, a fiú, szintén belügyminisztériumi államtitkár volt a Károlyi-forradalomig. Rá különösen haragudott Lázár:

„Ennek most befűtök. Amikor behívtak katonának, elutasította a felmentési kérelmemet“ - mondta a többieknek.

Mindkét Hollánt letartóztatták és feldobálták őket a teherautóra. Hason kellett feküdniük a vizes platón, hogy a vörösök kényelmesebben vigyázhassanak rájuk. Az út további részén letartóztatott Karátsonyi Lajos államtitkárt és Szlavek Ferenc kúriai bírót ugyanígy hasonfekvésre kényszerítették.

Budáról visszatérőben a Lánchíd budai hídfője előtt Lázár Andor Endre ráparancsolt Berdon Rudolf gépkocsivezetőre, hogy álljon meg.

Leszállította a teherautóról a két Hollánt. Maga mellé rendelte Sáska Jakab detektívet, miközben a Bandi-különítményes Mészáros Sándor szólítás nélkül is mellette termett. Lázár Andor Endre utasította a sofőrt, hogy menjen tovább és a pesti hídfőnél várakozzon. Majd megparancsolta szótlan foglyainak, hogy haladjanak előtte le a Duna-partra s odalent álljanak a mederszéli partfal peremére.

De nem juthattak le, mert eltorlaszolta a rakpartra vezető lépcsőt a rengeteg deszka, léc és gerenda, amit már a május elsejei dekorációhoz halmoztak fel. Emiatt Lázár visszafordította apát és fiút, kényszerítve őket, hogy haladjanak az első pillérig s ott álljanak meg, szorosan a vaskorlát mellett, arccal a Duna felé.

Közölte velük, hogy elérkezett kivégzésük pillanata.

Mindez az Erzsébet híd felőli oldalon történt. Idős Hollán Sándor jobbról állt, mögötte pisztollyal Mészáros Sándor. Ifjú Hollán Sándor tarkójánál Lázár Andor Endre tartotta csőre töltött Steyer forgópisztolyát.

A tarkólövéstől azonnal meghalt mindkét áldozat.

Lerogyó testük hátra hanyatlott és a gyalogjáró aszfaltjára vágódott. Lázár Andor Endre és Mészáros Sándor korlátra emelte és a Dunába lökte a tetemeket.

Sáska Jakab se nem szólt, se nem mozdult a látottaktól. Csak később tudott elindulni Lázár Andor Endre és Mészáros Sándor után, akik cigarettára gyújtva, nevetgélve sétáltak át a hídon a néptelen éjszakában a pesti parton várakozó teherautóhoz.

Ezek, mai tudásunk szerint a március, április, május, június, július, hónapok akkor még - nem ma, a píszí-időben - megelőzték az augusztust!

Az 1919-es vörösterror áldozatainak száma:
Bács-Bodrog 1
Baranya 1
Bihar 1
Csanád 1
Hont 1
Máramaros 1
Zólyom 1
Győr 1
Pozsony 1
Komárom 2
Nógrád 2
Szatmár 2
Somogy 3
Esztergom 4
Abaúj-Torna 5
Zemplén 5
Fejér 6
Szabolcs 8
Zala 8
Hajdú 10
Veszprém 11
Csongrád 17
Vas 22
Borsod 24
Tolna 26
Sopron 32
Heves39
Jász-Nagykun-Szolnok 80
Pest-Pilis-Solt-Kiskun 240
+ Budapest 34
Összesen Áldozatok száma 590

Igazad van, ma már az a gyanús, ami nem zsidó.
Akarom mondani, az a gyanús, ami nem gyanús, vagy a f.sz se tudja már ki, kivel van.
Csak az a bizonyos, legjobb, ha úgy írod, zs-vel kezdődik és idóval végződik.

Az amerikai publicista Ann Coulter mondta: A liberálisok legfőbb ismertető jele a kettős mérce.

Winston Churchill vezércikket írt Cionizmus kontra bolsevizmus címmel, amely az Illustrated Sunday Herald-ban jelent meg (1920. február 8). Ebben az írásban, amely nyomatékosította, hogy a cionizmus és a bolsevizmus „harcban áll a zsidó nép lelkéért”, felszólította a zsidókat, hogy tagadják meg a „bolsevik konspirációt” és tegyék világossá, hogy „a bolsevik mozgalom nem zsidó mozgalom”.
Ugyanakkor kifejtette:
„(A bolsevizmus) a zsidók között semmi esetre sem új. Már Spartacus-Weishaupt-tól kezdve, Karl Marx-on át egészen Trockíjig (Oroszország), Kun Béláig (Magyarország), Rosa Luxemburgig (Németország), Emma Goldmanig (USA), ez a világraszóló összeesküvés a civilizáció megdöntésére és a társadalom átépítésére, a korlátozott fejlődés, a rosszindulatú irigység és a lehetetlen egyenlőség alapján, folyamatosan nő.”

Tehát a gonosz birodalmának "világraszóló összeesküvését" megtorolni csak kézcsókkal szabad?

Tudjuk. Röviden ennyi. OE.

Egy kommunista húsvéti ajándék: részlet Szamuely Tibor beszédéből Győrött, 1919. április 20-án, Húsvét vasárnap:

„A hatalom a kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Az ilyennek bele kell harapni a torkába.
A magyarországi proletariátus eddigi győzelme nem került különös áldozatokba. Most azonban szükség lesz arra, hogy vér omoljon. A vértől nem kell félni. A vér – acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, amely az igazi kommunvilághoz elvezet minket.
Ki fogjuk irtani, ha kell, az egész burzsoáziát…”

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés