Történelmi sikert értek el a Babes-Bolyai magyar diákjai

2019. október 20. 15:28
Nagynevű mezőnyben ért el siker a négyfős magyar csapat egy hallgatóknak kiírt versenyen.

Az erdélyi magyar nyelvű közgazdászképzés máig legkiemelkedőbb hallgatói eredményét érték el a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetének diákjai, amikor is 2019. október 7-11 között a norvégiai Bergenben megrendezett világszínvonalú NHH International Case Competition nemzetközi esettanulmány versenyen – megosztva – második helyet értek el – közölte a Transindex napokkal ezelőtt.

Mint azt az egyetem közleményére hivatkozva megírták, a kiváló eredményt amerikai, ázsiai és nyugat-európai egyetemek csapataival versenyezve érte a Barabási Tamás (Gazdasági informatika 3. év), Borsos András (Pénzügy és bank, 3. év), Jakó Zsolt (Menedzsment 3. év) és Molnár Eszter (Gazdasági informatika 3. év) alkotta kolozsvári csapat, akik csoportelsőként jutottak a verseny háromcsapatos nagydöntőjébe.

A csoportfordulók során a kolozsvári csapat olyan nagynevű vetélytársakon jutott túl, mint a BI Norwegian Business School, a City University of Hong Kong, valamint a házigazda NHH Norwegian School of Economics csapata. A feladat mindenkinek azonos volt, a Norge Coop vállalat kihívásaira kellett gyakorlati megoldásokat adni. A nagydöntőben, ahol a csapat szintén kiemelkedően teljesített, az amerikai Georgetown University, valamint a későbbi győztes ausztrál University of Technology Sydney volt az ellenfél.

Nem ez volt a kolozsvári magyar közgazdászok egyetlen sikere: röviddel ezt megelőzően egyetemi kollégáik csapatai a washingtoni Georgetown University versenyén runner-up díjat, a University of Maastricht versenyének legfontosabb fordulójában csoportmásodik helyet, a budapesti Solvers’ Cup 10 órás fordulójában pedig második helyet szereztek, ez pedig – állapítja meg a közlemény –összességében az erdélyi magyar nyelvű közgazdászképzésben mindmáig egyedülálló nemzetközi eredményeit hozta el. A csapat felkészítő tanárai dr. Szász Levente, dr. Györfy Lehel-Zoltán és dr. Rácz Béla-Gergely voltak – közölte a Transindex.

(Fotó: Transindex)

Összesen 16 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Igen, ez nagyszerű!
És a felkészítők, azok Babes-esen dák ősök leszármazottai, ja, nem, és ez nem kevésbé kiváló:
"A csapat felkészítő tanárai dr. Szász Levente, dr. Györfy Lehel-Zoltán és dr. Rácz Béla-Gergely voltak – közölte a Transindex."

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában