„A múlt pszichoterapeutája” – Olga Tokarczuk irodalmi Nobel-díjáról

2019. október 11. 20:37
A Közép- és Kelet-Európát olykor mágikus realizmussal ábrázoló Olga Tokarczuk Lengyelországban sztárírónak számít, azonban megítélése korántsem egységes.

A 2018-as év irodalmi Nobel-díját a Svéd Akadémia Olga Tokarczuk lengyel írónőnek ítélte. Az indoklás Tokarczuk „narratív képzeletét” emelte ki, „amely mindent felölelő szenvedéllyel ábrázolja a határok átlépését mint életformát”.

„A 2018-as irodalmi Nobel-díj odaítélése Olga Tokarczuknak a lengyel irodalom nagy napját jelenti” – így reagált a lengyel köztársasági elnök, Andrzej Duda a számukra kétségkívül jó hírre. 1996 után így ismét lengyel író részesült a legmagasabb irodalmi elismerésben. (Akkor a 2012-ben elhunyt Wyslawa Szymborska költő kapott Nobel-díjat). A magyar irodalmi élet idén is reménykedett Nádas Péterben vagy Krasznahorkai Lászlóban, a magyar siker azonban idén is elmaradt.

A – mondjuk így – regionális siker viszont nem, hisz Tokarczuk lengyel, a másik díjazott pedig Peter Handke osztrák író (akiről itt írtunk külön cikket).

Azt, hogy miért sikerült ilyen rendhagyóra az idei díjazás, hogy tehát miért osztottak egyszerre tavalyi és idei díjat is, talán hagyjuk. Elég annyi, hogy egyszerre szappanopera és tragikomédia mindaz, ami előidézte.

Olga Tokarczuk nem ismeretlen író sem Lengyelországban, sem Európában, sőt,

valójában nagyon is ismert, bár ez Magyarországról kevésbé látszik így.

Idehaza négy kötete jelent meg fordításban mindeddig, komolyabb visszhangja egyiknek sem volt. A visszhangtalanság oka nyilvánvalóan nem műveinek minőségére vezethető vissza, hanem sokkal inkább arra, hogy Magyarországon a kortárs külföldi irodalomnak szinte alig van recepciója, eltekintve a ténylegesen egy-két kivételtől.

Olga Tokarczuk Lengyelországban sztárírónak számít, azonban megítélése korántsem egységes. 2015-ben több halálos fenyegetést és számtalan becsmérlő levelet kapott, miután az egyik legrangosabb lengyel irodalmi díj, a Nike átadó ceremóniáján éles kritikával illette Lengyelországot az antiszemitizmus és a menekültekkel szembeni intolerancia miatt. Szerinte Lengyelországban a múltban (kiváltképp a második világháború idején) gaztettek egész sorát követték el a zsidóság ellen, azonban a mai Lengyelország úgy tesz, mintha nem emlékezne a szörnyűségekre.

Tokarczuk őszinte és karakteres véleménnyel rendelkező író, munkásságának egyik központi eleme a régiónk. Őskor és más idők című, magyarul 2011-ben megjelent regénye egyszerre játszódik egy mitikus világban és Lengyelország egy jól körülhatárolható vidékén. A mese és a történelem egybegyúrásával

olyan művet alkotott, amelynek legfőbb irodalmi előképe Gabriel García Márquez Száz év magánya.

Mihályi Zsuzsa, Tokarczuk egyik magyar fordítója szerint „gyakran visz fantasztikumot az írásaiba, szeret átlépni a valóságon, a halál és élet, férfi és nő, ember és állat között húzódó határokon”.

Tokarczuk eredetileg pszichológiát tanult a Varsói Egyetemen, később dolgozott terapeutaként is, de jó ideje már kizárólag az írással foglalkozik. Több művében karakteresen érződik a jungi pszichológia hatása, összekapcsolódva olyan más, számára fontos inspirációs forrásokkal, mint a keleti és a zsidó misztika. Írói pályája a rendszerváltás után induló fiatal lengyel írógenerációval együtt indult, bár ő maga is többször hangsúlyozta, hogy sosem tartozott igazán egyik írói csoportosuláshoz sem. Jelenleg Wrocławban, Alsó-Sziléziában él, ez a táj több művében is megjelenik. Ez a vidék a helyszíne a 2009-ben megjelent Hajtsd szekeredet és ekédet a holtak csontjan át című regényének, amiből a neves lengyel rendezőnő, Agnieszka Holland készített filmet Pokot címmel.

Tokarczuk több komoly irodalmi díj birtokosa, eddig legnagyobb trófeája a Man Boooker International Prize, amit 2018-ban kapott meg Bieguni, angol fordításban Flights címmel megjelent regényéért. A mű eredeti címe  egy XVII. századi pravoszláv szektára, a begunokra utal, amelynek követői szüntelenül mozgásban vannak, vándorolnak, mert hitük szerint egyedül így kerülhetik el, hogy a Gonosz befolyást szerezzen felettük.

Írói szerepének lényegét abban látja – amint azt egy hosszú és alapos, a nagy múltú The New Yorker című magazinban nemrég megjelent portréjában elmondja – , hogy „olvasóit arra kényszerítse, hogy vizsgálják meg alaposan a történelem azon aspektusait – a saját vagy a nemzetük szemszögéből – , amelyeket a legszívesebben elkerülnének. Úgy hívja magát: a múlt pszichoterapeutája”.

 

Összesen 41 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ezek után muszáj lesz elolvasni... Megvettem, de a polcomon várja, hogy elfogyjanak a skandináv krimik...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés